top of page

Mégis folyósítják a családi pótlékot a leszbikus anyukának

SZIVÁRVÁNYCSALÁDOK Jár a családi pótlék az azonos nemű bejegyzett élettársa gyermeke után annak az anyának, akitől korábban ezt Budapest Főváros Kormányhivatala megtagadta.


A per elkerülése érdekében a Kormányhivatal saját hatáskörben módosította korábbi jogellenes határozatát.


Meghátrált a kormányhivatal a pertől!

„Sokkoló, hogy bár a bejegyzett élettársi kapcsolat már tíz éve része a magyar jogrendszernek, a hatóságok a mai napig nem tudják vagy nem akarják megfelelően alkalmazni a vonatkozó jogszabályokat” – kommentálta a döntést Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa. “Az azonos nemű párok sokszor csak akkor tudnak élni a törvények nyújtotta lehetőségekkel, ha jobban ismerik a jogszabályokat, mint az azokat alkalmazni hivatott hatóságok.”


Réka és Mónika 2014-ben ismerkedtek meg, azóta alkotnak egy párt. Kapcsolatukban két gyermek született: Mónika 2016 októberében adott életet egy kislánynak, Réka pedig 2019 januárjában egy újabb lánygyermeknek. A pár 2018 októberében bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített. 2019 februárjában Mónika a második gyermekre is tekintettel családi pótlék kérelmet terjesztett elő, hiszen a jogszabályok szerint arra nem csak a vér szerinti szülő, hanem annak házastársa, így bejegyzett élettársa is jogosult. A családi pótlékot azért Mónika igényelte, hogy így azt mindkét gyermek után összevontan kaphassák.


A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala azonban figyelmen kívül hagyta, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek, így az élettársakra vonatkozó szabályokat alkalmazta, amely szerint az élettársi kapcsolatról egy évvel korábbi igazolás szükséges. A döntést Budapest Főváros Kormányhivatala is megerősítette, azt állítva, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben szereplő általános utalószabály a családok támogatásáról szóló törvényre nem terjed ki. Ezzel szemben az igazság az, hogy a névviselés, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés kivételével minden házastársakra vonatkozó jogszabály a bejegyzett élettársakra is vonatkozik.


Mónika a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálata segítségével a Kormányhivatal döntésének bírósági felülvizsgálatát kérte. A perre azonban már nem került sor, mert a Kormányhivatal rájött érvelésének tarthatatlanságára, és saját hatáskörben módosította korábbi határozatát, biztosítva a két gyermek után járó családi pótlékot a családnak.


„Igazából meglepett az elutasítás, hiszen amikor a kormányablakban intéztem a második gyermekünk utáni családi pótlék igénylését, az ügyintéző bár segítségül hívta egy kolléganőjét, mert ő még nem találkozott ilyen esettel, a kolléganője nagyon kedves és jól tájékozott volt. Amikor pár hét múlva megkaptuk az elutasítást teljesen megdöbbentünk. Bosszantó volt, hogy míg a bejegyzett élettársakról szóló törvény még egy laikus számára is teljesen egyértelműen fogalmaz, mégis nekünk kell újra és újra bizonygatnunk, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat nem egyenlő a közjegyzői nyilvántartásba vett élettársi kapcsolattal. Bár végig magabiztosak voltunk, hogy jár nekünk a testvérek utáni családi pótlék, de ijesztő volt, hogy a rendszer meddig utasíthatja vissza ennek elismerését.” – meséli Mónika, az egyik anyuka.



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page