A fesztiválozókat nem zavarták az azonos nemű párok

August 15, 2019

Kisebb botrány lett a Coca-Cola plakátjból Magyarországon. Kormánypárti és szélsőjobboldali politikusok is elítélték, hogy azonos nemű párok láthatók a képeken. A Sziget Fesztivál közönsége ennél sokkal megengedőbb. Fellépett például a fesztivál Nagyszínpadán a The Arrow amerikai akrobata-duó, Minden szerelem egyenlő című táncával.

A nézők szerint nincs baj azzal, ha valaki ugyanolyan nemű embert szeret, mint ő maga

 

Az egyik nap mottója Love is Love vagyis a Szerelem, az szerelem volt, a közönségnek az azonos nemű párok elfogadásának jelképét, szivárványszínű szalagokat osztogattak 


- Én nem vagyok meleg, de a szerelem az szerelem. Szerintem mindenkinek választani kell egy társat, válasszon akár a saját neméből, vagy a másik nemből, fontos, hogy kifejezhesse magát – mondta egy kanadai turista.

 

- A szerelem az szerelem, nem számít, kibe szeretsz bele. A szerelem egyenlő – mondta egy ír turista.

A Sziget Fesztiválra több civil szervezet is kitelepült, köztük a melegek jogaiért küzdő LMBT Szövetség. Szerintük a fesztiválon területén kívül kevésbé elfogadó hangulat.

 

- Megnövekedett a homofób megszólalások szám a politikában és a közéletben. Elég arra gondolni, hogy Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke pedofilokhoz hasonlította az azonos nemű szülőket. Aztán szélsőjobboldali aktivisták támadták meg a Budapest Pride fesztivál több programját – mondta Modolo Ákos, az LMBT Szövetség szervezője.

 

Az előítéletmentesség és az elfogadás évek óta a fesztivál egyik fő üzenete. Ennek jegyében a Szigeten működő házasságkötő sátor is sokkal szabadabb, ide bárki bejöhet a szerelmével, és itt örök, vagy legalábbis a fesztivál végéig tartó hűséget fogadhatnak.

 

Bár Magyarországon az azonos nemű párok nem házasodhatnak, a Sziget Fesztiválon, a házasságkötő sátorban, bárki egybe kelhetett. A frigyről az azonos nemű párok is egy nem hivatalos igazolást kaptak.

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload