top of page

Az ENSZ 69 tagállama bünteti a melegeket

Frissítve: 2020. dec. 19.

JOGOK Megjelent az ILGA World 2020-as országjelentése, amely annyira naprakész, hogy már megemlíti a magyar örökbefogadási törvény módosítását.


Magyarország és Lengyelország élen járnak a negatív példák tekintetében


Sok országban az állami homofóbia él és virul, de már 28 ENSZ-tagállamban házasodhatnak az azonos nemű párok

Az ILGA World nemzetközi LMBTI szövetség minden évben kiad egy jelentést arról, milyen jogokkal rendelkeznek vagy nem rendelkeznek az LMBTQI emberek a világ egyes országaiban. Ez a State-Sponsored Homophobia (államilag szponzorált homofóbia) jelentés, amely tehát kifejezetten a törvényeket tekinti át, nem pedig olyan jelenségeket, mint a láthatóság vagy a társadalmi attitűdök. Tartozik hozzá egy világtérkép, amely különböző színű kategóriákba sorolja az országokat aszerint, hogy milyen jogi védelmet nyújtanak LMBTIQ polgáraiknak. Magyarország egyelőre ugyanolyan közepes kék, mint Európa nagy része, vagyis jobban állunk a legtöbb afrikai vagy ázsiai országnál, de azért bőven lenne hova fejlődnünk.


Lucas Ramón Mendos, a jelentés szerzője pozitív változásokról számol be: idén eggyel kevesebb országban illegális a homoszexualitás; Gabon visszavonta a homoszexualitást kriminalizáló 2019-es törvényét, amely így a világ legrövidebb élettartamú ilyen törvényévé vált. Ráadásul a múlt héten a bhutáni parlament is dekriminalizálta a homoszexualitást, de ez a törvény csak a király aláírása után lép majd hatályba. Így jelenleg az ENSZ 69 tagállama bünteti a homoszexualitást.


Ezekből legalább 34 államban aktívan végre is hajtották a homoszexualitást kriminalizáló törvényeket az elmúlt öt évben, de lehet, hogy ez a szám magasabb.


– Ahol a büntető törvénykönyvben szerepel ilyen kitétel, az embereket bármikor feljelenthetik és letartóztathatják pusztán az azonos nemű partnerrel folytatott szex gyanúja miatt – magyarázza Mendos –, a bíróságok pedig börtönre, nyilvános megkorbácsolásra vagy akár halálra is ítélhetik őket.


2020-ban a Covid19 világjárvány hatásai az LMBTQI közösség életét is megnehezítették.

– A világ még egyenlőtlenebb és erőszakosabb lett – mutat rá Julia Ehrt, az ILGA World programigazgatója. – A közösségeink rendelkezésére álló biztonságos terek száma hirtelen drasztikusan lecsökkent. Ráadásul egyes kormányok a helyzetet kihasználva további olyan lépéseket tettek, amelyek elnyomnak, üldöznek, bűnbakká tesznek vagy durván diszkriminálnak bennünket.


– Erre példa a lengyelországi „LMBT-mentes zónák” kialakítása (amelyekről mi is többször írtunk), illetve az, hogy Lengyelország és Florida is támogatja a konverziós terápiák (újbóli) bevezetését. Más helyeken a közösségeinkért dolgozó civil szervezetek helyzetét nehezítik meg. – Ilyen aggasztó helyzetben az eddigieknél is fontosabbak azok a törvények, amelyek egyértelműen védenek minket az erőszakkal és a diszkriminációval szemben – hangsúlyozza Ehrt.


Szerencsére pozitív fejlemények is történtek az elmúlt 12 hónapban. Szudánban például nem jár többé halálbüntetés az azonos nemű partnerrel folytatott, közös beleegyezésen alapuló szexuális tevékenységért. Németország az ENSZ tagállamai közül negyedikként betiltotta a konverziós terápiákat, ahogyan Ausztrália, Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok több tagállama is.


Ma már 28 ENSZ-tagállamban házasodhatnak az azonos nemű párok; 2020-ban első közép-amerikai államként Costa Rica is beállt a sorba. Már 34 tagállam ismeri el az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát, mivel az elmúlt 12 hónapban Monaco és Montenegró is csatlakozott ezekhez. Az idei év decemberében 81 ENSZ-tagállamban védi a törvény az LMBTI+ embereket a munkahelyi diszkriminációval szemben, húsz éve még csak 15 országban létezett ilyen törvény.


Vagyis hiába tűnik úgy, mintha a homofóbia erősödne világszerte, minden jogi kategóriában jelentős előrelépések történtek.


– Ez a jelentés fontos információforrás lehet az emberi jogi jogvédők, államok, kutatók, média és a nagyközönség számára, mivel megmutatja, hogyan hatnak az emberekre a szexuális irányultságra vonatkozó törvények. De a jelentés minden szakasza egy szebb holnap reményét is megcsillantja, egy olyan jövőjét, amelyben közösségeinknek nem kell többé küzdenie, hogy visszanyerje igazságtalanul elvett jogait - összegzi Ehrt.



Rövid áttekintés számokban

Az azonos nemű partnerek közötti szexuális tevékenység büntetése

69 ENSZ-tagállam kriminalizálja a felnőttek közötti, közös beleegyezésen alapuló azonos nemű kapcsolatokat (ezek közül 67 törvényi úton, 2 pedig de facto). Hasonló tiltások vannak érvényben egy nem-független területen (a Cook-szigeteken, amely Új-Zéland szabadon társult állama), illetve két ENSZ-tagállam egyes területein (a palesztinai Gáza-övezetben és Indonézia bizonyos tartományaiban).


6 ENSZ-tagállamban a törvény halálbüntetést ír elő az ilyen kapcsolatokért: Bruneiben, Iránban, Mauritániában, Nigériában (de csak 12 északi tagállamban), Szaúd-Arábiában és Jemenben.


Egyes források szerint 5 további országban – Afganisztánban, Pakisztánban, Katarban, Szomáliában (beleértve Szomáliföldet) és az Egyesült Arab Emirátusokban – szintén kiszabható halálbüntetés a közös beleegyezésen alapuló azonos nemű aktusokért, de itt a törvény kevésbé egyértelmű.


Jogok korlátozása

Legalább 42 ENSZ-tagállam korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatban. Csak néhány példa: Kamerunban büntetendő, ha valaki online felületen szexuális ajánlatot tesz azonos nemű személynek (a büntetést megduplázzák, ha az aktus meg is valósul). Kína 2015-ben, egy meleg témájú online sorozat betiltását követően hozott törvényt arról, hogy a homoszexualitás filmeken való bemutatása nem engedélyezett. Vannak kevésbé explicit korlátozások is, például Burundiban tilos „a jó erkölcsöt sértő” dalok, írások, szórólapok stb. alkotása és terjesztése – mivel ez a BTK-nak ugyanabban a fejezetében van, ahol a homoszexuális szex tilalma, vélhetően arra is vonatkozik. Iránban a sajtótörvény szerint sajtószabadság van, ám ez nem vonatkozik „az iszlám alapjaival és tanításaival ellenkező” tartalomra, és az ő értelmezésük szerint ebbe a homoszexualitás is beletartozik.


Legalább 51 ENSZ-tagállamban jogilag korlátozzák az olyan civil szervezetek létrehozását vagy bejegyzését, amelyek a szexuális és nemi sokszínűség területén dolgoznak. Szenegálban például eddig egyetlen olyan civil szervezetet sikerült csak bejegyeztetni, amely nyíltan a szexuális kisebbségek érdekképviseletét látja el, sőt 2019-ben egy iszlám civil szervezet a HIV-prevencióval foglalkozó egyesületeket is megpróbálta ellehetetleníteni, azt állítva, hogy ezek valójában LMBTQI szervezetek. Egyes országokban, például Bangladesben, az azonos nemű szexuális aktusok tilalmára hivatkozva nem jegyzik be az LMBTQI jogvédő szervezeteket sem (bár más országokban ez nem számít akadálynak, például Indiában a dekriminalizáció előtt is léteztek LMBTQI egyesületek).



Diszkriminációval szembeni védelem

Az ENSZ 11 tagállamának alkotmányában szerepel a szexuális irányultság alapján történő diszkrimináció tilalma. Ezek az államok: a Dél-Afrikai Köztársaság, Bolívia, Kuba, Ecuador, Mexikó, Kanada, Nepál, Málta, Portugália, San Marino, Svédország, illetve ide tartozik még egy nem-ENSZ tagállam ország is (Koszovó). Óceániában csak a Fidzsi-szigetek büszkélkedhetett ilyen alkotmánnyal, ezt azonban sajnos 2013-ban visszavonták.

Ötvenhét ENSZ-tagállam széles körű védelmet biztosít a szexuális irányultságon alapuló diszkriminációval szemben, többi között az oktatás, egészségügy, termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés és/vagy a lakhatás területén. Jóval több, 81 országban védi törvény az LMB embereket a munkahelyi diszkriminációval szemben. Erre mondjuk erősen rásegített, amikor az Európai Unió 2000/78/EK irányelve előírta a szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció tilalmát a foglalkoztatás területén, hiszen ezt minden tagállamnak át kellett ültetnie a nemzeti szintű szabályozásba.


Negyvennyolc ENSZ-tagállamban súlyosabb büntetés jár az olyan bűncselekményekért, amelynek indítéka az áldozat szexuális irányultsága. Ez egyes országokban csak bizonyos bűncselekményekre terjed ki, tehát például a Zöld-foki szigeteken csak emberölés, Csádban csak nemi erőszak esetén minősül súlyosbító körülménynek a homofóbia. További 45 országban büntetendő a szexuális irányultságon alapuló gyűlöletre, diszkriminációra vagy erőszakra való uszítás.


Az ENSZ 4 tagállamában (Brazíliában, Ecuadorban, Németországban és Máltán) tiltották be országos szinten az úgynevezett konverziós terápiákat. További öt országon belül egyes államok vagy más kisebb közigazgatási egységek vezettek be hasonló tilalmat: Ausztráliában, Kanadában, Mexikóban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban. Viszont ezen a területen visszafejlődés is mutatkozik: Malajziában és Indonéziában a kormány kifejezetten támogatni kezdte az ilyen terápiákat.


A szivárványcsaládok elismerése 

Az azonos nemű párok 28 ENSZ-tagállamban házasodhatnak, valamint egy olyan országban, amely nem tagja az ENSZ-nek (Tajvan). Visszafejlődésként Oroszországot említi a jelentés, amely 2020-ban alkotmányba foglalta, hogy a házasság csak férfi és nő között jöhet létre.


Harmincnégy ENSZ-tagállam ismeri el valamilyen formában az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát. Ennek az elismerésnek a mértéke nagyon különböző; van, ahol a bejegyzett élettársi kapcsolat a házassággal gyakorlatilag azonos jogokat ad, például Izraelben, míg mondjuk Namíbiában csak arra terjed ki, hogy egy namíbiai férfi azonos nemű párja munkavállalói vízuma lejárta után is az országban maradhat.


Huszonnyolc országban fogadhatnak örökbe közösen az azonos nemű párok. Ez sem mindenhol problémátlan: Costa Ricán az egyenlő házasság bevezetésével megnyílt az út a közös örökbefogadáshoz, de júniusban benyújtottak egy ezt tiltó törvényjavaslatot, aminek sorsa egyelőre függőben van. A jelentés annyira naprakész, hogy negatív fejleményként már megemlíti a magyar örökbefogadási törvény módosítását (még csak javaslatként, hiszen a jelentést aznap adták ki, amikor a magyar parlament szavazott erről). Harminckét országban lehetséges a partner gyermekének örökbefogadása.


A teljes jelentés, angol vagy spanyol nyelven, innen tölthető le.


Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page