Lemennél olyan helyre, ahol hatósági atrocitásnak leszel kitéve?

November 8, 2017

Néhány száz évvel ezelőtt börtönbüntetés, válogatott kínzások és máglyahalál járt azért, ha valaki másképp gondolkozott, és véleményét merte is vállalni. Vajon megtenné ezt a ma embere is?

Néhány héttel ezelőtt a reformációs ünnepkör kapcsán ellátogattam egy mártírhalált halt reformer püspökünkről szóló megemlékezésre. Megálltam síremléke mellett és az emlékezés koszorújának gépies elhelyezése mellett, valóban elgondolkoztam azon, amit tett, amiért életét adta.


Manapság, a nagy felvilágosult, modern világban is sokszor szankció sújtja azt, aki mást gondol, pláne mást mond, aki szembe megy a többség által elvárttal. Kiközösítik, kizárják egy testületből, esetleg megvonnak tőle bizonyos juttatásokat, anyagi javakat.


De hol van ez a bebörtönzéshez, máglyahalálhoz képest? Tudták jól a reformáció mártírjai – hogy ennél a példánál maradjunk –, hogy a maguk korában osztályrészük nem ünneplés, diadal lesz, hanem nagy eséllyel büntetés és halál. Mégis megtették, amit tettek.


Vagy vonatkoztassunk el az egyházi reformerektől, és gondoljunk mondjuk Stonewallra! A történetet, azt gondolom, nem kell bemutatni, hiszen minden LMBTQ ember jól ismeri az 1969-es, Stonewall Inn-beli eseményeket és azok következményeit. Jól tudjuk, minden évben meg is emlékezünk róla.


Mi, az ő utódaik, fejet hajtunk előttük, de vajon követnénk a példájukat, tennék, amit tennünk kell, amit a szívünk diktál?   Ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, a legtöbben nem. Legtöbbünket eltántorítanak még ezek az égő máglyához képest nevetséges szankciók is, és inkább a hallgatást választjuk. Inkább dolgozunk a magunk gyarapodásán, hétköznapi kis életünk mozzanatainak védelmén, saját, ügyes-bajos dolgainkon. És inkább csak kritizálunk…


Közöttünk, mai emberek között, vajon hány igazi hős van? Vajon hányan mernének odaállni a gumibotos rendőrök elé, hányan mennének el estéről estére olyan szórakozóhelyekre, ahol szinte biztosra vehető, hogy hatósági atrocitásnak lesznek kitéve? Hányan mennének szembe az inkvizícióval, a hatalommal? Kik vannak többségben? Az igazi hősök, vagy azok, akik tettek helyett csak szavakkal harcolnak, vagy még azokkal sem?


Nem törődünk a „Majd”-al, mert folyamatos harcban állunk a „Most”-al, de csak a saját, önző „Most”-unkkal.


Örökséget kaptunk. Emberektől, akiknek emléke előtt fejet hajtunk. Giordano Bruno, Szervét Mihály, Husz János, s megannyi névtelen, méltatlanul elfeledett hős. Mint a hősök, akik a melegek jogaiért szálltak síkra. Akik saját életük és épségük árán tették jobbá az utánuk következő generációk sorsát.


Megállunk és tisztelgünk előttük. Megemlékezünk cselekedeteikről, eredményeikről, érdemeikről. De vajon ők büszkék lennének ránk?


Őszinteség és hit. Ez volt a közös nevező valamennyiükben, a reneszánsz mártíroktól egészen az újkori forradalmár gondolkodókig. Őszinteség, mint a képmutatás és behódolás elutasítása, és a nem (csak) vallási értelemben vett hit, mint hinni önmagukban, elfogadni önmagunkat és tenni a jóért.


Vajon örökségük mennyire él tovább bennünk. Vajon ránk hogy fog emlékezni az utókor?


Csak tegyük a kezünket a szívünkre és gondolkozzunk ezen egy kicsit! Ha legbelül, a lelkünk mélyén elégedettek vagyunk az életünkkel, akkor adjunk hálát mindazért, amink van, és ne elégedetlenkedjünk, ne szítsunk olyan viszályt, aminek kitörése után elveszítjük felette a kontrollt, és ami ezáltal csak újabb, értelmetlen gyűlölethullámot szül! Ha pedig mégis tettvágy ég bennünk, akkor jót tegyünk. Mert – ahogy egy nagyon okos ember mondta – jót tenni jó.


Beszéljünk róla!


Ha úgy érzed, szívesen hozzászólnál a témához, van véleményed, észrevételed, vagy akár csak egy gondolatod, amit megosztanál másokkal, ne habozz és küldd el a

 

hilda.hardinagy@outlook.hu email címre!
 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload