Család és/vagy párkapcsolat?

November 1, 2017

Ki ne ismerné a dilemmát arról a bizonyos első vendégségről, amikor bemutatjuk családunknak választottunkat, vagy éppen amikor mi lépjük át először párunk szülőházának küszöbét? A fogadtatás néha jó, néha rossz. Néha pedig pont az ellenkezője annak, aminek elsőre látszik.

Ki gondolkozik erről jól, vagy éppen rosszul? Lehet-e, kell-e eggyé kovácsolni, vagy teljesen külön kezelendő a két fogalom?


De kezdjük az elején! Mikor mutassuk be párunkat a családunknak, vagy bemutassuk-e egyáltalán? Sajnos utóbbinak is van létjogosultsága és nem is feltétlenül csak azonos nemű párok esetében. A szülőknek olykor (jobb esetben) egyszerűen csak nehéz feldolgozni, hogy a gyermek bizony felnőtt és előbb-utóbb majd hazaállít valakivel, akiről azt mondja: „Anya, apa, ő itt a párom.”

 

Az ilyenfajta mamára és papára nem feltétlenül kell rázúdítani egy komoly kapcsolat „terhét”, érdemesebb inkább időt adni nekik, barátkoztatni a gondolattal, majd megszokják, feldolgozzák, hogy mostantól egy újabb személy is megjelenik a családi eseményeken, és idővel minden rendben lesz, párunk jelenléte természetessé válik, s ezáltal észrevétlenül ő is a család tagjává lesz.


Létezik azonban olyan típusú szülő is, aki személyes sértésnek veszi, hogy ha gyermeke életében más is szerepet – pláne szeretetet – kap, s innentől kezdve küldetésnek tekinti, hogy megkeserítse az új jövevény helyzetét. Ez lehet akár direkt, szemtől-szembe bántás, akár olyan módon manipulálás, mint az amerikai vígjátékok tipikus anyósa teszi, aki menye/veje szemébe nyájas, a háta mögött azonban intrikál.


Ezt a viselkedést okozhatja egy túl szorosra vett szülő-gyermek kötelék, a félelem az egyedül maradástól, vagy az önzés – sajnos jobb szó erre nincs –, miszerint elfogadhatatlan, hogy innentől kezdve a fiának, vagy lányának nem ő lesz az első és egyetlen az életében, hanem egy idegen nő, vagy férfi.


Akár tudomásul vesszük, akár nem, a szülőknek kulcsszerepük van egy párkapcsolat életében, hiszen minden eszközük megvan ahhoz, hogy azt jó irányba tereljék, vagy halálra ítéljék.


Abban egyetérthetünk, hogy a legnehezebb helyzetbe ezekben a viszályokban az kerül, aki szülei és párja között kénytelen őrlődni. Mert ugyebár ott van a nagy kérdés: Melyik ujjamba harapjak? Szülőket – bizonyos életkor után legalábbis – nem szívesen bántunk meg, vagy mellőzünk, hiszen még ha adott esetben egy önző, zsarnok is, ő hozott a világra és jó érzésű emberben ez a felelősség egy életen át munkál.


A másik oldalon viszont ott van a párunk, akit szeretünk, egészen másfajta, de legalább olyan erős szeretettel. Egy ember, akit arra választottunk ki, hogy a jövőnk legyen. Egy új családtag.

 

Ez viszont már fel is veti a következő kérdést. Családtag-e a párunk? Ez a két fogalom lehet-e egy és ugyanaz, vagy külön kell választani? Vannak nézetek, melyek értelmében a párunk evidens módon a családunk tagja, akár a tágabb értelemben vett családunké, akár a mi magunk alkotta, új kis családé. Természetesen ehhez el kell telnie egy bizonyos időnek, amíg kialakul egy közös élet, életvitel, közös háztartás, együttes mindennapi rutin. És persze, ami a legfontosabb, a kötődés. Családról csak akkor beszélhetünk, ha a kötődés megvan és elég erős is. Amíg ez nem áll fent mindkét fél részéről, addig kellő komolyságról könnyelműség lenne beszélni.


Egy másfajta álláspont szerint a család adott és abban új embernek nincs helye. Vannak tehát a szülők és rokonok, ami a család fogalmát meríti ki, és van a párkapcsolat, ami egy teljesen különálló dolog. Kérdés, hogy ebben az esetben vajon mi az, ami két embert idővel mégis egy családdá tehet? Van-e egyáltalán erre igény részükről? Illetve ilyen esetben képes-e a kapcsolat egyáltalán olyan szintre emelkedni, ami hosszú távon együtt tartja a feleket?


Ha a nézetek találkoznak – legyen szó akármelyikről is – akkor minden rendben. Ha nem, az viszont állandó konfliktusforrás.


Melyik a jó megoldás, jó-e bármelyik is? Kell-e tervezni, vagy jobban jár az, aki a jó öreg élj a mának elvet követi?


Egy párkapcsolatról, tartson az akár két hónapja, akár tíz éve nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy egy életre fog szólni. Egy sajnos a mai világban vitathatatlan tény, ami persze nem azt jelenti, hogy ez feltétlenül rossz lenne, hiszen egy nem működő kapcsolatból még mindig jobb kilépni, mint az egész életünket ellehetetleníteni miatta.


Viszont hova lesz így a család szerepe? Azé, ami mindennek mozgatórugója, ami a biztonságot és az együvé tartozást hivatott szimbolizálni, amióta csak az ember tudatára ébredt. Nincs már rá szükség? Elavult intézménnyé vált? Vagy csak félünk ettől a kötelezettségtől is, mint oly sok más kötelezettségtől a huszonegyedik század fene nagy szabadságában?

Beszéljünk róla! 

Mit jelent számodra a család?
Ha úgy érzed, szívesen hozzászólnál a témához, van véleményed, észrevételed, vagy akár csak egy gondolatod, amit megosztanál másokkal, ne habozz és küldd el a

hilda.hardinagy@outlook.hu email címre!

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload