top of page

Idén is lesz Budapest Pride és Felvonulás

Sok olvasónk kérdezte, hogy a járványhelyzet miatt, lesz-e idén Pride Felvonulás.


Jó hírünk van! 2020-ban sem marad el a Budapest Pride Fesztivál és Felvonulás, mely idén az államalapítás ünnepével esik egybe.


A járvány miatt világszerte elmaradnak a pride felvonulások, de Budapest kivétel. Augusztus 22-én felvonulunk!

„Vedd vissza a jövőd!” – ez a 25. Budapest Pride Fesztivál és Felvonulás szlogenje. Ugyan a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontra tolódott a rendezvénysorozat, de idén is lesz fesztivál augusztus 14-23. között. A felvonulás augusztus 22-én lesz megtartva.


„Ragadjuk meg a lehetőséget, válasszuk a cselekvést, és hagyjuk hátra a beletörődést, a frusztrációt és a közönyt! Álljunk ki a jogainkért, harcoljunk azért, ami minden LMBTQ embernek jár! Mondjuk együtt hangosan, és biztassunk másokat is”.


A fesztiválszervezők kimondottan fontosnak tartják, hogy a fesztivál és felvonulás 2020-ban ne maradjon el, hiszen jubileumi alkalom az mostani a pride-ok magyarországi történetében, másrészt a transzneműek jogi nem- és névváltoztatását ellehetetlenítő törvény megszavazását, és az általános politikai közbeszédet, a folyamatos fenyegetettség érzetet sem hagyhatják szó nélkül a szervezők.


A koronavírus-járvány miatt az idei fesztivál rendhagyó módon pont az államalapítás ünnepével esik egybe. A fesztiválszervezők ezzel kapcsolatban úgy fogalmaznak, hogy „augusztus 20-a minden magyar ember ünnepe”, így az LMBT embereké is.


A fesztivál menetrendje:

A fesztivál augusztus 14-én kezdődik, viszont mivel a jelenlegi információink szerint augusztus 15-e előtt nem lehet rendezvényeket tartani, ezért a hivatalos megnyitó idén elmarad. Ám helyette exkluzív online esti program lesz megtartva.


A fesztivál ugyan rövidebb lesz, de majd minden napra jut program, lesznek előadások, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások, színházi darabok és szabadtéri programok is. Sőt, Pride Academy különkiadás is várható több estén keresztül. Érdemes lesz figyelni a Budapest Pride web-, Facebook- és Instagram oldalát, mert itt osztják majd meg az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat a szervezők.


Ha már a felvonulásra melegítenétek, naptárakat elő, mert augusztus 22-én ismét miénk Budapest belvárosa! A felvonulás végén idén hosszabb programra: beszédekre és civil falura számíthattok, szóval érdemes lesz megpihenni egy kicsit a közös séta után.


Külön örülünk annak, hogy sok év után ismét a főpolgármester köszöntötte a Pride-hónap kezdetekor a hazai LMBTQ közösség tagjait. A fesztiválszervezők azt remélik, hogy a felvonuláson is számíthatunk majd Karácsony Gergely támogató jelenlétére!


Fotó: Budapest Pride



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page