A Vaskapunál kirándultak, bemelegedtek és ez lett belőle...

April 25, 2017

A 90-es években a Vaskapunál túrázó néhány meleg fiatalember fejébe vette, hogy létrehoznak egy melegszervezetet. Az ötletből máig tartó valóság lett, noha bejegyzésüket a bíróság többször megtagadta. Végül 1995-ben jegyezték be a szervezetet Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért néven 22 évvel ezelőtt.

 

Az egyesületet az évek során többször átkeresztelték, legutóbb 2013-ban még a meleg szót is elhagyta a szervezett, amelyből a mai Háttér Társaság lett.

 

A közhasznú egyesület tevékenysége ma öt program köré szerveződik, ezek a telefonos információs és lelkisegély szolgálat, személyes segítő szolgálat, jogsegély szolgálat, HIV/AIDS megelőzési program, valamint az archívum és könyvtár. Emellett a szervezet különböző pályázati forrásoknak köszönhetően kutatásokat végez, képzéseket tart, közösségfejlesztési tevékenységeket folytat és részt vesz az LMBT Történeti Hónap szervezésében.

 

De legfontosabb céljuk talán, hogy válaszokat találjanak az LMBT emberek problémáira, valamint hogy elősegítsék ezen emberek jogegyenlőségét.

 

A 2010-es kormányváltást követően az egyre szűkülő hazai pályázati források állították próbára a szervezetet, jelenleg pedig az új civil törvénnyel próbálják ellehetetleníteni és megbélyegezni.

 

Mindez azonban nem tántorítja el az egyesület vezetőit, hogy születésnapi zsúrt szervezzenek az Ankertbe május 5-én délután 6-tól, ahová minden kedves érdeklődőt várnak, ahol kuponokért cserébe támogatói italok, és szivárványszínű ajándéktárgyakat is lehet majd vásárolni az egyesület javára

 

Please reload

Please reload

Please reload