Madonna is fellép a Word Pride-on New York-ban

June 4, 2019

A legendás popikon a New York pride végén a kikötői partin fog énekelni

Hétfőn jelentette be szivárványzászlóba burkolózva egy interjú keretén belül

 

Hétfőn jelentette be, de a jegyek a záróbulira már hetekkel ezelőtt elfogytak 

 

A World Pride idén New York-ban lesz és a Stonewall lázadás 50. évfordulójának kíván emléket állítani. (Ahogy az összes többi pride is a világon.) Viszont ez a város annyiban különlegesebb, hogy a legendás lokál, a Stonewall Inn itt található a Christopher street 53-as szám alatt.

 

Ezért is sok helyen nem pride-ot írnak, hanem Christopher Street Day-t, ami röviden CSD pl: Berlin CSD, München CSD et cetera, et cetera. Mindegy, mert a kettő egy és ugyanaz.

 

A Stonewall Inn volt az a bár, ahol 1969-ben az LMBT közösség tagjai fellázadtak a sorozatos rendőri razziák ellen és egy hatalmas zavargás tört ki, ami több napig is eltartott. Az eset hírére a világ számos más városában megemlékező tüntetéseket tartottak. Ezek voltak az első pride felvonulások és innentől kezdve minden évben megtartják.

 

Idővel a demonstráció mellé rendezvénysorozatokat is körítettek és így lettek a több napos, majd hetes, ma már 1 hónapos fesztiválok. Magyarországon a Budapest Pride szervezi a rendezvényt már 1999 óta. Meg kell jegyezni azonban, hogy magyar LMBT fesztivál már 1993 óta létezik.

 

A világméretű ünnepségre az amerikai városállamba közel 4 millió látogatót várnak a világ minden tájáról, de a pride hónapban olyan sztárok is fellépnek mint Whoopy Goldberg, vagy Cindy Lauper. Egyébként az Oscar-díjas színésznő az egyik Budapest Pride-ot videóüzenetben köszöntötte. A "The girls just wanna have fun" énekesnője meg már a 80-as években is rendszeresen felvonult, amikor ez még az USA-szerte se volt annyira elfogadott.

 

A szervezők szerint Madonna több dalt is elő fog adni, főleg úgy, hogy májusban ő énekelte fel a pride himnuszát és az új albumának, a "Madame X"-nek, ami június 14-én debütál világszerte lesz egy pride-os különkiadása is. Az énekesnő amúgy szintén nagy támogatója az LMBT jogoknak és többször is fellépett meleg szórakozóhelyeken pl: legutóbb szilveszterkor meglepetésvendég volt a Stonewall-ban, ahol egy elég harcias beszédben emlékezett meg a korábbi történésekről.

 

Az Evita énekesnője legutóbb az Eurovízión lépett fel, amely esemény szintén beillett egy hatalmas pride fesztiválnak, a műsora azonban alaposan megosztotta a közönséget, mivel elég hamisan énekelt. Szerintünk pedig véteni emberi dolog. Nekünk továbbra is az egyik legnagyobb pop díva.

 

Forrás: queer.de

 

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload