top of page

Kinyitott a berlini meleg strand

Berlinben rengeteg tó van természeti adottságaiból kifolyólag, ahol ingyenesen, vagy potom pénzért lehet hűsölni.


Ismét látogathatók a berlini szabad strandok.


A Teufelsee-nál van a német főváros nem hivatalos szabad strandja és napozója meleg férfiaknak.

Ezeknél a tavaknál pedig alap hogy vannak nudista részek (FKK) és ebből következően cruising zónák is. A közösségünk által leginkább látogatott tó a Grünewald-nál található Teufelsee, aminek a körzetében kialakult egy nagyobb cruising zóna napozóval.


A helyszínre kicsit gyalogolni kell az S-bahn megállótól, de hiszem, hogy abszolút megéri. Ajánlott ugyanakkor ételt, italt vinni magunkkal, mert van egy mozgóbüfé és egy étterem, de ott néha elég nagy sor alakul ki.


A strandot előszeretettel látogatja Chantal is, aki a csütörtök esti LMBT buli főszervezője a Suicide Circus-ban, de a programja a járvány miatt szintén szünetelni kényszerül. Viszont öröm az ürömben, hogy kedvenc pancsolóhelyünkre már mehetünk, szóval ha van időnk és nagyon izzadtak vagyunk ott már megtudunk mártózni.


Megközelítése:


Tömegközlekedéssel Berlin-Grünewald S-bahn megállóig, majd kb. 10-12 perc gyaloglás.

S-bahn: S7, S75, S5, S1

Busz: 186, 349, M19


Autóval a 115-ös autópályán lehet elérni.



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page