top of page

Szerdán lesz Nagy Szilvia hamvainak szórása

GYÁSZ A Budapest Pride egykori elnökének hamvait szerdán szórják a Fiumei utcai sírkertben.


A gyászszertartásra délután 3 órakor kerül sor.


Nagy Szilvia halála óriási veszteség a hazai LMBTQI közösség számára.

Életének 43. évében súlyos betegség után február 4-én elhunyt Nagy Szilvia a Szivárvány Misszió Alapítvány Elnöke. A koronavírus-járvány miatt a gyászszertartásra eddig nem kerülhetett sor.


Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Abban a kötelező egyformaságban nőtt fel, ahol az volt az elvárás: ne okozz konfliktust és ne különbözz másoktól. Hosszú út és rengeteg munka vezetett odáig, mire önmaga mert lenni, elkezdett kiállni a saját érdekeiért, és a saját igazságáért. Elmesélései szerint két ellentétes impulzus dolgozott benne: a félelem attól, hogy megmutassa magát és a tökéletlenségeit, és a vágy, hogy önmaga lehessen.


Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és DJ-ként dolgozott. Később az Egyesült Államokban szerzett közösségszervezői képesítést, és forgatta be az ott tanultakat a Pride-os munkájába. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője lett, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat egyik alapítója, szervezője és DJ-je lett, amit a Baross utcai lakásában tartott házibulijai, majd a híres leszbikus törzshelyen, az Eklektika kávézóban rendezett partik előztek meg.


2000-tól 2006-ig volt a Labrisz Leszbikus Egyesület tagja, majd a Labrisz kurátoraként csatlakozott a Szivárvány Misszió Alapítványhoz. 2007-től volt a Budapest Pride szervezője, ahol először a Budapest Pride Filmfesztivál szervezésén dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke lett.


Hozzá tartozott az Ösztrosokk leszbikus buli, majd a Budapest Pride Fesztivál vizuális megjelenése, arculata és honlapja. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért megkapta a Háttér-díjat, majd 2019-ben a LIFT-díjat.


2016-ban diagnosztizálták rákkal. Nem akarta, hogy a betegség elszigetelje a közösségétől és a barátaitól. A 2019-es Budapest Pride megnyitóján a közönség előtt nyíltan beszélt betegségéről.


A szertartás a Fiumei úti sírkertben lesz július 8-án szerdán 15 órakor. A megemlékezés szervezői azt kérik, hogy az ilyenkor szokásos fekete helyett viselj bátran színes ruhát, valamint virág helyett adományozz a Budapest Pride javára.


A temetői szertartás után a közös emlékezés lesz a Pavilon kertben a Városligetben. (Állatkerti Krt. 5.)



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page