• Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett

"Az élő, személyes közösségeknek gyógyító ereje van"


Interjúalanyom egy kivételesen kedves és empatikus szakember, aki LMBTQI személyek számára ad szakvéleményeket.

Interjú Dr. Papp Tímea pszichiáterrel

Már pszichiáterként dolgoztam, amikor segítségért fordult hozzám egy transzszexuális hölgy

- Meséljen kérem magáról, miért választotta ezt a szakmát, hol végzett?

- 1990-ben végeztem Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy az egészségügyben nőttem fel, hiszen édesanyám ápolónő révén egész gyerekkoromtól megfordultam munkahelyein. Biztos vagyok benne, hogy pályaválasztásomban ez is döntő szerepet játszhatott, amikor az orvosi pályát választottam.

Az az igazság, hogy éppen ezért is konkrétan bőrgyógyász szerettem volna lenni, hiszen amint már említettem édesanyám az egészségügyben, a Semmelweis Egyetem Bőr és Nemikórtani Klinikáján dolgozott évtizedeken keresztül szakgondozónőként.

Amikor lehetett a nyári szünidőben már munkát vállalni, akkor ott dolgozhattam kisegítőként a TIT laborban, ahol Horváth István Tanár Úr nagyon sok mindent bemutatott és elmagyarázott, tanított. Láttam az STD Ambulancia munkáját és sok típusos bőrbetegség kezeléséről, felismeréséről is nagyon sokszor hallottam. Nagyon emberséges és diszkrét, mindemellett közvetlen és barátságos légkör jellemezte az ott folyó munkát. Gyakran szövődtek szinte mélyebb baráti és emberi kapcsolatok a szakgondozók és a gondozottak között, akik munkájuk révén rendszeresen találkoztak a problémákkal hozzájuk forduló páciensekkel.

Emlékszem, hogy volt néhány nagyon őszinte és igaz barátja is a családunknak, akik egyébként homoszexuális orientatiójúak voltak. Nagyon sokan, akik laikusok és nem ismerik a homoszexuálisok és transzneműek érzelemvilágát, problémáikat, szorongásaikat, lelki kríziseiket, fel sem tudják fogni, hogy mennyire borzasztóan nehéz lehet beilleszkedni, megfelelni, hogy elfogadjanak annak , "aki vagyok" a magam valójában, sőt kezdetben még saját magukat is nehezen tudják elfogadni, mikor ráeszmélnek, nem vagyok olyan, mint az átlag, valami nem stimmel velem, "nem azt érzem, amit a hasonló nemű társaim".

Talán az sem elhanyagolható, hogy abban a házban ahol felnőttem igazán lehetőségem volt találkozni nagyon érdekes emberekkel, pl. az emeletünkön lakott a lépcsőfordulóban egy leszbikus pár, rendszeresen együtt sétáltattuk a kutyáinkat és jókat beszélgettünk egy meleg sráccal, de ismertem egy olyan édesanyát is, aki állandóan öltönyt és férfi ruhadarabokat viselt és egyébként kiválóan nevelte ikerfiait.

A pszichiátriát a gyakorlatokon szerettem meg az egyetemen. Mivel végzésemet követően nem volt bőrgyógyász álláslehetőségem, a számomra nagyon vonzó pszichiátriai pálya mellett döntöttem.

Úgy érzem, hogy egy sajátos segítő foglalkozás, különleges emberi kapcsolat, nem bántam meg, hogy emellett a szakterület mellett döntöttem.

- Mikor és minek a hatására döntötte el, hogy transznemű személyekkel fog foglalkozni?

- Már pszichiáterként dolgoztam, amikor segítségért fordult hozzám egy transzszexuális hölgy. A személyiségi jogok védelme miatt itt nem árulhatom el a nevét, de Ő is nagyon sokat tesz sorstársai társadalmi elfogadásának érdekében. Beszélgettünk, segítettem, meghallgattam Őt, közel egy éve tartjuk a kapcsolatot. Ő vetette fel és javasolta, hogy lenne-e kedvem transzszexuális emberekkel foglalkozni, illetve szakvéleményt készíteni számunkra.

Úgy éreztem, hogy erre fel kell készülnöm, ennek komoly és felelősségteljes szabályai vannak, kimondani egy diagnózist. Mikor biztos voltam abban, hogy ezt a feladatot el tudom vállalni felelősséggel, akkor igent mondtam.

Azóta számos transzszexuális nő és férfi keresett meg szakvélemény elkészítése kérésével. Mára már megfelelő tapasztalatom van, ismerem az érzéseiket, a küzdelmeiket, a coming outot megelőző életszakaszaik alatt érzett gyötrődéseiket, nemi dysphoriájukat, félelmeiket, szorongásaikat. Ezek az emberek nem pszichopaták, ezek az emberek nem bűnözők, hogy üldözni kelljen Őket.

Ezek az emberek hosszú éveket - vannak akik évtizedeket töltenek azzal, - hogy próbáljanak úgy viselkedni és érezni, ahogy a társadalom és a konzervatív családjuk elvárja tőlük.

- Mit szeret leginkább ebben a tevékenységben?

- Ebben a beszélgetésben az a legjobb érzés, hogy tudok segíteni. Az elfogadásnak és megértésnek már önmagában is gyógyító, szorongáscsökkentő ereje van. Ebben a légkörben könnyebben megnyílnak a páciensek, el tudják mondani problémáikat és igyekszem a legjobb tudásom alapján Nekik segíteni. Amennyiben nem tudok segíteni, ilyen esetekben mindig javasolok valamit, vagy valakit, aki abban az esetben jobban tud segíteni.

Többségben - annak ellenére, hogy az interneten és egy kiváló segítő oldalon a Transvanilla honlapján nagyon sok mindent már megértettek, segítséget, információt kaptak - interaktív módon beszélgetni mégis csak személyesebb és megnyugtatóbb számukra. Sokan tisztában vannak vele, hogy vannak akiknek hasonló problémáik vannak, hogy nincsenek egyedül, sőt a világban sincsenek ezekkel a problémákkal egyedül – de beszélni erről szertefoszlat minden tabut, oldottabbá és felszabadultabbá teszi az embereket. A történeteik ugyanis nem egy happy történet, egy showműsor része, egy filmvigjáték, amibe belecsöppentek, hanem az Ő saját életük, amiből Nekik is egy van és jogukban áll teljes lelki és testi harmóniában leélni.

- Mi a legnagyobb kihívás a transznemű személyekkel, a nemük-nevük jogi elismerése során adott szakvéleményekkel kapcsolatban?

- A szakmai kérdéseimet nem szeretném kiteregetni, de vannak bizonyos dolgok, amik feltételei, hogy egy ilyen szakvéleményt ki lehessen adni, erről azért nehéz beszélni, mert érthető okokból ezt nem szeretném itt most megosztani.

Mindenesetre volt olyan eset, amikor nem tudtam megerősíteni a transzszexualitás diagnózisát, volt olyan is, amikor még kissé bizonytalannak tűnt, nem volt egyértelműen kimondható, ezekben az esetekben minden alkalommal azt javasoltam, ami más országokban is gyakorlat - „ real of life” tesztnek nevezik, ami azt jelenti - hogy legalább 1 évig éljen az általa azonosult nem életmódjának megfelelően (pl. sminkelés, ruházat, hajviselet). Ez persze egyáltalán nem olyan könnyű, de beindít egy dinamikát, végül a bizonyosság elevenné válhat. A nemi dysphoria érzés mértéke nagyon változó, fokozódhat olyan súlyos szorongássá, depresszióvá, hogy nem ritka az öngyilkossági kísérlet, vagy gondolat sem.

Ennek a megoldása későbbiekben, ami megoldja a problémát és magabiztosságot ad, ha lehetőséget kapnak nemüket vagy nevüket jogilag megváltoztatni személyes okmányaikban. A nem- és névváltoztatást követően a tranzíció - az operációs nemi korrekció - nem minden traszszexuális célja, mert sok esetben bizalmatlanok, illetve sok esetben ez anyagi kérdés is. E két lépés között nagyon sokat segíthetnek a nemi hormonok hatására megtapasztalt külső nemi jellegben is megmutatkozó változás, amely minden transszexuális egyik legfőbb vágya.

- Mi volt eddig a legérdekesebb esete?

- Szenzációval, meghökkentő történettel nem szolgálhatok. Azonban volt egy olyan fiatal páciensem, aki ritkaságszámba menő történetét osztotta meg. Ugyanis elmesélte, hogy még fiatalabb korában őt a középiskolájában egy iskolapszichológus javaslata és empátiás segítségének köszönhetően - teljes mértékben elfogadták.

Választott nevén szólították, felelni is ezen hívták ki és az általa identitásának elfogadott öltözetben táncolhatott a saját szalagavatóján. Az egész tanári kar és az iskola elfogadó és támogató volt vele szemben. Ő szerencsés volt, emberségben volt része.

Az általánosabb, hogy bizonyos korban a kortársak ellenségesek, éretlenek, érzékenységük mások

érzelmeire nem alakul ki, a felnőtt társadalom pedig nem fordít figyelmet az emberi értékekre, inkább a tárgyi értékeknek van súlya a mai fogyasztói társadalomban. Az élő, személyes közösségeknek gyógyító ereje van, terápiás közösségként működik teljesen spontán szerveződése révén. Én erre az emberi élő kapcsolatra buzdítok mindenkit, ez hiteles.

#transzneműek #transz #DrPappTímea #interjú #queerinfo