1/1
  • macskamedve

Karanténban coming outolt a 90 éves nagypapa

ELŐBÚJÁS A coloradói Kenneth Felts 12 éves kora óta tudja, hogy meleg, azonban ezt 90 éves koráig titokban tartotta.


Ez a nagypapa 90 évesen bújt elő.


Az idős férfi hasznosan akarta tölteni a karantént, ezért elkezdte megírni emlékiratait, melyből a melegség sem maradt ki.

A meleg nagypapa hamar szembesült azzal, hogy élettörténetét nem fogja tudni hitelesen elmesélni, ha – amint tervezte – sírba viszi legnagyobb titkát: azt, hogy élete szerelme egy Phillip nevű férfi volt. Ezért 90 éves korában coming outolt lányának, majd a Facebookon keresztül családjának és barátainak is.


Felts 12 éves kora óta tudja, hogy meleg. Úgy döntött azonban, hogy ezt titokban fogja tartani, mert akkoriban még nagyon más volt a világ: a homoszexualitást megvetették és büntették. Ráadásul nagyon vallásos családban nőtt föl, ahol azt tanították neki, hogy a melegség bűn.


– Tudtam, hogy ha coming outolnék, a pokolra kerülnék – nyilatkozta Felts a CNN-nek. – Ezért úgy döntöttem, hogy a titkomat magammal viszem a sírba.


Ezért fiatal felnőttként heteroszexuális életet élt: harcolt a koreai háborúban, majd az 1950-es évek végén a kaliforniai Long Beachre költözött – és itt ismerte meg Phillip Jonest.


– Amikor találkoztunk, heteróként éltem és nem számítottam arra, hogy ez megváltozhat. De az ő hatására szembesültem a szexualitásommal és rájöttem, hogy van lehetőségünk a közös életre.


Eleinte csak kávézókban találkoztak, de aztán Felts fokozatosan beköltözött Jones lakásába, és egy éven keresztül boldog meleg kapcsolatban éltek, bár ezt titkolniuk kellett: akkoriban letartóztathattak két férfit azért, mert kézen fogva sétálnak, ha pedig bírósági ügy lett a dologból és híre ment, a család és a barátok elfordultak tőlük. (Kaliforniában csak 1975-ben törölték el a homoszexualitást tiltó törvényt.) Ez a titkolózás végül túl soknak bizonyult Felts számára: szakított Jones-szal, otthagyta az állását és hazaköltözött.


– Phillip 2-3 levelet írt nekem ezután. Az utolsóban ezt írta: „ha erre a levelemre nem válaszolsz, nem foglak többé zaklatni”. Nem írtam vissza, ahogy egyik korábbi levelére sem. Ezzel nagy hibát követtem el.


Jones-szal való szakítása után Felts ismét rejtőzködő életet élt. Kitalált azonban magának egy alteregót, Larryt, aki a meleg oldalát testesítette meg – de őt persze titokban tartotta. Egyházi közösségében megismerkedett egy nővel, akit feleségül vett és született egy lányuk, de 1980-ban elváltak. Felts ekkor sem mert coming outolni, mert félt, hogy nem engednék találkozni a lányával. Titokban azonban elment a könyvtárba és a telefonkönyvből felhívta az összes Phillip Jones nevű embert, szerelmét azonban nem találta meg.


– Halálomig bánni fogom, hogy elhagytam Phillipet. Remélem, ő megbocsátott nekem.

Felts lánya, Rebecca May idén májusban, a karantén alatt ismerte meg apja valódi történetét.


– Telefonon beszéltünk, és azt mondta, elszalasztotta élete nagy szerelmét. Ekkor még nem említette, milyen nemű emberről beszél – meséli Mayes. A nap folyamán később azonban apja egy e-mailben megírta neki, hogy szerelme egy férfi, Phillip Jones volt. Mayes azért is meglepődött, mert mikor ő 25 éve előbújt leszbikusként, apja teljesen kétségbeesett.


– Azt mondta, hogy a kapcsolatom nem lesz tartós. Azt hiszem, attól félt, hogy nekem is olyan nehéz életem lesz, mint neki lett volna: nem lesz gyerekem, elutasít majd a társadalom – véli Mayes, aki amúgy két gyerek anyukája. Az is hozzáteszi, hogy apja hozzáállása hamar megváltozott, és most már teljes mértékben elfogadja őt és feleségét.


Felts nem sokkal később egy Facebook posztban is leírta történetét, és rengeteg támogatást kapott. Még Phillip Jonesról is írt abban a reményben, hátha valaki ismeri. Egy New Jersey-ben élő nő, aki örökbefogadott gyerekeknek segít megtalálni vér szerinti szüleiket, felajánlotta a segítségét. Sajnos a kutatása szomorú eredményre vezetett: Jones 2013-ban meghalt.


– Mindig is őt szerettem, ezt az egészet érte csinálom – mondta Felts.


Felts most büszke meleg férfiként él: kék és lila csíkokat festett a hajába, beszerzett egy szivárványzászlót, és részt vett az idei virtuális Denver Pride-on. Lánya szerint magabiztosabbá és barátkozóbbá vált.


– Életem hátralevő részében boldog akarok lenni – nyilatkozta Felts. Reméli, hogy története erőt ad majd másoknak is, hogy felvállalják magukat.

Kiemelt cikkeink:

Head 3