Anyáknak és lányaiknak

June 20, 2017

Pedro Almodóvar legújabb mozifilmjét, a Julietat májusban mutatták be a Magyarországon. Szerencsére még számos művész mozi műsorán szerepel. A homoszexualitását nyíltan vállaló rendező filmjeinek középpontjában szinte mindig a melegség áll, a szivárvány összes színével és árnyalatával együtt.

 

A Julietat nem csak Almodóvar-rajongóknak ajánlom, hanem minden nőnek: anyáknak és gyermekeiknek. Ismét egy „női” filmet alkotott a spanyol filmrendező, hasonlóképpen az 1999-ben készült Mindent anyámról című filmhez. A sorban a legrégebbi az 1988-ban készült Asszonyok az idegösszeomlás szélén. 

 

A Mindent anyámról inkább transz témájú; a mostani amolyan út-, és identitáskeresős, de egyaránt kulcsszerepet játszik az anyaság, az anya-gyermek kapcsolat a filmben.  Ez mindkettőben veszteség formájában jelentkezik. Azt az érzést boncolgatva, hogy milyen gyötrelmes lehet egy anyának elveszítenie gyermekét. 

 

Az egyik legérdekesebb momentuma a filmnek, ahogy kibontakozik a barátságból a leszbikus szerelem, és hogy mit kezdenek ezzel az érzéssel és helyzettel a szereplők.

 

A történetről nem árulunk el sokat, de Almodóvar filmjeinél ez amúgy is szinte lehetetlen, a részletgazdag jelenetek miatt. Ezért is érdemes többször megnézni Almadóvárt, mert legközelebb mást és mást veszünk észre benne. 

 

De miről is szól a film? Nem sokkal azután, hogy Julietanak tragikus körülmények között meghal a férje, tinédzser lánya is szó nélkül eltűnik otthonról. Hiába keresi Antíát mindenhol, és várja haza évekig tortával a lány születésnapján. Anitáról csak annyit tudunk meg, hogy szándékosan szökött el, és nem akarja, hogy az anyja rátaláljon. 

 

Egy véletlen folytán összefut Antía gyerekkori barátnőjével, Beával. A találkozás felcsillantja annak reményét, hogy viszontláthatja az anya a gyermekét.

 

A provokatív és botrányos filmjeiről ismert rendező most kifejezetten visszafogott eszköztárral dolgozik.

 

A film lassú, de nem vontatott, sőt kifejezetten magával ragadó, köszönhetően a színészeknek, a forgatókönyvnek és az „Almodóváros” filmzenének. Több jelenetben megjelenik a sorsszerűség, avagy hogy a dolgok nem véletlenül úgy történnek meg ahogy, és a „történelem” időnként tényleg megismétli önmagát. 

 

Lényeg, hogy tanuljunk a hibáinkból, s merjünk velük szembenézni és változtatni.
 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload