top of page

Miért lengettek nácik szivárványzászlót a Capitoliumnál?

Szivárványzászlókat is lengettek tegnap, miközben ostrom alá vették Trump hívei a Capitoliumot.


Melegek Trumpért?


Melegek szivárványzászlókkal, miközben a fehér felsőbbrendűséget hirdető és erőszakos elemek megtámadták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét.

Tegnap késő délután Donald Trump beszéde után Washington D. C.-ben az amerikai elnököt támogató több ezer emberből többen megrohanták a Capitolium épületét, majd dulakodni kezdtek az útjukat álló szövetségi rendőrökkel.


A bukott elnök által Washingtonba hívott, több tízezres tömeg körülvette a törvényhozás épületét és az erkélyekre felmászva behatolt az épületbe. A képviselők felfüggesztették az elnökválasztás eredményének véglegesítését, és irodáikban barikádozták el magukat.


A fegyveres felhergelt tömeg az amerikai elnökválasztás eredményét kérdőjelezte meg, és annak eredményének hitelesítését próbálta megakadályozni.


A csaknem négyórányi zavar után kiürítették a Capitoliumot, a képviselőket evakuálták, majd kiszorították a Capitolium környékéről a tömeget, és hajnal 6-ig tartó kijárási tilalmat rendeltek el. Az összecsapásoknak 4 halálos áldozata volt.


A rend helyreállítása után a képviselők folytatták az elnökválasztás eredményének véglegesítését, és kihirdették Joe Biden győzelmét.


A zavargásról készült felvételeken jól látszik, hogy miközben a rendőrök közelharcot vívnak a feldühödött tömeggel, és paprikaspray-t vetnek be, aközben a háttérben szivárványzászlót is lobogtatnak a tömegben.



– Miért lengettek ezek a náci f...k szivárványos zászlónkat? – tette fel a kérdést Paul Kidd meleg-jogi ügyvéd.



A Capitoliumhoz vezető úton Trump híveiről készült felvételeken azt láthatjuk, hogy egy símaszkot viselő férfi szivárványzászlót visz, amelynek a másik oldalán Gays for Trump, azaz melegek Trumpért felirat olvasható.


Egy Trump támogató szivárványzászlóval


Ám Trump négyéves elnöksége pusztító volt az LMBTQ közösség számára az Egyesült Államokban.


A homofóbia borzalmas szintű léptéket öltött, amelynek hatására csökkentek az LMBTQ emberek személyes jogai és biztonsága. De borzalmas visszaesés tapasztalható a társadalom majd szinte minden területén, beleértve a lakhatást, az oktatást, az egészségügyet, és a foglalkoztatást, ráadásul a koronavírus-járvány is súlyos helyzetet eredményez az országban.


A legnagyobb amerikai LMBTQ szervezet a GLAAD jelentése szerint Trump összesen 180 alkalommal támadta meg az LGBTQ+ közösséget. Trump retorikája melegágya volt a homofóbiának és a transzfóbiának, amelynek hatására rekordszintre emelkedtek a gyűlölet-bűncselekményeket. Ez azzal tetőzött, hogy Trump elnökségének utolsó éve, a nyilvántartások létezése óta a transznemű gyilkosságok számának tekintetében a leghalálosabb év volt.


Az Egyesült Államok leköszönő elnöknek 2 hét hivatali ideje van hátra, de többen attól tartanak, hogy Trump „becsavarodott”, ezért az elnök elmozdítását kezdeményezték. Az események után a Facebook és a Twitter is felfüggesztette Trump fiókját.


Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page