2020 sok rossz híre közül az egyik az volt, hogy elhunyt Zsazsa Tax. Rá emlékezünk most.
Jellemző volt rá pikírt, csipkelődő humora – Fotó: Háttér Archívum
Zsazsa Taxra, akit a koronavírus-járvány ragadott magával tavaly novemberben, Miss Mandarin, azaz Tölgyesi Zoltán emlékezik
Kedves Szentjánosbogaraim!
Rég óta nem írtam nektek semmit, a testemmel együtt az agyam is karanténba vonult. De most, az élet mégis csak megszólalásra kényszerít. Pályatársam, Zsazsa Tax nemrégiben bekövetkezett halálával én lettem a magyar transzvesztiták doyenje, korelnöke. Ezért úgy érzem, hogy kötelességem megemlékezni Zsazsáról. Először is elárulom polgári nevét: Nyíri Dánielnek hívták. Sok gyermekes családba született, ahol édesanyja korán felfedezte kisfia másságát, ezért azt mondta testvéreinek, hogy „bemutatom új húgocskátokat, Zsazsikát”.
A pisze orrú, gömbölyded kisfiú boldog gyermekkora innentől kezdve biztosított volt. Kezdeti transzvesztita szárnypróbálkozásairól nem sokat tudunk. Egy bizonyos: a nyolcvanas években, Hemző Ilona által szervezett, Moulin Rouge béli, egyszeri transzvesztita show sztárjaként, teljes fegyverzetben lépett közönsége elé. Saját, csilingelő szopránján adott elő fergeteges operett- és táncdalokat. Zentai Annára erősen emlékeztető habitusa azonnal sok-sok nézője kedvencévé tette.
Pár évvel később megnyíltak az első meleg szórakozó helyek, bárok, így én már a Lokálban, az Arizónában és a Tungsram udvar béli Angyalban is felléptem kis csapatommal, a Csodálatos Mandarinokkal. Zsazsa később többször a szememre vetette, hogy én nem segítettem az ő akkori színpadra kerülését. Erre egyetlen, de komoly mentségem, hogy nem is tudtam Zsazsa létezéséről. A Tungsram udvarban közben művészeti-vezető váltás történt: „Lady Dömper” helyett Hatvani Attila személyében. Ő lelökött minket a kiérdemelt trónusunkról, és a Mandarinok helyett Zsazsa Taxot vette be a rendszeres műsorba. Sajnálatos módon a Zsazsánál jóval fiatalabb pályatársai nem tudták sem elviselni, sem megérteni a náluk több, mint kétszer idősebb Zsazsa sikerét.
Ők csak egy konkurens, nyivákoló öregasszonyt láttak benne, semmi egyebet. Ezért aztán szervezett hadjáratot indítottak ellene. Szűk táboruk közvetlenül a színpad szélére állt, ahol huhogással, kacsingatással igyekeztek őt megzavarni. Gyakran éjszaka is többször felhívták, de nem szóltak a telefonjába. Mind erre a frissen debütált és a közönség zöme által pajzsra emelt Zsazsa nem volt felkészülve. Ezek az alantas támadások késztették arra, hogy sündisznó állásba helyezkedjen, és minden felé irányuló mozdulatot vagy mondatot sértésként fogadjon és visszavágjon. Sajnos ez a magatartása már akkor sem változott, amikor megszilárdította helyét a szakmában, és támadói is belefáradtak a zaklatásába.
Később az Angyal helyszíne megváltozott: a Tungsram udvarból a Szövetség utcába költözött. A meleg élet ebben az időben élte a szabaddá változásának fénykorát. Ekkoriban gyakran léptem fel együtt Zsazsával és a Mandarinokkal is a Szövetség utca színpadán. Együtt énekeltünk, táncoltunk, bohóckodtunk a Gerényi Kati által színpadra állított Hairben és a Három nővér musicalesített változatában is. Utóbbiban Posta Irénke játszotta Olgát, Zsazsa Mását, én pedig Irinát. Nem sokkal előtte váltunk meg rendkívül ügyes, de egyre növekvő igényű sminkesünktől, Feritől. Gyorsan vettünk egy pár parókát, de az arcunk kifestéséhez ügyetlenek voltunk. Első rémisztő próbálkozásaimat látva Zsazsa kedvesen és önként felajánlotta, hogy eljön hozzám és megtanít kifesteni magam. Ez nagyon nagy szó volt, mert ebben a támadó és irigy világban, akkoriban, nem nagyon segített senki, senkinek. Tanfolyama több hétig tartott, amelynek végére közösen kialakítottuk azt az arcot, amit a mai napig is használok.
Zsazsa kettős lénye már az első látogatásakor megmutatkozott. Amikor kávéval kínáltam, kiderült, hogy ő csak a főzött kávét hajlandó meginni. Ezt a szerény óhaját körülbelül úgy adta elő, olyan ellentmondást nem tűrő stílusban és hangon, mint amikor a hajóskapitány beleordít a hajókürtbe és utasításokat mennydörög. Megszeppentem és átszaladtam az Erzsébet presszóba hozni igazi főzött kávét. Egész kapcsolatunk ebben a szellemben folytatódott: egy puszi – egy pofon. Sajátságos humorát, pikírt, csipkelődő megjegyzéseit mindig nagyon élveztem. Bár amikor megpróbáltam viszonozni, nem mindig fogadta azt örömmel.
Ekkoriban érte a legnagyobb siker és megtiszteltetés, amikor meghívták a Heti hetes női változatába rendszeres tagként. Ezzel egy csapásra országos ismertségre tett szert. Állandó meghökkentő pillanata volt, amikor nyílt színen lekapta a parókáját. Ez már-már a védjegye lett.
Sok év telt el azóta. Az Angyal bezárt, Zsazsa visszavonult és már én is a visszavonulás szélén táncolok. Visszavonulása után Zsazsa énektanításba kezdett. Tanítványai között volt Szulák Andrea, Kiss Mari, Nagy Attila és Novák Angéla is.
Nyolcvan felé járt, amikor megrohanták a betegségek. És végül a Covid vitte magával.
A Nemzeti sírkert szóró parcellájában az Óz nagy slágere, a Szivárvány-dal hangjaira szórták szét hamvait. Sajnos e végső aktuson szomorúan kevesen vettek részt, régi, zajos sikereinek tanúi távol maradtak. Úgy látszik, a hallgatásban töltött utolsó évei megtörték e művész varázsát.
Ezért jutott eszembe a címbéli sor, amit a tanítványától Nagy Attilától hallottam: „Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.”
Nyugodj békében Zsazsika!
