top of page

Színpadon váltott csókot Moszkvában két gitáros

OROSZORSZÁG A koronavírus-járvány miatt bár le kell mondanunk a könnyűzenei koncertekről egy időre, éppen ezért egy emlékezetes tavalyi csókváltást szeretnénk felelidézni.


A csók nem máshol, mint a meleg-propaganda törvényt bevezető Oroszországban Moszkvában csattant el a színpadon, egy koncert közepén, bő egy évvel ezelőtt.


A rockzenekar két férfi tagja korábban egy lengyelországi koncerten egy szivárványzászlós gumicsónakkal is szörfözött a tömegben.

A Rammstein a leghíresebb német rockzenekar a világon és nem áll tőlük távol az, hogy a társadalom számára kényes témákat felkaroljanak pl: az LMBT emberek helyzete.


Paul Landers és Richard Kruspte csókja az orosz hatóságoknak, pontosabban az ország elég vehemens anti-LMBT intézkedéseinek szólt és annak, hogy tavaly július 21-én meggyilkolták a városban Jelena Grigorjeva LMBT-aktivistát, holott korábban rendőri védelmet kért, amit nem kapott meg.


Nem ez a Rammstein első ilyen húzása a turnén, mert korábban hasonlóan a konzervatív Lengyelországban például egy Pride-zászlós gumicsónakban szörföztek a tömegben. Nem véletlenül írtam, hogy Németország legnagyobb LMBT nagykövetei, hiszen hasonló húzása még senkinek nem volt, pláne nem egy olyan országban ahol vegzálják a meleg közösséget.


Meg kell jegyezni, hogy a zenekartól ugyanakkor nem állnak távol a provokatív dolgok, mert korábban már két videoklipje is kiverte a biztosítékot a német hatóságoknál. A Deutschland című számukhoz készült klip pedig már a bemutatása előtt vihart keltett. A belőle készített előzetes nyomán tiltakozás indult, mert a zenekar tagjai Németország történetének egyfajta bemutatása során az egyik jelenetben a náci haláltáborok kiszolgáltatott helyzetben lévő foglyait alakítják.


Charlotte Knobloch holokauszttúlélő, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának volt elnöke a Bild című lapnak nyilatkozva felelőtlenségnek nevezte a holokauszt üzleti célú felhasználását és bagatellizálását, ahogy az szerinte a videóban történik.


A klipet több politikus és civil szervezet is elítélte. A „művészi szabadság ízléstelen kihasználásának és elfogadhatatlannak nevezte a videót az antiszemitizmus elleni német kormánybiztos, Felix Klein is. „A soát nem szabad reklámcélokra felhasználni” – háborodott fel Alexander Graf Lambsdorff a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) politikusa.


A teljes videót megnézve azonban teljesen kiderül, hogy szó sincs bármifajta kirekesztésről, vagy antiszemitizmusról.


Más botrányt is kavaró albumaikban olyan témákat is érintenek, mint a szado-mazochizmus, a homoszexualitás, a zaklatás, a szexuális erőszak, de nekrofíliával és kannibalizmussal is vádolták, illetve többször kapcsolatba hozták a szélsőjobb eszmékkel őket.


A zenekar gitárosa ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, ha valaki megpróbálja megérteni a szövegeiket is, akkor nyilvánvaló lesz számára, hogy semmi közük a szélsőjobboldali ideológiához.


Szerintem simán csak művészek, akik a legégetőbb társadalmi problémákra próbálják felhívni a figyelmet ahogy pl: Madonna, vagy Lady Gaga, akiktől szintén nem állnak távol a hasonló nagy port kavaró akciók.



Oszd meg cikkeinket és nyerj balatoni hosszú hétvégét. A részleteiről bővebben itt.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page