Hová tűntek a leszbikus helyek?

September 1, 2017

Már csak egy-két leszbikus buli van Wow és az Ösztrosokk, igaz az is nehézségekkel küzd. Valamikor ez volt a legnagyobb leszbikus buli, és mellette voltak kisebbek, mint például Chicken Exit és Confetti Girls.

 

Az előbbi szervezője kiköltözött Berlinbe, de utóbbi is megszűnt létezni, pedig ide állítólag olyan gyönyörű lányok jártak, akik más leszbikus buliba nem.

 

Szembe kéne nézni végre a valósággal, bár sokan az LMBT közösségnek tulajdonítják a rózsaszínt, de az élet sajnos más színű. Ráadásul a meleg partiszervezők egy része hetero-barát partikkal próbálkozik, miközben a leszbikus helyek teljesen megszűntek.

 

Hová tűntek a leszbikus partik?
A Confetti Girls már akkor is gazdaságtalan volt, amikor egyébként a hagyományos Confetti fénykorát élte. Persze még ott van a Wow parti is, ami már a kezdetektől fogva inkább LMBT buli.

 
A leszbikusok számára volt 2 fix hely, ahol sport és egyéb irodalmi, kulturális programokat szerveztek.
Az egyik ilyen volt a Pepita, ahol rendszeresek voltak az irodalmi estek és kocsmasport bajnokságok.
 
A másikban a Vis Mayorban szintén irodalmi esteket, filmvetítéseket és bulikat tartottak. De szép helyek is voltak ezek a belvárosban. Sajnos azonban gazdasági okokból mindkét leszbikus szentély bezárt. Emlékszem, amikor az egyik LIFT fesztiválon olyan felvonulást tartottak egyik bártól a másikig, ahol csak valami kerekes eszközzel lehetett felvonulni pl. bringa vagy roller.

Van rá igény?
Erre a kérdésre - vagyis van-e igény leszbikus szórakozóhelyekre - a válasz az, hogy igen! Színes, színvonalas kulturális élet folyt mindkét kávézóban, tehát a gazdasági csődjüket nem a programszervezés hibájának lehet felróni, hanem annak, hogy nem volt fizetőképes kereslet?
 
A probléma lényege, hogy a nők átlag 15-20 %-kal kevesebbet keresnek a férfiaknál. Amíg a pasik a legjobb időszakban is Long Island koktélokat ittak (2000-3000 Ft), addig a nők főleg sört vagy fröccsöt fogyasztottak. Pedig boldogan vennének koktélokat a leszbikusok is, de nem keresnek annyit, mint a férfiak.
 
A hetero-barát parti lenne a jövő?
Maradt parti gyanánt az Ösztro, de az is elég gyengén muzsikál a korábbi évekhez képest. A szervezőik nagyon profik és mindent elkövetnek, hogy jó bulit hozzanak össze, de egy általános magyar gazdasági romlással szemben ők is tehetetlenek.
 
Érdemes a leszbikus partik résznél még a Capellát is megemlíteni, ahol éveken át a csütörtöki nap volt a kifejezetten leszbikus nap. A különbség csak annyi, hogy a Capellát nem a gazdasági romlás vitte csődbe, hanem a tulaj. Ezt a szálat tovább nem is fejteném most, mert külön cikk is kevés lenne erre a történetre.

 

Az LMBT partiszervezők egy része hetero-barát partikkal próbálkozik pl. Tape, Szkafander, elmondásuk szerint azért, hogy a többség számára közelebb hozzák a melegek elfogadást. Azonban a valóság az, hogy pusztán gazdasági megfontolásból vették fel ezeket a jelzőket. Egy bulihelyen van minimális fogyasztás, amit ki kell termelni, vagy veszteséges lesz. A nők ráadásul nemcsak kevesebbet keresnek a férfiaknál, de szórakozási szokásaik is merőben eltérőek, és nincs, aki beléjük fektessen.

 

A lányoknak jelenleg be kell érnünk az időszakos, illetve havi rendszerességű női programokkal, mint például a Pikk Dáma és Labrisz estek, valamint a leszbikus bulikkal, mely az Ösztrosokk és Wow jelen pillanatban. Reméljük ez a partiszervezők fülébe is eljut!
 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload