Margo Marshall gondolatai a dalról, amely bevitte a meleg kultúrát a pop világába.
A Vogue igazi meleg himnusz.
A klipben számos kép elem utal az LMBT+ szubkultúrára, a meleg bulik és traviműsorok elengedhetetlen darabja.
De miért is olyan fontos ez a dal, és miért olyan népszerű még 30 év múlva is?
A szám diadalmenete meglepően kezdődött.
Madonna 1989-es albumáról számos dal – a „Like A Prayer”, az „Express Yourself” vagy a „Cherish” – hatalmas siker volt, ám a következő kislemez, az „Oh Father” megjelenése után csökkentek az eladások (emlékszik még egyáltalán valaki erre a számra?).
Ezért a Warner Bros megkérte Madonna korábbi dalszerzőjét, Shep Pettibone-t, hogy írjon egy dalt a következő tervbe vett kislemez, a „Keep It Together” B oldalára (aki nem tudja, mi az a B oldal, nézzen utána az interneten!).
Ám három héttel később egy kis alagsori lemezstúdió az asztalukra tette a Vogue-ot – és rájöttek, hogy ezt a dalt nem szabad elvesztegetni. Úgyhogy ez lett az I’m Breathless album vezető kislemeze, amelyből világszerte több mint 600 millió példányt adtak el és ezzel 1990 legsikeresebb dala lett.
De mi volt a siker titka? Egyesek szerint Pettibone innovatív stílusa, aki az elsők között alkalmazta a remixelés technikáját, így már meglevő dalokat is felturbózott.
A Vogue esetében az aranykor klasszikus stílusát a house-zal ötvözte, így egy kortalan remekmű született. Ez azonban csak egy része a magyarázatnak.
Pettibone ötlete volt a rappelős szakasz, ami kicsit kilóg az eredeti stílusból, mégis behozza a meleg vonalat, csak másképp.
A rap olyan sztárokat sorol fel, akik a melegek bálványai voltak még Cher előtt (igen, képzeljétek, Cher előtt is volt élet) – egyfajta kultúrtörténeti áttekintés.
A Vogue emellett azoknak a dragbáloknak a hagyományát is felidézi, amelyeken (főleg színesbőrű) drag queenek és kingek versenyeznek a legragyogóbb díva vagy a leghitelesebb nő (vagy pasi) címért, és amelyekről a Netflixen végre ismét látható Paris is Burning (Párizs lángokban) című világhírű film tudósít (egyébként a house zenei stílus is ebből a közegből ered).
Madonnában akkor született meg a dal ötlete, amikor meleg barátaival bulizott, és a videón két nyíltan meleg táncos látható, akik a turnéra is elkísérték – mérföldkő volt a meleg szubkultúra történetében, hogy egyértelműen meleg, nőies férfiak ekkora közönség előtt táncoltak.
És ez már nem afféle kódolt üzenet volt, amit csak a bennfentesek értenek – a klipben megjelenő melegség egyértelmű volt a heteró nézők számára is, főleg, hogy ekkortájt került a mozikba a Madonnával az ágyban című film, amelyben meleg csókot is láthatunk.
Felmerül azonban a kérdés: Madonnát a melegek valódi szövetségesének tekinthetjük, vagy csak kisajátította a szubkulturális elemeket saját céljaira?
Vannak, akik az utóbbira szavaznak. Ne feledjük azonban, hogy éveken át bulizott a meleg közegben, és amikor a Vogue két meleg táncosa, Luis és Jose Xtravaganza saját dalt vett föl, Madonna vokálozott mögöttük.
A Like A Prayer lemezborítójában a vásárlók brosúrát találhattak a HIV-ről és a biztonságos szexről – abban az időben, amikor a Reagan-féle vezetés semmilyen anyagi forrást nem biztosított a „meleg pestisnek” tekintett AIDS megfékezésére, így a brosúrák nyomtatását és terjesztését teljes egészében Madonna állta. Na ilyen egy igazi szövetséges.
A 30 éves „Vogue” nemcsak egy popsztár karrierjének egy jelentős állomása.
Emlékeztet arra, milyen hosszú utat tett meg az LMBT+ közösség az exkluzív, titkos báloktól addig, hogy ma már rendszeresen megjelenünk a médiában.
És arra is emlékeztet, hogy milyen sokat tehetnek ciszheteró szövetségeseink a jogainkért, egészségünkért és láthatóságunkért.
