top of page

Folytatódik a Szájer ügy

A Külügyminisztérium közlése szerint Szájer József visszaadja diplomata útlevelét.


Elhárulhat az akadálya annak, hogy a belga hatóságok büntetőeljárást kezdeményezzenek a volt fideszes európai parlamenti képviselő ellen


Addig nem folyhat belga büntetőeljárás kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt, amíg Szájer József diplomáciai mentességet élvez

Mint ismeretes a fideszes európai parlamenti képviselője azután volt kénytelen lemondani mandátumáról, és kilépni a Fideszből, miután kiderült, hogy illegális szexpartin vett részt Brüsszelben, amelyről az ereszcsatornán át lemászva távozott.


Az ügyből botrány lett, miután a belga sajtó nyilvánosságra hozta, hogy a meleg szexpartin egy európai uniós képviselő is részt vett.


A partit november 27-én tartották, Szájer lemondását pedig vasárnap jelentették be a Magyar Hírlapban arra hivatkozva, hogy a politikusnak – egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük.


Szájer lemondását azonnal elfogadták, és megkezdődtek a találkozások az ügyben. A bomba december 1-jén robbant. Mint kiderült a szomszédok hívták ki a rendőrséget arra a bulira, melyen részt vett Szájer József. A belga ügyészség közleménye szerint péntek este fél 10-kor riasztották a rendőrséget a lakók, miután azt tapasztalták, az egyik épületben megsértették a koronavírus miatti korlátozásokat.


A 100 méterre lévő rendőrőrsről azonnal kiérkező rendőrök razziát tartottak, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő diplomáciai mentességre hivatkozott, míg egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit erősen vérző kézzel menekülni az esővízelvezető csatornán. Ő volt Szájer József, akinek a hátizsákjában ecstasy tablettát találtak, de iratokat nem voltak nála, így a rendőrök hazakísérték, hogy brüsszeli otthonában igazoltassák a politikust, ahol ahol Szájer diplomata útlevéllel igazolta magát.


A fideszes politikus a botrányra reagálva közleményében házibuliként emlegette az eseményt, amin részt vett, és azt állította, hogy nem fogyasztott kábítószert, Szájer ellen mégis kábítószer-birtoklás miatt is eljárás indult, amit addig nem lehet lefolytatni, amíg a volt EP képviselő diplomáciai mentességet élvez.


Mai hírek szerint Szájer József visszaadja diplomata útlevelét, legalább is, erről adott tájékoztatás a Külgazdasági és Külügyminisztérium.


A diplomata-útlevél egyet jelent a diplomáciai mentességgel. Amíg azt a küldő ország be nem vonja, az illető érinthetetlen – nyilatkozta az ügy kényessége miatt a neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász a Blikknek.


Szájer jogosultsága a diplomata-útlevélre egyébként a képviselői megbízatása végével megszűnt. A törvény szerint ekkortól csak „rendkívül indokolt esetben”, külügyminiszteri engedéllyel birtokolhatná az okmányt.


Január másodikától nem európai parlamenti képviselő többé Szájer József. A politikus kiürítette irodáit, leadta a kulcsait, az igazolványát, szavazókártyáját és a számítógépeit.


Szájer a botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, nem látták sem Brüsszelben, sem Strasbourgban, sem szülővárosában Sopronban vagy Budapesten.


A belga ügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem hozott nyilvánosságra újabb információkat.


0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page