top of page

Nagy puskájú transzokat a seregbe!

Frissítve: 2020. dec. 30.

Már nemcsak éjszaka, hanem nappal is vadásznak koronavírusra.


Gépkarabélyos honvédek Budapest utcáin – Fotó: Honvédelem.hu


Katonák nappali bevetésére valószínűleg azért volt szükség, mert rájöttek, hogy a vírus nappal is fertőz, nemcsak este nyolc és éjfél között.

Így jártunk. A vírus elszabadult, naponta szedi áldozatait, és még nem látjuk az alagút végét, bár, mintha valami már pislákolna. Kevin, akarom mondani Szlávik János ugyanis múlt szombaton beadta az első koronavírus elleni védőólast Magyarországon, az egyik veszélyeztetett kollégájának.


No de visszatérve a honvédekhez, tegnap szembejött két megtermett rendőr a Blaha aluljárójában, és kik voltak velük? Hát két gépkarabélyos. Nem tagadom meglepődtem, mert amit láttam, arról az jutott eszembe, miért nincsenek transzok is a seregben?


Ezek a srácok ugyanis egyenruhába bújtatott vékony pálcikakatonák voltak, akiknek még borotválkozniuk sem nagyon kellett. Az kétségtelen, hogy volt nagy puskájuk, akarom mondani gépkarabélyuk, ami árnyalta a képet. Ezzel szemben a rendőrök jól megtermett marcona férfiak voltak.


Isztambulban láttam valami hasonlót 2010-ben, az Istiklal Caddesi sétálóutcán, a hatalmas hömpölygő emberfolyamban, ahol párosával fel-feltűntek gépkarabélyos kiskatonák. Ott az villant be először, mi van ha valamelyik eszét veszti, és elkezd vaktában lövöldözni?


Rendőrök nem voltak velük. A rendőrök inkább a közlekedés rendjével voltak elfoglalva. Rendőrautókból elég határozott instrukciókat adva a dugóba került autósoknak próbáltak meg segíteni, vagy legalábbis azt a látszatot keltették, hogy ezzel vannak elfoglalva. Ugyanis a forgalom állt, a rendőrök meg csak vergődtek.


És még mivel voltak még elfoglalva a török rendőrök? Hát a Taxim parkban – ami egyébként cruising helyként is funkcionál a városban – melegek után rohangásztak. A meleg turistákra azért vigyáztak, őket először szépen megkérték, menjenek vissza hoteljükbe. Ha a szép szó nem használt, és másodszor is tetten értek valakit faszszopáson, jött egy kiadós mogyorózás egy hatalmas nyakleves kíséretében, majd a motozás. Máig sem tudom, hogy minek kellett a rendőrnek annyi síkosító meg óvszer. Vajon a pénzemet is elvették volna, ha lett volna nálam?


Ezen a szinten még nem tartunk itthon, de ott sem, hogy katonanők, és transznemű katonák szolgáljanak a seregben.


De akkor hol vannak a katonanők, és a transz katonák Magyarországon? Hát nem a kaszárnyákban a fazék mellett, és nem is az utcákon, a koronavírus-járvány elleni küzdelem, és a közbizalom helyreállításáért folytatott harc élén, hanem éppen azt várják, hogy tavasszal csorbított jogaikat egyszer majd elismerjék, és sorsuk jobbra forduljon, és hivatalosan is azok lehessenek, akik valójában. Talán akkor a seregbe is jelentkezhetnek majd, de remélem nem gépkarabéllyal a nyakukban fogjuk viszontlátni őket Budapest utcáin, és a már a koronavírus-járvány is csak egy rossz emlék lesz csupán.


Addig is maradnak a járvány elleni küzdelem emblematikus magyar figurái: Cili néni, Kevin, a nagy puskás szemrevaló vékony katonafiúk, akik a marcona rendőrökkel nem fogják tétlenül nézni, ha valaki éppen kukákat borogat, vagy ittasan elállja a villamos útját. Ja, ez nem vicc, lenyilatkozták! Mondjuk a nagy puskával mi melegek tudnánk mit kezdeni.



Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page