Újraindul a Budapest Pride szolidaritási alap

November 27, 2018

November 27-én az Adakozó Kedd alkalmából ismét elindítják a Budapest Pride Szolidaritási Alapot.

Felhívást tett közzé a Budapest Pride

 

A kezdeményezés célja, hogy kifejezetten a fővároson kívül működő LMBTQ szervezeteknek segítsenek forrást teremteni 

 

A Budapest Pride felhívása következik:

 

A fő cél, hogy ne csak Budapesten legyen lehetőség átélni a Pride hangulatot, s hogy az erre nyitott szervezetek helyben valósítsanak meg saját eseményeket: beszélgetéseket, kiállításokat, filmvetítéseket, színházi előadásokat, és akár felvonulást is.

 

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén 600.000 forint összegyűjtésére vállalkozunk, hogy ezzel tudjuk segíteni a szervezetek munkáját.

 

Az adjukössze felületén november 27 és december 17 között fogjuk fogadni adományaitokat. A befolyó adományokat A Budapest Pride Szolidaritási Alap pályázati úton fogja az arra jelentkező LMBTQ szervezetek számára továbbítani.

 

A pályázati anyagokat és a támogatott szervezetek projektjeit közzétesszük felületeinken. Célunk, hogy ezzel a kezdeményezéssel kézzelfogható segítséget nyújtsunk azoknak, akik Budapesten kívüli városukban szeretnék megerősíteni az LMBTQ mozgalmat.

 

Ha a gyűjtés sikeres lesz, jövőre is megismételjük, hogy ezzel hagyományt teremtsünk és megerősítsük az LMBTQ szervezetek közötti összefogást.

 

Itt adakozhatsz 

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload