"Örökbe fogadni ma Magyarországon nem egyszerű dolog" - 3. rész

Az örökbefogadás lehetősége sokak számára az egyetlen reményt jelentheti arra, hogy szülőkké válhassanak. Sajnos a magyar modell koránstem egyszerű és számos hibával működik, ahogy ezt interjúalanyaim is megerősítik majd.Következő interjúalanyom egy egyedülálló hölgy szemén keresztül mutatja be a jelenlegi rendszert.

Egyedülállóként bárki örökbefogadhat ma Magyarországon.

 

A meleg párok örökbefogadásáról az a képzet él, hogy nem engedélyezik.

 

Én közgazdász-szociológus vagyok, egyedül fogadtam örökbe egy cigány kisfiút, aki 2,5 éves volt, mikor kiajánlották, és 2 év 10 hónapos, mikor hazaköltözött (ezt így hívjuk, nem "hozzám", hanem haza). Az örökbefogadásom oka az, hogy nem jöttek össze a párkapcsolataim, viszont gyereket nagyon akartam és a 45. szülinapomon felhívtam a Tegyeszt.

 

Pár hónap alatt megvoltam a tanfolyammal, vizsgálattal stb., és augusztusra megkaptam a hivatalos papírokat, onnantól kerültem "várólistára", aztán novemberben már hívtak is telefonon.

A rendszer sajnos nagyon álszent. Van kb. évente 2000 örökbefogadható gyerek és 2000 örökbefogadni akaró szülőjelölt, mégis 5-6-7 éveket várnak az emberek az örökbefogadásra. A valós okokat senki nem mondja ki nyíltan: az örökbeadható gyerekek döntő többsége cigány és cigány gyereket senki nem akar, vagy hát nagyon kevesen és inkább várnak hosszú éveket.

 

- Neked mennyi idő volt a várakozás?

- Annak ellenére, hogy egyedülállóként csináltam (és mert a házaspárok vannak előnyben részesítve, merthogy a gyerek szempontjait nézik, és a gyereknek elsősorban egy szülőpár kell), 3 azaz HÁROM hónapot vártam. Ha ezt elmondom, mindenki csodálkozni kezd, a várakozók is, mert maguk előtt sem vallják be, hogy álszentek, hogy nem akarnak cigány kisgyereket és persze mindenki újszülöttet akar, és azokból iszonyat kevés van. A rendszer nagyon hatékonytalan, nem transzparens és múltszázadi.  Mindenféle listák vannak, ilyen olyan módon vezetik, nincs egyértelműsítve, ki hányadik és ez mi alapján dől el.  Ahelyett, hogy lenne egy transzparens adatbázis a szülőjelöltekről és gyerekekről és 2 kattintás lenne, de nem, nem ez van. Az is elég érdekes - jogi és társadalmi szempontból is - hogy a gyerek rasszát nem lehet ugye nyilvántartani és mégis ceruzával valami titkos módon megteszik, mert a várakozók az "egyéb" rubrikába beírják, hogy "nincs származási kikötésem", és akkor ez azt jelenti, kiajánlhatnak neki cigány kisgyereket. Akinél meg ez nincs, az "nem elfogadó” jelzőt kap, ezek az eufemizált szakszavak. Ha jól tudom, most változtatni fognak valamit a várakozók rangsorolási szempontjain, és előnyt élvez egy helybeli akár egyedülálló is, egy messzi vagy külföldi házaspárral szemben.

 

- Hogy látod az LMBTQI emberek örökbefogadási helyzetét?

- A meleg párok örökbefogadásáról az a képzet él, hogy nem engedélyezik, de ez igazából azért van, mert a házasságukat nem engedélyezik. Egyedülállóként bárki örökbefogadhat, a szexuális irányultságot nem kérdezik, nem szempont (vagy nem tudom, kérdezik-e, de elég fura lenne)

Emellett a családtámogatási rendszer se segíti az idősebb gyerek örökbefogadását, miután 3 évig jár a GYES, és egy idősebb gyereknél külön kérvényre maximum 6 hónappal lehet még kitolni - ergó, nem tudsz otthon maradni egy idősebb gyerekkel eleget, nem mintha az a huszonvalahányezer forint számítana.

Mindenesetre ez is, úgy tudom, változni fog - merthogy fontos lenne, hogy ne a gyerek életkorától tegyék függővé a támogatásokat, hiszen neki onnan indul a családba kerülése, a szülő onnantól lesz szülő, akárhány éves is a gyereke –és fontos lenne, hogy ne csak gyest, hanem magasabb összegű támogatásokat is lehessen kapni (GYED, meg nem tudom, amik még járnak - én egyiket se kaptam).

 

- Hogyan lehetne változtatni a rendszeren véleményed szerint?

- Transzparenssé tenni, hogy ne ilyen olyan hivatali ügyintéző jókedvén múljon, hogy kit hív fel, kit hova sorol be stb... és hogy gyorsuljon a rendszer. A gyerekek hónapokig, évekig vannak a rendszerben, feleslegesen, miközben kiajánlhatók lennének. Az én kisfiamat másfél évvel azután ajánlották ki, hogy örökbeadhatóvá vált. Ez nagyon gáz, ilyennek nem lenne szabad történni... és megy az idő, a gyerekek nőnek, és egyre kevesebb esélyük lesz arra, hogy családba kerüljenek. Az a jó a gyereknek, ha minél előbb családba kerül, nem pedig a rendszerben hánykolódik. Az is szomorú, hogy sokan elutasítók a cigány kisgyerekkel kapcsolatban, miközben lehet, hogy csak az ismeretlentől félnek - a tanfolyamon erre is fókuszálnék, már nem emlékszem, már a tanfolyam előtt is kell-e nyilatkozni arról, hogy vállalok-e cigány kisgyereket, meg hogy hány évest, úgy rémlik, mintha kellene, és később kellene pontosítani. A tanfolyamnak pedig az is legyen célja, hogy elfogadóbb legyen a várakozó örökbefogadó, életkor, betegség, származás, minden tekintetben. Úgy vélem, hogy ez az ő érdekük is, mert akkor kevesebbet kell várni - de elsősorban a gyerekek érdeke, mert gyorsabban kikerülnek a rendszerből.

 

Megosztás
Twitter
Please reload

Please reload

Please reload