Hosszú ideig a Capella egyik királynője voltam!

July 22, 2017

Legelső emlékem a Capelláról az, amikor hallván, hogy új meleg szórakozóhely nyílt, elsétáltunk a Belgrád rakpartra és benéztünk egy szenespince keskeny ablakain, ahol a kiszolgálók egy varrógépből kialakított asztalka mellett ültek, és beszélgetéssel, ivással múlatták az időt. A helyiségben egy vendég sem volt, bár sok varrógépasztal várta volna őket.

Egy meredek lépcső vezetett az egy térből álló üzlethelyiségbe. Akkor nem gondoltam volna, hogy számtalan sikert fogok megérni ebben a környezetben, és hosszú ideig a Capella egyik királynője leszek. Birta Lacival, a helyiség tulajdonosával, illetve bérlőjével Zsazsa Tax hozott össze, aki a mi rövid életű, de sikeres West Music Center-beli műsorunkat látva Laci figyelmébe ajánlott minket. Ő pedig felkérte csapatunkat, hogy minden szerdán adjuk le a műsorunkat.

 

Az idők folyamán a Capella és mi is sokat fejlődtünk. Mi elsősorban a heti rendszerességű fellépéseinken szerzett gyakorlatunk miatt. Szerdáinkon kezdetben alig pár ember lézengett, ám néhány hét alatt büszkén vettük észre, hogy telt házak előtt, álló emberek gyűrűjében léphetünk fel.

 

Laci a sikert látva péntekenként is felléptetett minket. A sok szereplés természetesen új számok bemutatására sarkallt bennünket, hiszen minden alkalommal már mi is untuk volna ugyanazt bemutatni. Áldásos tevékenységünk alatt – vagy talán amiatt is – a Capella rengeteget változott. Laci hervadhatatlan átalakítási kedve nem ismert határokat.

 

A színpad, a mellékhelyiségek, a söntés helye néha hétről hétre változott. Újabb részeket csatolt a szórakozóhelyhez, a legjobb idejében háromszintes, rendkívül izgalmas teret alakítva ki. Amikor lementem – néha szórakozni vágyó magánemberként is – a Capellába, úgy éreztem magam,mintha egy elvarázsolt kastélyban járnék, ahol minden pillanat új izgalmat, élményt kínál nekem.

 

Jó ideig törzsközönségünk is rendkívül színvonalas emberekből állt, sok külföldivel tarkítva. Öröm volt ezeket az embereket szórakoztatni, mert rendkívül hálás közönségnek mutatkoztak, és munkánk erős visszacsatolását, a törzsközönség szeretetét élvezhettük, szinte fürödtünk a kényeztetésükben.

 

Sok mulatságos élményem is fűződik a Capellához. Az egyik legviccesebb az volt, amikor Laci éppen a világ másik végére tette az öltözőnket, és amint a színpadról szaladtam az öltöző irányába, hogy majd gyors átöltözéssel visszatérjek, egy, a falból kiálló, ottfelejtett drótakadály a parókámat lekapta a fejemről, én pedig kopaszon szaladtam tovább, a közönség ovációja közepette.

 

Laci kedvenc száma a temetés lett, amelyben a munkás gyászinduló szomorú dallamára középen ültem egy székben, az amerikai szokás szerint kifestett halottként. Ám az I will survivre zenéjére megelevenedtem, és a döbbent gyászoló gyülekezetből örömpolgárokká váló mandarinokkal diadaltáncot jártunk.

 

Az idő azonban semminek, így a szórakozóhelyeknek sem tesz jót. Valahol azt olvastam, hogy a vendéglátóegységeknek is, mint a természetben mindennek, van egy felfutó, egy virágzó, és egy haldokló periódusa. Sajnos, ez a Capellánál is bekövetkezett.

 

Hiába voltak Laci nagy erőfeszítései a helyiség állandó megújítására, már ez sem használt. Talán az sem tett jót a helynek, hogy az akkor jól működő transzvesztita csapat, aminek mi nem voltunk részei, valamin megsértődve egy emberként felkerekedett, és átment az akkor az Üllői út és Ferenc körút sarkán, az egykori Kilián laktanya épületében nyíló Alibit erősíteni.

 

Ezzel kezdetét vette a Capella lassú agóniája. Hiába próbáltunk újra rendszeressé váló fellépéseinkkel segíteni, a vendégkör lassú, de biztos megváltozásával a hely is elvesztette legjobb közönségét. Noha a mai napig hol kinyílik, hol ismét bezár, nem valószínű, hogy vissza tudja nyerni régi fényét.

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload