top of page

Elkészült a magyar szinglitérkép, ám a melegek lemaradtak róla

Frissítve: 2020. okt. 6.

KSH Rövid Irén szociológus, az első magyar településszintű szinglitérkép készítőjének kutatásából kiderül, hogy a 20–39 éves egyedülállók zöme Budapesten él.


Magas még a szinglik aránya Debrecenben, Szegeden és Pécsett is.


Kiderült melyek azok a szakmák, amit ha választasz tuti szingli maradsz.

A 2016. évi mikrocenzus adatai alapján Magyarországon 2016-ban 251 ezer szinglit tartottak nyilván a 20-49 éves korcsoportokban. Amit Rövid Irén kutatásából érdemes kiemelni, az az, hogy a 20-39 éves szingli férfiak többsége érettségizett, és átlagosan 201 ezer forintot keres havonta.


A nők általában diplomások és 181 ezer forintot keresnek, és bolti eladóként, pultosként vagy irodai adminisztrátorként dolgoznak. Ezzel szemben a férfiak jobbára lakatosok, szoftverfejlesztők, vagy rendszergazdák.


A 40 év feletti szingli férfiaknál Rövid Irén kutatása szerint a toplistás szakma továbbra is a lakatos, de a számítástechnikával foglalkozók helyett inkább a biztonsági őrök, vagy a kamionsofőrök dominálnak.



A 20-29 év közötti szinglik többsége budapesti, de magas az arányuk Debrecenben, Szegeden és Pécsett is. A 40 év feletti egyedül élők aránya Budapesten és Szegeden a legmagasabb.


Utolértük Rövid Irént, a magyarországi szingli térkép megrajzolóját, és megtudtuk, hogy a szexuális kisebbségekre vonatkozó adatokkal nem foglalkozott a térkép elkészítése során, de ígéretet kaptunk, ha talál a jövőben erre vonatkozó adatsort illetve irodalmat, arról értesíteni fogja magazinunkat. Mi meg abban reménykedünk, hogy mi LMBT emberek is felkerülünk majd a térképre.


Érdekes téma lenne, egy az LMBTQ embereket is érintő felmérés szingli ügyben, és arra is kíváncsiak lennénk, hogy gyakori szakma-e meleg férfiak körében a lakatos.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page