top of page

Berlini séta Ónodi Adéllal

INTERJÚ Ónodi Adélt azt hiszem nem kell bemutatnunk nektek, hiszen már több művészeti ágban is megismertette velünk tehetségét.


A 33-as törvény hatására készült legújabb dalában az „I keep walking”-ban Jean-Sélim Abdelmoula zongoristával és Johannes Kuhn-nal dolgozott együtt. Adéllal a dal apropóján beszélgettünk.


Azt gondolom, hogy a jövő még negatívabb lehet, mint a jelen.

Ez a dal nagyon érzelmes, egyáltalán nem depresszív, ahogy sokan gondolnánk. Hogy vélekedsz erről?

Egyetértek, ez a dal egyáltalán nem az, pedig sokan ezt várnák, ez pedig egy nagyon fontos dolog. A dal azt mutatja meg a XXI. század emberének milyen az, amikor valaki mélyen önmagába néz, s ebből az állapotból milyen kijönni. A transznemű helyzet sajnos világszinten is sokat romlott, gondolok itt az angolszász jogterületekre is, hiszen Donald Trump vagy Boris Johnson sem segített rajtunk. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az emberek ne csak a szépet és a jót lássák, hanem nézzenek magukba, hátha ettől nem, vagy kevésbé fognak ítélkezni mások felett.


Milyen most a helyzet Berlinben?

Egy ideje már életvitel szerűen itt élek, és nem is szeretnék hazajönni Magyarországra. A világban, ahogy már említettem globálisan látunk sajnos egy romlást nemcsak az LMBTQI, hanem a nők, gyerekek jogai, az emberi jogok tekintetében. Ezt jelzi az is, hogy a videó-klipben látható jelenet megtörtént, ez nem megrendezett volt, hanem teljesen spontán történés, amikor egy srác odajött és rácsapott a fenekemre. Erre egyrészt egyáltalán nem voltam felkészülve, másrészt pedig jelzi, hogy hiába Berlinben voltunk, a nőkhöz való hozzáállás itt is régimódi. Igazából ilyenkor azon gondolkodom, hogy hogyan kellett volna reagálnom erre? Örülnöm kellett volna? Meg kellett volna köszönnöm ezt? Hiszen jelen esetben nőként tekintett rám, ahogy a társadalom nagy része is. Mellette természetesen a transz diszkriminációt is átélem.


Mit gondolsz a jövőről Magyarországon?

Azt gondolom, hogy a jövő még negatívabb lehet, mint most. Az állam tudatosan áldoz fel nőket és gyerekeket, akiket erőszak ér, ami hatalmas, létező probléma. Az LMBTQI emberek mellett sajnos lehetséges, hogy a romák, vagy a zsidók is hátrányt szenvedhetnek. Ez egy nagyon rossz irány, de nem akarok politizálni, meglátjuk mi lesz.


Mik a terveid a jövőben? Követik a dalt más dalok is?

Mindenképpen művész szeretnék lenni, azt szeretném, ha így gondolnának rám. Nemcsak színésznőként, hanem énekesnőként is itt Németországban, vagy más országban. Egyelőre Berlin a bázis, aztán majd meglátjuk. Szeptemberben úgy néz ki, hogy egy ösztöndíj keretében egy színházi darabot rendezhetek meg és egy filmötletem is van már, de pontosabbat még nem szeretnék mondani.


Nagyon köszönjük az interjút és reméljük, hogy még sok darabban, filmben láthatunk majd téged és sok dalodat hallhatjuk majd.


Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page