top of page

Részben nyit a berlini meleg negyed

Frissítve: 2020. ápr. 27.

A német gazdaságot a héten elkezdték lassú lépésekben újraindítani, így pár üzlet a berlini meleg negyedben is kinyithatott.

Szivárványos maszk az egyik ruhaboltban. A boltok egy részében csak maszkban és limitált létszámban engedik be a vásárlókat.


Újranyitottak a ruha-, fétis-, szex- és a könyvesboltok. A fodrászatok és a nyelviskolák két hét múlva követik őket, de a kocsmák, bárok és szórakozóhelyek július 31-ig zárva tartanak.

Az egyik legjobb barátom a Nollendorfplatz mellett lakik, így amikor legutóbb nála jártam kapva-kaptam az alkalmon és végigsétáltam a tér és a Wittenbergplatz közötti LMBT-zónában.


Az utcákon igazából nyoma sincs a koronavírus válság miatt kialakult félelemnek, és van aki kellemesen nyugtázta, hogy bizonyos boltok újra kinyithattak.


Ezek közül az egyik legjobb élmény a Brunos volt, ahol már nem egy szivárványos ruhát vettem, de csak maszkban és 20-asával engedték be az embereket.


A többi szex-, fétis- és könyvesbolt is kirakhatta a nyitva táblát. A nyelviskolák és a fodrászatok pedig május 4-én nyitnak. Persze az összes csak megfelelő higiéniai követelmények betartásával üzemelhet újra.


Van ahol csak maszkban lehet bemenni, és van ahol az eladó teljesen elzárt plexiüveg kabinból árulhat.


A gyógyszertárak - amik eddig is zavartalanul működhettek - kikötötték, hogy aki köhög, vagy lázas, annak kint kell megnyomnia a csengőt, majd az épület előtt szolgálják ki.


A HIV- és egyéb nemi-beteg gondozók eddig is rendes nyitva tartatással működtek, viszont amikor valaki belép az ajtón, annak megmérik a lázát és kötelező a kezét helyben fertőtlenítenie.


A kocsmák, bárok és szórakozóhelyek július 31-ig zárva tartanak. De azok a helyek, ahol konyha is üzemel, elviteles szolgáltatást továbbra is nyújthatnak.


A hoteleknél, panzióknál meg egyenlőre nem tudni, hogy mikor fogadhatnak újabb vendégeket, mert ez jelenleg nem engedélyezett, ahogy a belföldi- és a nemzetközi utazás sem.


A németek nemcsak Európa, de világszinten is nagyon jól kezelik a járványt a halálozási arányt rekord alacsonyan tartva. Ebben hatalmas szerepe van annak, hogy a jelenlegi kancellár, Angela Merkel a végzettségét tekintve a tudóstársadalom tagja, így teljesen hallgat a szakemberekre.


A megfelelő járványkezelés ára pedig sajnos az, hogy az összes tömegrendezvényt október 24-ig törölték az országban, viszont nem érzem, hogy ez annyira megviselné az itteni LMBT közösséget, sőt séta közben az újból megnyitott boltoknál boldog meleg párokat láttam kézenfogva az utcán. Egyes üzleteknél pár bőrfétis ruhába öltözött szakállas pasi is kedélyesen beszélgetett, ahogy az itt ezen a környéken békeidőben fényes nappal szokás.


Több mint 2 hónapja vagyok önkéntes karanténban és csak dolgozni, bevásárolni mozdulok ki, meg a közeli barátaimmal találkozom hébe-hóba.


Tudom, hogy ez egy társasági szempontból nehezebb időszak, mert jó ideig komoly izolációban kell élnünk, de azért mégis jól esett, hogy korona ide vagy oda, azért a meleg negyedben a hangulat még mindig ugyanolyan mint régen.


0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page