Kenyában feloldják egy hétre az Oscar-jelölt film vetítési tilalmát

September 23, 2018

A leszbikus témájú Rafiki című film vetítését azután engedélyezték egy hétre, hogy kiderült: betiltott film nem indulhat az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjáért.

Kenyában a homoszexualitás illegális

 

A homoszexualitás tiltása Kenyában a Brit gyarmati időszakra nyúlik vissza  

 

A kenyai filmbizottság még áprilisban tiltotta be a Rafiki című filmet azzal az indoklással, hogy az a leszbikus szerelmet népszerűsíti.

 

Most azonban Wilfrida Okwany bíró úgy döntött, hogy egy hétre felfüggeszti a film betiltását, hogy a film indulhasson az Oscar-díjért.

 

A homoszexualitást büntetik Kenyában, a törvényi szabályozás gyökerei pedig pont a brit gyarmati időszakból ered.

 

A Rafiki című film, mely barátságot jelent szuahéli nyelven, két fiatal kenyai nő szerelmi történetét meséli el, akik találkoznak és egymásba szeretnek.

 

A románc az intolerancia és a homofób hátterű Kenyában bontakozik ki, ahol az azonos neműek közötti szexualitás tilos és bűncselekmény.

 

A film az első kenyai film volt, melyet bemutattak a cennes-i filmfesztiválon májusban.

 

Azonban egy hónappal később a kenyai filmosztályozási bizottság betiltotta a film vetítését, arra hivatkozva, hogy az a leszbikus szerelmet reklámozza.

 

Ahhoz hogy egy film Oscar-díjat kaphasson, legalább hét egymást követő napon nyilvánosan kell vetíteni azt, egy kereskedelmi filmes helyszínen.

 

 

 

 

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload