Kordonbontáskor kövessétek a menetkísérőket!

July 8, 2017

A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével és minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik. Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek. Hasznos tanácsok felvonulóknak. Várunk szeretettel mindenkit, nézzétek meg a házirend videót is, elképesztően aranyos lett!

 

Ha a menet előzetesen tervezett útvonala módosul. A rendőrségnek ebben az esetben is biztosítani fogja a felvonulást. A menetkísérők minden esetben arra törekszenek, hogy a felvonulás egyben maradjon. Segítsd a munkájukat, vedd fel az előtted vonulók haladási irányát minden esetben és figyelj arra, hogy ne szakadj le. Ilyen esetben mindig a menetkísérők iránymutatásait kell betartani.


Előfordulhat, hogy módosulás esetén olyan útvonalon fogunk haladni, ahol gépjárműforgalom is lehet, itt arra kérünk mindenkit, hogy maradjon a menetkísérők által meghatározott területen, sávokon belül és figyeljetek egymásra is oda.


A szervezői kártyával rendelkező szervezők és a láthatósági mellényt viselő menetkísérők a rendezvény rendjét a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gyülekezési törvény) rendelkezésének megfelelően a Rendőrséggel együttműködve biztosítják. A menetkísérők és a rendezők kéréseit mindenkinek be kell tartania.

 

A szervezők és menetkísérők a rendezvényen való részvételt belépéskor, vagy a rendezvény folyamán bármikor megtagadhatják, ha úgy látják, hogy az adott személy részvétele nem támogatja a rendezvény célját vagy békés lebonyolítását, így különösen, ha:

 

-gyűlöletkeltő, uszító, bármely társadalmi csoporttal szemben kirekesztő feliratot / zászlót akar behozni, ilyen jelszavakat hangoztat, esetleg láthatóan ilyen tetoválása, ruházata van;


-megtagadja a táskája tartalmának bemutatását, a nála lévő italba belekortyolást;


-a rendezvényre tiltott tárgyat akar (lásd lent) behozni;


-póráz és szájkosár nélküli, és/vagy tömegre, nagy zajra agresszívan viselkedő kutyával érkezik;
-ellenségesen nyilvánul meg a résztvevőkkel, a Budapest Pride céljaival, vagy a menetkísérőkkel

szemben;
-eltakart arccal próbál részt venni a rendezvényen;


-nemi szervét láthatóvá téve próbál részt venni a rendezvényen;


-bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll.


A belépésről valamint a részvételről való döntést kizárólag a szervezők és a menetkísérők hozzák meg, és azt sem a helyszínen, sem később nem kell indokolniuk.

 

 

A rendezvény területére nem hozható:

 

-fegyver, így 8 cm-nél nagyobb pengéjű bicska, kés, gázspray, baseball ütő, ostor, lőfegyver, kard, díszkard, vagy bármi egyéb olyan tárgy, amit a menetkísérők fegyverként használhatónak tartanak;


-robbanó, villanó és egyéb pirotechnikai anyagok;


-italon, gyógyszeren és naptejen kívül bármilyen folyadék, különös tekintettel a maró vagy intenzív szagú folyadékokra, festékekre;


-üveg (ideérve az üveges italokat; csak dobozos és műanyag italokat engedünk be)
-bontott állapotban lévő alkoholos ital;


-nyers, vélhetően nem étkezési célra szolgáló élelmiszerek (paradicsom, tojás stb);


-a Budapest Pride Felvonulás céljaival ellentétes üzenetű transzparens, plakát, szórólap, egyéb felület, aminek megítélése a menetkísérők hatásköre;


-bármi egyéb olyan tárgy, amit a menetkísérők a rendezvény biztonságára nézve veszélyesnek tartanak.

 

A rendezvény beléptetőpontján nem állhat meg senki, itt táska-átvizsgálás után kötelező a továbbhaladás, hogy a beléptetés folyamatosságát ne akadályozzák.

 

A rendezvény területe továbbra is közterület, így a résztvevőkre a közterületeken érvényes törvények és rendeletek változatlanul érvényesek, így például a nemi szervek láthatóvá tételének tilalma (szeméremsértés szabálysértés, súlyosabb esetben bűncselekmény), vagy az alkoholfogyasztás tilalma (közterületi alkoholfogyasztás szabálysértés). A Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken tilos eltakart arccal megjelenni (rendzavarás szabálysértés). Ezek előfordulásakor a Rendőrség is intézkedést kezdeményez, valamint az illető a rendezvényről kizárásra kerül.

 

Mindezeken felül a rendezvény területén kerékpárral közlekedni nem lehet, csak tolni azt. Görkorcsolyán és gördeszkán csak mások épségét nem veszélyeztetve szabad közlekedni. A menetkísérők, ha úgy látják jónak, kötelezhetik a részvevőt arra, hogy ne közlekedjen tovább a járművön, hanem tolja vagy vigye a kezében.

 

A rendezvény területén – mint minden Gyülekezés törvény hatálya alá tartozó rendezvényen – további jóváhagyás nélkül bárkiről kép- és hangfelvételt készíthet bárki, így újságíró, rendőr, menetkísérő vagy résztvevő.

 

A felvonulás részvevőit kérjük a rendezvény végén a szervezők és a menetkísérők által közölt javasolt távozási irány betartására.
 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload