top of page

Egy évszázadnyi meleg szerelem képekben

Frissítve: 2020. okt. 20.

KULT 350 meleg pár fotóit foglalja magába egy Németországban most meg jelent kötet.


A képek 1850 és 1950 között készültek


A Loving című fotóalbum egy igazi vallomás a férfiszerelemről!

Az albumban elkapott pillanatok, stúdiófelvételek szerepelnek, a férfiszerelem egyértelmű és érzéki megnyilvánulásairól, munkások vagy éppen öltönyös férfiak között. Hogy mi a közös az albumba bekerült fotókban? A vonzalom, intimitás és a #szerelem.

Szerelem, vonzalom, erotikus feszültség – mindez mindig is létezett férfiak között. Ez azon bizonyosságok egyike, melyet az ember először csak magában, később aztán homofóbokkal szembeni érvként hoz fel, hogy bizonyítsa: nem egy divatjelenség vagyunk, és nem a nyugat talált ki bennünket.



Csakhogy a bizonyítékok, az erről szóló képek és elbeszélések ritkaság számba mennek – persze az ókori görög vázáktól eltekintve. Így nem csoda, hogy a meleg szerelem el volt (és el is lesz) nyomva, és a reprezentációját továbbá láthatóságát is időről időre lehetetlenné teszik és tették.

És egyszer csak itt van egy fotóalbum, amely bemutatja a meleg szerelmet és annak történetét, ezzel is bizonyítva létezésünket, visszahozva azt a kollektív tudatba.


A Loving című kötet 350 meleg pár fotóit mutatja be az 1850-es évektől 1950-ig, tehát majdnem a fotózás történetének kezdeteitől. Ezek a képek soha nem a nyilvánosság számára készültek, hanem magánfelvételek voltak, emlékek, képeslapok, így nem is váltak részeivé a fotográfiatörténet kánonjának.


A jó fotók kritériuma: a pillanat

A fotók az USA-ban élő amerikai Neal Treadwell és Hugh Nini magángyűjteményéből származnak, melyet csak véletlen-gyűjteményként emlegetnek. A pár elkezdett történelmi fotókat gyűjteni meleg párokról – és nem hagyták abba. Soha nem gondoltak arra, hogy kiállítsák a képeket, vagy albumot jelentessenek meg a fotókból, míg egy kereskedő erre nem bátorította őket.

A meleg pár 1992 óta él házasságban – hivatalosan természetesen csak később kelhettek egybe – a képek gyűjteménybe kerülésnek kritériumául pedig azt szabták, ami pont olyan egyszerű, mint amennyire meggyőző: a képen látható férfiak szemének kifejezőereje.


„Ez a vonzódás és szerelem pillanata, mely érzéseket árul el, ami oly erős, mintsem, hogy a párok el tudnák titkolni.” – ahogy erre a francia szociológus, Régis Schlagdenhauffen az előszóban rávilágít.

A gyűjteménynek csak egy része talált helyet magának az albumban, de a képek így is mély benyomást keltenek. A fotókon ábrázolt párok jelentős része az USA-ban élt, de érkeztek fotók Nagy-Britanniából, Franciaországból, Olaszországból, Németországból, Bulgáriából, Horvátországból, Szerbiából, Magyarországról, Ausztráliából, Japánból, Szingapúrból, Kínából, az egykori Csehszlovákiából, Észtországból, Oroszországból, Portugáliából, valamint Dél-Amerikából is.


Úgy tűnik egyes pózok túlélik az idő próbáját

A fényképeken szereplő férfiak a társadalom minden rétegéből származnak, munkások vagy épp öltönyösök, tinédzserek vagy meglett 40-es férfiak. Egyes párok stúdióban készíttettek magukról professzionális fotókat, míg mások egy fotóautomata előtt ülnek, vagy épp a strandon kaptak le róluk egy pillanatfelvételt. Közülük némelyek ugyancsak vagányok, mások inkább félénknek tűnnek. Megint mások egy autó előtt vagy egy fiákerben pózolnak. Akadnak olyanok is, akik csókolóznak, mások szorosan ölelkeznek egy piknik-pléden. Míg megint mások gyengéd érintésekben, vagy lopott pillantásokban nyilvánítják ki látható módon, hogy többről van szó köztük, mint egyszerű barátságról.

A fotóalbum melegek szerelmét mutatja meg, azt, hogy a meleg párok mindig is sokszínűek voltak. Ezeken a 350 fotón a férfiak tüzesek és izmosak, katonák, matrózok vagy épp egyetemisták. Egyes ábrázolások meglepően modernnek hatnak, míg más pózok nyilvánvalóan túlélik az idő múlását is, hiszen ezek még ma is egészen pontosan ugyanúgy fellelhetők ma is: az alacsonyabb férfi a magasabb vállára hajtja fejét, míg a magasabb lágyan átöleli barátja fejét.


Szerelmi vallomás a szerelemről

A Loving néhány egészen különleges kincset is tartogat. Így például két férfi a világon valószínűleg először dokumentált házasságkötését mutatja be az USA-ban, az 1900-as évek környékén. A kép jobb oldalán két férfi látható egy világos esernyő alatt – jobb híján a házasság szimbólumát, épp a gyűrűiket cserélik ki, míg bal oldalt egy fiatal férfi tartja a magasban a kezét, mint eskütételkor, és egy könyvből – valószínűleg a bibliából – olvas fel.


Egy további fénypontja a könyvnek, talán a legrégibb meleg párról készült Selfie, több mint 100 évvel a hasthag #gaycouple időszaka előtt: a férfipár felállított egy komódra egy kamerát, és lefotózta a saját tükörképét egy korabeli önkioldó fényképezőgép segítségével. – Biztosan sok like-ot kaptak volna annak idején.

A fotóalbum értékes kortörténeti dokumentum, mindenekelőtt azonban a szívekig hatol.

Hagyja, hogy az ember a meleg férfiak történetein epekedjen, fantáziáljon róluk, mint például arról a két katonáról, akik hóban fekszenek, vagy újfent két munkásról, akik egy falon ülnek az Eiffel-torony előtt, és a kamerába mosolyognak. A fotóalbum egy igazi vallomás a férfiszerelemről.



0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page