A brazil elnök első lépése az LMBTI emberek ellen szólt

January 10, 2019

Az LMBTI közösség nem sok jóra számított Jair Bolsonarótól, akit már megválasztása előtt „büszke homofób”-nak tituláltak. Széles körben idézik olyan nyilatkozatait, hogy inkább látná a fiát halottnak, mint melegnek, vagy hogy a meleg fiatalok szüleinek.

Az elnök homofób kijelentései borzolják a kedélyeket Brazíliában

 

„Ki kellene verniük ezt az ostobaságot” a gyerekeikből, hogy újra „normálisak” legyenek." 

 

Miután január elsején beiktatták elnöki hivatalába, első lépésként az LMBTI emberek, valamint az őslakosok és a rabszolga ősöktől származó emberek jogait csorbította meg.

 

A kisebbségek jogait eddig Brazíliában az Emberi Jogok Minisztériuma kezelte. Bolsonaro azonban kivette a fent említett három csoportot a minisztérium hatásköréből, és nem nevezett meg újabb szervet, amely átvenné őket. Symmy Larrat LMBTI aktivista elmondta: ha nincs olyan kormányszerv, amely az LMBTI emberek jogaival foglalkozna, félő, hogy a közösségünk nem számíthat igazságos bánásmódra.

 

Ráadásul az új emberi jogi miniszter, Damares Alves, korábban neoprotestáns lelkész volt és szintén nem támogatja az LMBTI közösséget. Korábban is mondott olyat, hogy az LMBTI emberek iránti befogadó attitűdök veszélyeztetik a család intézményét, beiktatásakor pedig így nyilatkozott:
- A lányok újra hercegnők lesznek, a fiúk pedig hercegek. Véget kell vetni a brazil gyerekek és tizenévesek ideológiai átnevelésének.


Alves hozzátette: igaz, hogy Brazília szekuláris állam, de ő mint miniszter nagyon is keresztény, és ennek szellemében fogja folytatni működését.

 

Bolsonaro megválasztása felkavarta a brazil LMBTI közösséget. December folyamán exponenciálisan megnőtt az azonos nemű esküvők száma, az LMBTI emberek ugyanis aggódni kezdtek, hogy Bolsonaro megszünteti majd az egyenlő házasság intézményét, amelyet Brazíliában 2013-ban vezettek be.

 

Bár az Európai Unió országai közül csak Magyarország üdvözölte örömmel Bolsonaro megválasztását, Donald Trump és az USA ENSZ-nagykövete, Nikki Haley mindketten gratuláltak az új elnöknek. Mike Pompeo amerikai államtitkár szerint Trump örömmel néz a Brazíliával való együttműködés elé, hiszen közös értékeket vallanak.

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload