A transz emberek elleni erőszak évről évre nő!

November 21, 2017

A Transznemű Emlékezés Napja – az a nap, amikor megemlékezünk mindazokról a transz emberekről, akik az elmúlt év során erőszakos támadás során vesztették életüket. Akiket lelőttek, leszúrtak, halálra gázoltak – nemcsak az „elmaradott” harmadik világbeli országokban, de akár az Egyesült Államokban is, vagy itthon Európában.

 Jae Alexis Lee, leszbikus feminista transz nő nyilatkozata 2015-ben a Huffpostnak.


És a lista évről évre hosszabb lesz. Noha az LMBT közösség ellen általában irányuló erőszak mértéke csökkenőben van, a transz emberek elleni erőszak mértéke növekszik. Erről ritkán esik szó, mert a gyilkosságokat felderítő nyomozók gyakran születési nemük szerint azonosítják be az áldozatokat, akiktől ezáltal még halálukban is megtagadják nemi identitásukat. 

 

A színesbőrű transz embereket még nagyobb mértékben éri az erőszak, a rendőrség és kormányzati szervek részéről is. És akkor még nem is beszéltünk azokról a testvéreinkről, akik önkezükkel vetnek véget életüknek, mert családjuk, környezetük és az egész társadalom elutasítását nem tudják elviselni. Őértük is gyertyát gyújtunk ma este.

 

A cisznemű lakosság körében pánikreakciót keltenek a transz emberek. 2015-ben a Fülöp-szigeteken egy amerikai tengerész megtámadott egy transz nőt, ügyvédje pedig a bíróságon ezt hozta fel védelmében: a férfi csak azután fedezte fel partnere biológiai nemét, hogy az orális szexet hajtott rajta végre, így becsülete védelmében „kénytelen volt” erőszakhoz folyamodni.

 

Vagyis sokak számára továbbra is elfogadott az az érvelés, hogy az áldozat nemi identitása feljogosítja az elkövetőt az erőszakra. Azt mondják nekünk, hogy őszintének kell lennünk és el kell mondanunk a környezetünknek, hogy transzok vagyunk, különben megérdemeljük az erőszakot – de ha nyíltan transzként élünk, ugyanúgy megtámadnak minket.

 

Nem akarunk több olyan évet, amikor gyertyát kell gyújtanunk transzfób erőszak miatt elhunyt testvéreinkért. De ebben a ciszneműeknek is segíteniük kell. A legtöbb embernek fogalma sincs a transzneműségről, vagy maximum absztrakt fogalomként ismeri, amitől legföljebb kényelmetlenül érzi magát.

 

Mindannyiunknak feladata, hogy felvegyük a harcot a tudatlansággal szemben. Ha olyasmit hallasz, ami egyértelműen információhiányból fakad, igazítsd ki. Ne feledd: a szavaknak hatalma van. Hatalmadban áll megállítani a félelmet és a tudatlanságot, amely annyi transz ember életét követelte.


 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload