Friends of Pride olyan volt nekem, mint az első szerelem!

September 25, 2017

Önmagában az, hogy Budapest Pride adományozó parti semmitmondó lett név lett volna egy partisorozathoz. Kellett valami, ami az egész programot egyedivé teszi!

 

 


2011-ben egy laza csapatépítő tréningen ültem Nagy Szilvivel a Szivárvány Misszió Alapítvány elnökével, kezünkben egy itallal, és mondtam neki hogy kellene egy név, amiben benne vannak azok a szavak, hogy pride, parti, barátok esetleg friends. Több szóösszetételt kitaláltunk, mire Szilvi rávágta, hogy Friends of Pride.

 

Így született meg a Friends of Pride partisorozat, mely 1 éven keresztül majdnem minden hónapban egyet jelentett Magyarország eddigi legnagyobb és leghosszabb ideig tartó LMBT civil adományozó partisorozatával.

 

A rendezvényt azért keltettük életre, mert újabb bevételi forrást szerettünk volna teremteni, mellyel a fesztivált is lehet reklámozni. Az ötlet az volt, hogy megbeszéltük meleg helyekkel, hogy egyik este a bevétel egy részét, vagy teljes egészét nekünk ajánlják. A Friends of Pride azonban ennél jóval többet nyújtott.

 

A bulikat azzal próbáltuk különlegessé tenni, hogy minden egyes eseménynek volt egy adott témája. Divatbemutató, koncert, pride-történelem, születésnap, latin est stb. Ezekhez a témákhoz megfelelő műsor és kellékeket kellékek is párosultak!

 

Ugye milyen egyszerűen hangzik? – gondolhatják néhányan, de azt csak kevesen tudják, hogy az egészet szinte a semmiből kellett kihoznunk. Akkoriban a költségvetésünk eléggé behatárolt volt és minden forintot meg kellett fogni. A Nyitottak Vagyunk formáció, meg egyéb adományozó szervezetek még nem adakoztak akkoriban.

 

A Pride nem volt a legnépszerűbb program 2007 óta. A meleg helyek még annyira se akarták támogatni a fesztivált mint ma. Féltek, bennük volt még a 2008-as Molotov-koktélos eset, ráadásul a meleg jogi aktivistákat és a hozzájuk köthető embereket szélsőséges oldalak listázott. Ez komoly félelmet keltett sokakban, így jóval többen, mint ma a felvonulás ellen voltak, mondván „felesleges magamutogatás".

 

A Pride felvonulás az évek során hatalmas változáson ment keresztül. Ma már a legnépszerűbb LMBT program Magyarországon közel 20 ezer felvonulóval. Ebben a pozitív fejlődésben komoly építőkőnek számított a partisorozat.

 

Az első partit a Capellában rendeztük. Szó se róla a hely akkoriban nagyon támogatta az eseményt, nem kevésbé azért, mert az évente ott tartott hagyományosnak számító fesztivál nyitópartink az egyik legfőbb bevételi forrása volt. Emlékszem, amikor megérkeztünk az eseményre és láttuk, hogy a Capella az egész helyet telerakta különböző alakú és méretű lufikkal. Akkor abban a pillanatban amikor ezt a nagy készültséget megláttam megijedtem. Gondoltam maximum 3 vendégre felesleges ez a felhajtás, szerencsére nem így lett és sokan jöttek el.

 

Az eseményre meghívtunk más LMBTQ szervezeteket, és LMBTQ-barát szervezeteket kitelepülni. A munkánkat segítették az olyan szenzációs önkéntesek mint Pápai Reni, aki már a beengedésnél fergeteges hangulatot teremtett. Később a nyitópartin Sallay Istvánnal remek páros alkotott jegyszedőként.

 

Igenis fontos, hogy ne csak odamenjünk valahova és várjuk a sült galambot. Az olyan lelkes, profi önkéntesek munkája is komoly oszlopnak számított a bulikon. Ezért is fontos, hogy azokat, akik ingyen dolgoznak megbecsüljük. Az önkéntesek a saját ingyen munkájukat adományozzák, másrészt kiderülhet, ahogy az előbbi esetben is, hogy az adott területen mennyire megállják a helyüket.

 

Az első parti sikere felbátorított és sokkal, nagyobb magabiztossággal szerveztük a bulikat. A 2. parti után, ami az Alteregoban volt egy latin táncest, melyhez csatlakozott az Ösztrosokk szervezője Antal Juli, aki szerintem az ország egyik legjobb partiszervezője. Egy idő után nagyon jó kémia alakult ki köztünk és utána évekig, ha LMBTQ civilpartis rendezvény volt, az a nevünkkel forrt össze. Nagyon sokat tanultam tőle. Kellett is a segítség, mert néha nem volt egyszerű meggyőzni a helyeket.

 

Értek minket kritikák is, de összességében sikeres volt a sorozat, rengeteg vendéggel és szponzorral. Olyan hírességek is felléptek, mint az akkori X-Faktorosok, Falusi Mariann, Rácz Kati és Gallusz Niki. Utóbbi énekesnő külön büszkeség, hogy ezen az LMBTQ eseményen énekelt először. Ki tudja, talán ez az esemény is hozzájárult ahhoz, hogy nem sokkal később előbújjon.

 

„Dehát ott van a Pride név. A márka viszi magával a programot, és semmi szükség nincs arra, hogy valaki még külön szervezze. Elég csak a helyeknek megmondani mit szeretnénk." - Ez hatalmas tévedés!

 

A Friends of Pride teljes embert kíván. Nem elég csak kiadni egy meleg partikat szervezőnek. Tudom, hogy ma már vannak a fesztivál előtt közvetlen olyan bulik, ahol a bevételek egy részét, vagy teljes egészét a Pride-nak adják. Mégsem gondolom, hogy az ugyanaz lenne, mint amikor egy civilszervezetnek, vagy egy programnak saját partisorozata van.

 

Ráadásul az adakozókedv, ahogy írtam korábban a partiszervezők részéről eléggé alacsony volt. Ezt a bizalmat újra kellett építeni. A rendezvénysorozat egyre népszerűbbé válásával a meleg vállalkozók is egy addig sose látott szövetségbe tömörültek. Talán ez ágyazott meg a Nyitottak Vagyunk kezdeményezésnek. Steigler Sanyi - a Szivárvány Misszió alapítvány korábbi elnöke, magyarul a Pride elnöke - még külön ki is emelete ezt a fajta vállalkozói koalíciót a fesztivál előtti sajtótájékoztatón.

 

A szervezés dióhéjban úgy nézett ki, hogy megkerestem egy adott helyet. Lebeszéltem velük a feltételeket, a tematikát. Majd megcsináltuk a grafikát. Megírtam az eseményt, amit Marcsival, a Pride akkori sajtósával korrigáltattam, majd toltuk ezerrel a sajtófórumainkon. Megbeszéltem a Company magazinnal, hogy tegyék bele az újságba és hirdessék. Az újság nagyon együttműködő volt. Ingyen hirdethettünk, tolták ezerrel online, a havi újság bevezetőjébe is megemlítésre került, sőt később még külön Pride-os rovatot is kaptunk.

 

Glöckner Zoltán főszerkesztő a fesztivál elkötelezett támogatója volt, még úgy is, hogy neki is szűkösek voltak az anyagi lehetőségei. Bár a hirdetést elküldtem ugyan minden szervezetnek és LMBTQ hirdetőnek, de némelyikben nemhogy adakozási kedv, megértés sem volt, hogy pénzügyileg nem állunk úgy, hogy komolyabban pénzt költsünk hirdetésekre.

 

Mint írtam, érték kritikák is a bulikat. Némelyik jogosan, némelyik irigység, gonosz rosszindulat volt hazai LMBTQ aktivistáktól, akiknek semmi nem volt jó. Emlékszem külön egy alkalomra, amikor az egyik LMBTQ program vezetője azon méltatlankodott, hogy 10 órakor milyen kevesen vannak. Pedig ha vesz egy levegőt és tovább marad, mondjuk 3-4 órát, akkor rájött volna, hogy a meleg partik Budapesten általában 1 óra körül indulnak be. Voltak, vannak, ritkán kivételek, de azok csak alkalmakra korlátozódnak pl. Rainbow party, Szilveszter, sőt meglepődtem, amikor az első LMBT Hónapon a nagy partin, a Pink Story-n már a nyitáskor ott toporogtak belépésre. De az ilyen nagyon ritka.

 

Ami a magyar aktivistákat illeti, jó lenne, ha szavak helyett tettek is lennének. Hiszem, hogy a partisorozat nem emlegetése is inkább irigység és szól a személyem ellen bizonyos megfáradt vezető aktivisták részéről, mint sem annak, hogy a Friends of Pride elhanyagolgató lett volna. Ez nem igaz, csak áldozatul esett a nagyravágyásnak, és a fúrásoknak.

 

A Friends of Pride a maga idejében és ma is unikumnak számít. Attól hogy ma másképp működnek a dolgok, mert urambocsá, már meleg helyek sincsenek szinte ahol meg lehetne rendezni, vagy még adakozóbbak a partiszervezők a Pride-nak, az nem azt jelenti, hogy el kéne felejteni, mint a fesztivál egyik legfontosabb állomását.

 

Nem ez volt az egyetlen rendezvényem, viszont ez volt az első partisorozat, ami a nevemhez köthető. Később is szerveztem bulikat szép sikerrel, de nem adták vissza azt az érzést, amit anno a Pride adományozó partija adott. Olyan ez, mint az első szerelem. A többi már nem lesz ugyanolyan. A magam részéről borzasztóan büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a csodának.

 

2013 áprilisában a Pride akkori szervezőcsapata elküldött határozatlan idejű szabadságra, amit nagyon nehezen fogadtam el. Fáradt voltam és kiégett, de közben egy belső késztetés hajtott, hogy minél több rendezvényt szervezzek. Már alig aludtam, és amikor sikerült azt is csak nyugtatókkal.

 

Visszavártak, de úgy kiakadtam, hogy a viszony átmenetileg megromlott. Hónapokkal később jöttem rá, hogy igazuk volt, mert egy fenékkel annyi lovat nem lehet megülni úgy, hogy az egészség rovására ne menjen. Végre ismét tudtam magammal foglalkozni pl. randizni, sportolni és a munkámra odafigyelni. Egy biztos a kiégésemben szerepe volt a folyamatos gonoszkodásnak is, ami negatív impulzusok az LMBTQ aktivizmusból értek. Hiába, én sem vagyok fából.

 

Amennyiben ebben az aktivisták változni tudnak, az általuk annyira megjavítani kívánt világ is jobbá válik.
 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload