top of page

Nem orosz találmány a meleg propagandatörvény

LMBTQ-JOGOK Pontosan 17 év telt el azóta, hogy melegellenes jogszabályokat helyeztek hatályon kívül az Egyesült Királyságban.


A 80-as évek végén azzal vádolták meg a brit meleg közösséget, hogy tönkreteszik a heteroszexuális családokat


32 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban hasonló törvényt vezettek be

20 évvel azután, hogy dekriminalizálták a homoszexualitást, 2013-ban Vlagyimir Putyin Oroszországában bevezették a „meleg-propagandát” tiltó törvényt, amely betiltotta a nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a kiskorúak körében történő propagálását. A „meleg-propagandát” tiltó törvény elfogadását az LMBTQ embereket súlyosan diszkrimináló, őket alapvető jogaikban, többek között a békés gyülekezési jogukban is korlátozó törvények elfogadása előzte meg.


Magyarországon is hasonló folyamatok játszódnak le. Tavasszal a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrend idején jogszabály módosítással ellehetetlenítették a transznemű emberek jogi nemváltását, azaz azt a jogi lehetőséget és addigi gyakorlatot szüntették meg, hogy az érintettek személyi igazolványukban, és születési anyakönyvi kivonatukban olyan nem szerepelhessen, amilyen nem szerint élik ezek az emberek mindennapjaikat.


Most, a járvány második hullámában ismét a rendkívüli jogrend bevezetése után, a gyermeket örökbe fogadni kívánó melegek és leszbikusokat, valamint az egyedülállókat akarják törvényileg ellehetetleníteni. A Mi Hazánk Mozgalom pedig egyenesen „meleg propagandát” tiltó törvények bevezetését követeli.


Nem gondolnánk, de 32 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban is valami hasonló törvényt vezettek be, annyi különbséggel, hogy a brit leszbikusok és melegek tiltakozásuknak elég komoly hangot adtak.


A Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt bevezetett homofób jogszabály annyira felháborította a brit meleg-közösséget, hogy leszbikusok egy csoportja tiltakozásképpen megszállta a Lordok Házát, miközben a melegellenes jogszabályról vitáztak odabent a lordok. Aztán a törvény hatálybalépése előtti este, négy leszbikus aktivista betört a BBC hírstúdiójába, ahol épp a 6-órás híreket mondták. Az adást félbe kellett szakítani.


A 80-as években a brit közvélemény 75 százaléka elutasította a homoszexualitást. Ha az utcán valakiről kiderült, hogy meleg vagy leszbikus, akkor könnyen zaklatás, illetve támadás áldozatává válhatott.


1988-ban vezették be a nyugat-európai szigetországban a 28-as szakaszként elhíresült jogszabályt, amely megtiltotta az iskoláknak, hogy a homoszexualitással még csak említés szintjén is foglalkozzanak. Azokat a kiadványokat, amelyek pozitív színben tüntették fel a melegeket betiltották és eltávolították az önkormányzati intézményekből.


A törvény azt is megtiltotta, hogy a tanárok elfogadóan nyilvánulhassanak meg a melegekkel és leszbikusokkal kapcsolatban. A parlamentben morális pánikkeltés folyt, és azzal vádolták meg a meleg közösséget, hogy tönkreteszik a brit heteroszexuális családokat.


Ez volt az a pillanat, amikor leszbikus aktivisták egy csoportja akcióba lépett, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az LMBT-jogok fontosságára, és tiltakozni kezdtek a homofób törvény visszavonását követelve. Mindeközben a melegségük miatt zaklatott diákoknak sok esetben az iskolák falai sem nyújtottak kellő védelmet.


Nem csoda, hogy a törvény országos tiltakozási hullámot indított el a meleg közösség körében. Ennek egyik állomása volt, amikor leszbikus aktivisták egy csoportja bejutott a Lordok Házába a tetőszerkezeten keresztül, majd ruhaszárító kötelek segítségével aláereszkedve zavarták meg a homofób törvényről szóló vitát.


Aztán elérkezett 1988. május 23-a, amikor a leszbikus aktivisták arra szánták el magukat, hogy bekerüljenek 6-órás hírekbe. A tiltakozóknak sikerült bejutniuk a BBC épületébe, majd a hírstúdió bejártánál kamerakábelekhez és egyéb tárgyakhoz láncolták magukat, arra a pillanatra várva, hogy elinduljon az élő adás.


Az adás pontban este 6-kor kezdődött. Sue Lawley hírolvasó bemondó elkezdte ugyan a híreket felolvasni, de ez egy idő után lehetetlenné vált számára, és elnézést kellett kérnie nézőktől az egyre nagyobb hangzavar miatt, ugyanis a stúdióba bejutni akaró aktivisták „stop Clause 28” bekiabálással és sikoltozással zavarták meg az élő adást, amit néhány pillanat múlva lekevertek, mert a leszbikusok betörtek a stúdióba, ahol dulakodás kezdődött, de ezt már nem közvetítette élőben a BBC.


A hírolvasó bemondó utolsó mondata ez volt: „Kedves nézőink, elnézést kérünk, de attól tartok, hogy megszállták a stúdiót”


A melegellenes jogszabályt végül 2003-ban helyezték hatályon kívül az Egyesült Királyságban. A leszbikusok által 1988-ban elkövetett stúdiófoglalásról a BBC 30 évvel később emlékműsort sugárzott, amelyben hősként emlegették a feministákat.


Hogy Magyarországon lesz-e bármiféle tiltakozás az LMBT-ellenes törvények miatt? A koronavírus-járvány ideje alatt aligha. A járvány pedig a mostani állás szerint még elég sokáig eltarthat.


--

Head
fffffffffff

bottom of page