top of page

Tanzániában 30 év börtönnel és ánuszvizsgálattal sújtják a melegeket

Az elmúlt 4 évben exponenciálisan megnehezedett az LMBTQ emberek élete Tanzániában, de a COVID-19 járvány következtében a szexmunkások helyzete is kritikussá vált az országban.


Egyre durvul az LMBT emberek üldözése Tanzániában.


Az országban betiltották a síkosítót azzal érvelve, hogy az „a homoszexualitásra ösztönöz”.

A kelet-afrikai ország vezetése a „homoszexuális propaganda” elleni fellépés címén alapvető jogaiktól, köztük az egészségügyi ellátáshoz való jogtól fosztja meg LMBT polgárait – állapította meg a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet 112 oldalas jelentése még februárban, amely 35 tanzániai LMBT emberrel, valamint jogászokkal és aktivistákkal folytatott interjúkon alapul.


A rezsim egyik módszere az ánuszvizsgálatra kényszerítés; ezek a vizsgálatok tudománytalanok és olykor kínzásnak is beillenek. Például egy alkalommal kilenc férfit bevittek egy zanzibári kórházba és rendőrök jelenlétében alávetették őket ennek a megalázó és fájdalmas vizsgálatnak.

Öt napig bent tartották őket a kórházban, csak ezután mehettek haza. A vizsgálat eredményeit sosem kapták meg, azokat a kórház átadta a rendőrségnek. Tudomásuk szerint az ügyet hivatalosan azóta se zárták le.

A transz embereket azzal vádolják, hogy „megrontanak” másokat, és rendszeresen éri őket bántalmazás a rendőrség részéről. Egy magát Queen M-ként azonosító transznő elmondta, hogy amikor egy este rövid szoknyában hazafelé tartott egy bárból, egy csapat rendőr körbevette és pénzt követelt tőle. Mivel nem volt nála pénz, kényszerítették, hogy egymás után öt rendőrrel szexeljen.

Az országban betiltották a síkosítót azzal érvelve, hogy az „a homoszexualitásra ösztönöz”. A HIV-tesztelő központokat is bezárták, és megszüntették azokat a civil szervezeteket, amelyek HIV-felvilágosító munkát végeztek a legveszélyeztetettebb csoportok körében.

Mivel az állami egészségügyi intézményekben az LMBT emberek gyakran találkoznak diszkriminációval szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt, gyakorlatilag kiszorulnak az egészségügyi ellátásból.

A Human Rights Watch megállapította, hogy a „melegpropagandától” való félelem irányítja az ország HIV-stratégiáját a korábbi jó gyakorlatok és tudományos megközelítések helyett. A szervezet felszólította Tanzániát, hogy szüntesse be az LMBT emberek letartóztatását és ánuszvizsgálatait.


A COVID-19 megjelenésével új probléma jelent meg a szexuális munkát végzők körében Tanzániában, akik ráadásul még a törvényileg is kriminalizálva vannak.


A személyes szexuális munka természeténél fogva intim, és fennáll a vírusveszély kockázata. De munka nélkül a szexmunkások a túlélésért küzdenek.


Azoknak az államoknak, amelyek kriminalizálják a szexmunkát, a dekriminalizáció felé kell lépniük, áll Human Rights Watch április végén kiadott jelentésében, melyben dokumentálta a szexuális tevékenységet kriminalizáló törvények káros hatásait, Tanzániát is felszólítva a dekriminalizációra.


A dekriminalizáció hozzájárulna a szexmunkások erőszak elleni védelméhez, és fontos lépés lenne a káros stigmatizálás megszüntetése felé.


0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page