A Fidesz sem bottal ver!

May 22, 2017

Hanem ezzel a hírrel: “Meleg férfiak által látogatott gőzfürdőn ütött rajta vasárnap este a rendőrség Indonézia fővárosában, Jakartában 141 embert állítottak elő” - számol be a hirado.hu az állami hírügynökségre hivatkozva. Nálunk botozás még nincs, helyette van más.

 

A homoszexualitás nem büntetendő a világ legnépesebb muszlim országában Indonéziában, de a rendőrség szerint az őrizetbe vett férfiak megsértették a pornográfiára vonatkozó törvényeket.

 

A BBC News szerint ez a hír azt példázza, hogy az indonéz társadalom ellene fordult a rendkívül kicsi és diszkrét LMBT-közösségnek, a hatóságok folyamatos razziája és melegeket érő nyilvános megszégyenítése miatt.

 

Nálunk még nem bűncselekmény a homoszexualitás, de évről évre igyekeznek ellehetetleníteni a hazai melegek életét, ha nem is botütéssel, de azzal felérő szabályokkal és kommunikációval.

 

Még 2010 telén éppen a hazai és külföldi melegek által leggyakrabban látogatott Király fürdőbe vezette be azt a szabályt a Fideszes városvezetés, hogy a létesítményt egyidejűleg látogatók számát 45 főben korlátozták. Magyarán, egyik napról a másikra nem engedték be a fürdőbe az egyébként többségében meleg vendégeket.

 

A szám úgy jött ki, hogy meghatározták a medencében lévő egy főre szabott vízmennyiséget. Noha a vendégeket több szauna, pihenőhelyiség és masszázs valamint egyéb szolgáltatások is várták volna a fürdési lehetőségen kívül.

 

Ezt követően jött a máig érvényben lévő szabály, ami koedukálttá tette a fürdőt. Megszűntek a férfi és női napok. Fürdőkultúra ide, fürdőkultúra oda ezzel a lépéssel hamar leszoktatták a meleg vendégeket a Király fürdőbe járásról! De ezzel együtt az egészséges szaunázás öröme és lehetősége is megszűnt a Királyban.

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload