Egyedülálló, meleg és édesapa

July 1, 2018

Nem könnyű egyedülálló szülőként, de LGBTQ egyedülálló szülőként igazán egyedi kihívásokkal kell szembenézni.

Megtanította gyermekének a „meleg” és az „LGBT” szavak jelentését, hogy soha senki ne bánthassa ezekkel

 

Több ezer LGBTQ család támogatásában segít a brit meleg  édesapa 

 

A brit férfi, Tuvia Borok sikeres karriert futott be, de miután a házassága tönkrement, egyedül neveli a 2013-ban örökbefogadott fiát. Már nagyon fiatalon tudta, hogy majd családot, és gyerekeket szeretne.

 

Miközben egy fiatalabb fiútestvérével közepes méretű családban nőtt fel, azonban rengeteg unokatestvérük volt, így a szülei igencsak erős családi kötelékben nevelték őt.

 

Egy nemrégen megjelent statisztika szerint, egyre több LGBTQ szülő fogad örökbe gyermekeket, hogy saját családjuk lehessen, mindez pedig azt jelenti, hogy egyre több olyan LGBTQ család van, akiknek speciális támogató rendszer bevezetésére van szükségük.

 

Tuvia mindezt felismerte, és megalapította az ún. „The P3” hálózatot, amely mindazon Angliában élő LGBTQ szülőkre összpontosít, akik vagy már szülővé váltak, vagy leendő szülők.

 

A saját fia felnevelésével kapcsolatban, Tuvia úgy gondolja, hogy fontos nyitottnak, és őszintének lennie vele akkor is, amikor arról van szó, hogy neki meleg az édesapja.

 

Szerinte, ha mindezt eltitkolná, akkor azt üzenné a fiának és másoknak is, hogy ez valami, amit szégyellni kellene.

 

Ugyanakkor megtanította a gyermekének a „meleg”, az „LGBT” szavak jelentését, hogy soha senki ne bánthassa ezekkel. Ennek köszönhetően, a „meleg” kifejezésre nem negatívan tekint, és számára az csak egy melléknév, amely meghatározza a családját, és az apja szexualitását.

 

„Imádom hallani, ahogyan megneveli azokat a zaklatókat, akik a „meleg” szót lekicsinylően használják. Ő az én kis különlegességem!

 

Más gyermekekkel inkább tompábban közelítettem meg a témát, amelynek oka sokszor a szülők félelme volt, akik úgy vélik, hogy mivel azt mondom a gyermekemnek, hogy nincsen édesanyja, így szexualitást viszek az ő életükbe.

 

 Nem létezik tabu az azonos nemű szülőség kapcsán.”- nyilatkozta Tuvia.

 

Tuvia, mint a „The P3” hálózat elnöke a közösség aktivistájaként jelölte meg magát, de ez nem jelenti azt, hogy valóban annak is látja magát.

 

Az aktivista szó mindenkinek mást jelent. Számára az egy alap, amelynek célja a változások előidézése. A láthatatlan meleg szülői szerep számára egy példakép, és az aktivista helyett, inkább a szószóló kifejezést részesíti előnyben.

 

Véleménye szerint példaképként szerepelni két okból is jelentős. Az egyik, hogy támogathatja a saját közösségét, hogy lássák, elérhetik, amit szeretnének, és ne érezzék azt, hogy az álmaik iránti törekvésükben elszigeteltek.

 

A másik oka pedig az, hogy segítheti a nem LGBT közösséget abban, hogy láthassák és felismerjék annak tényét, hogy egy meleg szülő semmiben sem különbözik egy hetero szülőtől.

 

Ugyanakkor azzal is rendszeresen szembesül, hogy a saját közösségén belül többen nem értik azt, hogy egy meleg személy, miért szeretne szülővé válni.

 

Mindezen okokból alapította a „The P3” családsegítő hálózatot. Négy évvel az alapítását követően elmondható, hogy csak Londonban mintegy kétezer meglévő, vagy leendő LGBTQ családot támogatnak, és közel 70 nemzetközi, és angliai kormányzati hivatallal dolgoznak együtt, hogy egy sokkal befogadóbb LGBTQ családprogramot támogassanak.

 

Egyedülálló meleg szülőként, Tuvia nehéznek találja a hasonló gondolkodású férfiakkal való ismerkedést.

Amíg házas volt, nem próbált ismerkedni, most pedig nem elég, hogy meleg szülőként próbál ismerkedni, még elvált is.

 

Szülőként nincsen ideje bárokba járni, emberekkel ismerkedni, ráadásul a munkája sem igazán teszi mindezt lehetővé. Mindez idáig az egyetlen, elérhető alkalmazás nagyon egyoldalú volt.

 

Egyedül a Chappy – amely a melegek ismerkedését szolgáló applikáció – piaci megjelenésekor érezte azt, hogy lehetősége nyílik olyan férfival is megismerkednie, aki komoly kapcsolatra vágyik, és aki sokoldalú személyiség.

 

Visszautasítja, hogy szégyellnie kellene magát a család értékei miatt, és egy olyan alkalmazás, mint a Chappy lehetőséget biztosít az olyan férfiaknak, mint ő maga is arra, hogy megismerkedhessen egy olyan fantasztikus férfival, akivel együtt haladhatnak a közös úton, és remélhetőleg nemcsak vele, hanem a fiával is.

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload