top of page

Budapest Pride: Itt az idő, hogy visszavegyük a jövőnket!

Válasszuk a cselekvést a beletörődés helyett és álljunk ki együtt amellett, ami jár nekünk! – áll a Budapest Pride május 13-i felhívásában.


Vedd vissza a jövőd! – Fotó: Csókverseny a Parlament előtt 444.hu


Bizonytalanság lengi be mindennapjainkat, mert abban sem lehetünk biztosak, hogy kapunk-e albérletet, lesz-e munkánk, vagy válthatunk-e nemet.

A Budapest Pride 2020-as jelmondata a társadalomban jelenlévő szorongásra és apátiára igyekszik választ adni.


A szervezők nem kevesebbre hívják fel a figyelmet, mint arra, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kirobbant gazdasági válság politikai boszorkányüldözésbe torkollik, melynek az LMBT emberek isszák meg a levét.


Nem elég, hogy lakhatási és megélhetési válság fenyeget, de szembe kell néznünk a politikai hatalom LMBTQ közösség elleni kirohanásaival is. Legutóbb transz testvéreinket érte támadás, ugyanis törvényi úton akarják ellehetetleníteni hivatalos nemváltásukat.


A Budapest Pride arra is felhívja a figyelmet, hogy „a magyar kormány nem hogy semmit nem tesz az LMBTQ emberek elfogadottságáért, de aktívan dolgozik a társadalmi egyenlőtlenségek növeléséért és semmibe veszi a klímaváltozás következményeit is”


Válasszuk a cselekvést a beletörődés helyett és álljunk ki együtt amellett, ami jár nekünk! – áll a Budapest Pride felhívásában.


A Felvonulás augusztus 22-én lesz.



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page