Debütált az első azonos nemű táncospár a német RTL-en

March 22, 2019

Angol keringővel nyitott az első azonos nemű táncospáros a német RTL "Let's Dance" táncos vetélkedő műsorában. 

Ella Endlich és Kerstin Ott a történelmi bemutatón. Az adás végén mindketten profi táncosokkal lettek összepárosítva. A leszbikusságát nyíltan vállaló Kerstin Ott énekesnő, dalszerző számára a tánc komoly kihívás.  

 

Az előadást a Charme Hungary Dance Club egyik tánctanárával, Kovács Mátéval elemeztük.

 

"Furcsa lenne férfival táncolnom!" - nyilatkozta a művész, aki a hagyományos női öltözékben és a magassarkú cipőben pedig nem érzi magát komfortosnak, ezért csak akkor volt hajlandó részt venni a show-ban, ha nővel táncolhat, illetve ő vezet. Ebben az adásban nem esett ki senki, mert gyakorlatilag a párválasztásról és a bemutatkozásról szólt, de a későbbiek folyamán hétről-hétre a legkevesebb pontot gyűjtő páros búcsúzik a képernyőről.

 

Az első táncot a szintén énekesnő Ella Endlich-el táncolta, aki nagyon pontos, ügyes volt és eltökélt szándéka, hogy az évadot meg is nyeri. A majdnem hogy profi táncosi készségekre pedig magyarázatot ad az, hogy a karrierje elején táncosként dolgozott és egyes videóihoz koreografált is. Az egyedi felkérésnek pedig szívesen tett eleget független attól, hogy heteroszexuális.

 

A produkciót itt lehet megtekinteni:

https://www.rtl.de/cms/premiere-bei-let-s-dance-2019-kerstin-ott-tanzt-als-mann-4308846.html?

 

Az előadást a Charme Hungary Dance Club egyik tánctanára Kovács Máté elemezte nekünk:

 

"A tisztán női páros követő tagjának nem ezek voltak élete első tánclépései, ez látszik. A idézőjelesen klasszikus szerep-leosztású páros férfi tagjának technikája, noha kifogásolható, kevesebb kívánni valót hagy maga után, mint vezető szerepet táncoló énekesnőé; ezzel együtt itt is hiányzik gördítés, valamint hiányzik az, amit a szakmában úgy hívunk felültetés. Ezek összessége eredményezi azt, hogy partneringről tulajdonképpen itt sem igazán beszélhetünk. Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy az úriember vezető társával ellentétben rendelkezik színpadi jelenléttel, kvázi el tudja adni magát!

Kerstinnél ezzel szemben látszik a megilletődés. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy konkrétan számol és darál. Nem éli meg a pillanatot, ennek hiányában nem is tud felzárkózni a férfi vezetőhöz előadásmódban.

 

Hogy pozitívumot is említsünk, úgy gondolom, mind a zene választás, mind pedig a koreográfia okos választás, illetve jól megkomponált abból a szempontból, hogy nagyon ügyesen javukra fordítják műsor adta lehetőségeket: a zene lassú, ami mindenképp kedvez a szárnyaikat bontogató hírességeknek, illetőleg a koreográfia sem kíván különösebben nagy technikai bravúrt.

 

A laikus néző számára – a tapsviharból is lemérhető – minden bizonnyal élményszámba megy a produkció megtekintése, szakmailag azonban nem mehetünk el néhány sarkalatos pont mellett, melyek számomra sajnos kevésbé teszik élvezhetővé: azzal együtt, hogy a koreográfia jól van összerakva (értsd: felhasználó barát) számomra egysíkú és repetatív. Kis túlzással három lépés váltakozik sorozatosan, amelyek póztól-pózig kötik össze a koreográfiát. Ezért okolhatjuk a tv-t, de ettől még nagy örömömre szolgált volna, ha több oldalra is dolgoznak, ha szakszóval élve „utazik” a koreográfia, ami nem mellékesen az operatőrnek is adott volna feladatot vágóképek formájában.

 

A zeneválasztás kérdéskörét ugyanezek elvek mentén megint csak mérhetjük kettős mércével, hiszen ahogy azt már korábban említettem, tempója mindenképpen a kezdő szárnybontogatók malmára hajtja a vizet; ugyanakkor személy szerint én nagyobb érzelmi amplitúdójú számot választottam volna, hogy eltolhassam az előadásmód és az érzelmi kapcsolatteremtés irányába. Úgy a partnerek közt, mint a párok részéről a közönség irányába.

 

Túl a szakmai kérdések körén úgy érzem, szót kell ejtsünk az alapelképzelésről is, miszerint van azonos nemű páros is a fellépők között: személy szerint nem csak klasszikus párcserével dolgoztam volna, beiktattam volna közjátékot a két vezető részére! Véleményem szerint egy ilyen produkció műsorra tűzése mindenképpen médiatörténelmi mérföldkő (és akkor itt ejtsünk szót a Dancing with the Stars ausztrál verziójáról, ahol a Courtney Act művésznévre hallgató dragqueen konkrétan nőként jelenik meg a színpadon férfi partnerével), mégis úgy érzem, ez csak tessék-lássék jellegű próbálkozás, és a lényeg elsikkad.

 

Mert mi is lenne ennek tulajdonképpen a jelentősége, ha nem az, hogy megjelenítsük a szexualitás szabadságát, összemoshatóságát, átjárhatóságát?! A genderfluiditás eszmeiségét semmilyen formában nem érzem át a produkció nyomán, márpedig, úgy gondolom, ha egy csatorna bevállalja, hogy műsorra tűz egy ilyen produkciót, kiváltképp egy klasszikus értékrenden alapuló tánc, mint a keringő esetében, akkor ennek az üzenetnek tisztelettudóan ugyan, de mégiscsak dübörögnie kell!

 

Köszönjük a részletes elemzést és reméljük a hiányosságokat legközelebbre pótolják és egy jobban kigyakorolt produkciót láthatunk! A műsor végén a sztárokat összesorsolták profi táncosokkal, így mindketten mással folytatják tovább a küzdelmet. 

 

Az "Immer Lacht" számmal országos népszerűséget szerzett Kerstin Ott egyébként a magánéletben évek óta él együtt partnerével Karolinával, akivel élettársak voltak, majd a házasság intézményének meleg párokra való kiterjesztésével házasságot is kötöttek. A társa és annak 2 gyereke még az énekesnő vezetéknevét is felvette. Bővebben róluk egy előző cikkünkben írtunk.

 

Magyarországon a hasonló széria "Szombat Esti Láz" néven ment és bár nagyon színvonalas volt, de csak 5 évadot élt meg. A "Let's Dance" március 22-én pénteken folytatódik a német RTL-en.

 

Ha kedvet kapsz a társastánchoz, a Charme Hungary Dance Club azonos nemű társastánc kurzusain szeretettel várnak.

 

Charme Hungary Dance Club

Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 22-24.

Időpont: hétfő 18:30 latin - Máté, 19:30 sztenderd - Réka

További részletek a Charme honlapján:

https://www.charmehungary.hu/kurzusok/

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload