• Szőke Lídia

A titkos barát


Az év utolsó hónapjának közeledtével az emberi szívek szép lassan valami különleges átalakuláson mennek keresztül. Ilyenkor valamennyien kicsit jobban megtelünk szeretettel, kicsit jobban képessé válunk odafigyelni embertársainkra.

Szívesebben mosolygunk rá csak úgy spontán az idegenre, aki szembejön az utcán, nem küldünk szúrós pillantásokat a tömött villamoson a lábunkra lépő felszállóknak, hirtelen valahogy képessé válunk többeket, jobban szeretni.

Ilyenkor visszanyerjük elveszített gyermeki énünknek egy kicsiny darabját, újra beleférünk ebbe az apró lénybe, mint egy már régen kinőtt, félretett és elfeledett ruhába, tudjuk a szépet venni észre, és nem sejteni minduntalan bizalmatlanul hátsó szándékot egy-egy ok nélküli kedves megnyilvánulás mögött.

December hónapja mindannyiunknak egyet jelent a karácsonnyal, a szeretet ünnepével, még ha valamennyien kicsit máshogyan éljük is meg, máshogyan várjuk, máshogyan készülünk rá. A kisgyermekeket az izgalom fűti, hogy elég jól viselkedtek-e és a Jézuska közbenjárásával, kinek eljövetelét lelkesen gyakorolt versekkel és dalokkal várják, vajon ott lesz-e a régóta áhított ajándék a karácsonyfa alatt. A háziasszony hosszasan töpreng a tökéletes ünnepi menü összeállításán, a legjobb hozzávalók beszerzésén és elkészítésén, a család férfi tagjai pedig büszkén állítják fel a hosszas válogatás eredményeképp a teraszon várakozó fenyőt az ünnep legszebb díszévé. Mindenki szalad, rohan, szervez, a lélek legbelül mégis valahogy békére talál, mert tudván tudja, hogy örömteli esemény közeleg.

Már pusztán a szó hallatán, hogy karácsony, mindenkinek boldog ragyogás csillan a szemében. Gyermeki izgatottsággal csinosítgatjuk a lakást, készítjük a különleges lakomát, csomagoljuk az ajándékokat, hisz az ünnep szellemével az év legfontosabb vendége érkezik otthonunkba, akit már előre nagy szeretettel várunk.

Előkerülnek a szekrényben gondos rendben sorakozó pompás terítők, étkészletek, asztaldíszek és egyéb fontos kiegészítők. Ünneplőbe öltöztetjük otthonunkat, tárgyainkat, testünket és lelkünket egyaránt. A varázslat napjai ezek, hiszen ahogy a hóesés, a friss, üde fehér pelyhek tisztává és ragyogóvá változtatják a szürkeséget, úgy öltözik szívünk is hófehérbe, örömbe, szeretetbe. A megállást parancsoló csend, mely kíséretében az égi fehér takaró érkezik, megnyugvást, harmóniát, békességet hoz.

A gyermekkori karácsonyok legtöbbünk számára egész életünkben lelkünk legszebb emlékeket őrző zugában helyezkednek el, melyeket még évek múlva is szívesen veszünk le a képzeletbeli polcról és nézegetünk hosszasan, nosztalgikus mosollyal az ajkunkon.

A család legkisebb tagjaként karácsony ünnepére készülődvén mindig ámulattal figyeltem a nagy sürgést-forgást, a varázst, ahogy otthonunk néhány óra leforgása alatt lakótelepi lakásból kis csodaországgá változott szüleim, nagyszüleim, testvéreim keze által.

Az este elérkeztével magunkat is ünneplőbe öltöztetetve léptük át a nagyszoba küszöbét, mikor apám erre, kis ezüst csengettyűjével megadta a jelet, s álltuk körül a színes fényekben ragyogó fát, oly nagy szeretettel és csodálattal tekintve rá, mintha a legszeretettebb teremtmény, a legdrágább kincsünk lenne ezen a világon. S akkor, abban a pillanatban valóban az is volt. Isten, egymás és az egész világ felé forduló szeretetünk jelképe, egy lélegzetvételnyi igazi béke, igazi megnyugvás. Odakint már sötét volt, a szobát csak a gyertyák fényei világították be, a csendet csak a csillagszóró sercegése törte meg, melynek végigégését néma csendben állva várakoztuk végig. Jellegzetes szaga keveredett a levegőben a szomszédos étkezőből átszűrődő, készen várakozó, meleg vacsora illataival. A színes masnival átkötött kisebb-nagyobb dobozok ott sorakoztak a fa tövében, a legnagyobb ajándékot mégis valamennyien ezekben a percekben kaptuk, a kezek melegét, a szeretet, az egymásnak létezés ajándékát. Egy ajándékot, amit nem vásároltunk egymásnak, amiért nem kellett sorba állni, amit nem kellett még csak becsomagolni sem. Egy ajándékot, amit nem lehet pénzen megvenni, mégis a legdrágább, felbecsülhetetlen értékű kincs.

A varázslatos pillanat, ahogy érkezett, olyan hirtelen tova is illan, s mintha csak mély álomból ébrednénk, ott állunk ismét otthonunkban, a jól ismert szobában, s fürkésszük immáron érdeklődő izgalommal a dobozokat, találgatjuk, vajon melyik kinek lett szánva. Ilyenkor nincs köztünk öreg és fiatal, ilyenkor mindenki gyermekké változik, és gyermeki lelkesedéssel örül a rá várakozó meglepetésnek.

Létezik egy hagyomány, mely eredetileg az Egyesült Államokból származik. Ott Secret Santa néven ismerik, és a legendák szerint a híres amerikai filantróp, Larry Dean Stewart nevéhez köthető, de számtalan elnevezése létezik Európában is és szerte a világban. Leginkább azonban Dél-Amerika országaiban terjedt el, ahol a helyiek úgy mondják, amigo secreto, vagyis titkos barát. Leginkább nagyobb családokban népszerű, és leginkább ahhoz a szokáshoz hasonlít, ami nálunk a munkahelyeken, iskolákban, vagy egyéb, nagy létszámú közösségekben közkedvelt, mikor egy kalapba, vagy bármi egyéb, e célnak megfelelő alkalmatosságba bedobják valamennyi résztvevő nevét, és mindenki azt a személyt ajándékozza meg, akinek a nevét kihúzta.

Amigo secreto ajándékai a fa alá kerülnek, de csak annak a neve szerepel rajta, akinek szánják, azé nem, akitől kapja. Így nyeri el titkosságát, a titkos barát.

A titkos barát, aki névtelen és nagylelkű. Nem személye a fontos, nem is az ajándék mibenléte, vagy értéke, amit karácsony napján tőle kapunk. Küldetése az örömszerzés, hogy mosolyt varázsoljunk egymás arcára, hogy feltétlen szeretetet adjunk és kapjunk, hogy érezzük, fontosak vagyunk valakinek.

Mint a legtöbb családban, úgy a mienkben is a karácsonyi menü elengedhetetlen része a krumplisaláta. A hagyományos recepttől eltérően nálunk a hozzávalók kiegészülnek néhány különleges összetevővel, úgy mint borsó, csemegeuborka és többféle zöldfűszer. Ebben a formában lett ez az étel az évek során az egész család kedvence, bár arra, hogy eredetileg honnan származik ez az elkészítési mód, már senki nem emlékszik. Az azonban tény, hogy olyannyira szeretjük valamennyien, hogy már jó előre tudjuk, ez lesz az első a menüsorból, ami egészen biztosan el fog fogyni.

Időnként felmerül és hosszasan el is tűnődünk rajta, olykor még jót nevetünk is érte saját magunkon, hogy ha már egyszer ennyire szeretjük, akkor mégis miért csak évente egyetlen egyszer készítjük el? Hiszen megtehetnénk ezt akár minden hónapban, sőt minden héten is. A válasz nagyon egyszerű. Azért, mert átlagos napokon eszünkbe sem jut, mert nem része a megszokott mindennapi rutinnak és hiába nagyon szeretjük, mogorva hétköznapjainkon bizony még a legjobb dolgokról is hajlamosak vagyunk könnyedén megfeledkezni. Mint ahogy sokszor nem jut eszünkbe az sem, hogy apró gesztusokkal, kis figyelmességekkel, milyen könnyedén tehetnénk szebbé saját magunk és mások számára is egy napot, vagy akár csak egy-egy pillanatot. Ami karácsony idején olyan természetes és jól eső érzés, az máskor egyszerűen eszünkbe sem jut.

Sokat gondolkoztam rajta és nehezen tudom szavakba foglalni, hogy mit is jelent nekem a karácsony ünnepe. Az évnek azon időszakát jelenti, mely alkalmat ad arra, hogy megköszönjem családomnak és barátaimnak a szeretetet, törődést, odafigyelést, melyet az egész év folyamán kapok tőlük.

Időt jelent, a megpihenés és feltöltődés idejét, melyet együtt tölthetünk a fenyőillatú, meleg szobában, közös otthonunkban, gyömbéres süteményt sütünk, mesefilmeket nézünk, társasjátékokat játszunk, szívet melengető történeteket olvasunk. Figyeljük a hóesést az ablakon át, nyakig betakarózva, kezünkben egy bögre jó forró teával, olykor, ha éppen úgy tartja kedvünk, még ki is merészkedünk egy rövidke sétára a természetbe. Élvezzük a friss hó ropogását a talpunk alatt, a csípős, mégis jóleső hideget, melytől néhány perc alatt is kipirosodik az orrunk, gyönyörködünk a hótakaró súlya roskadozó fák ágaiban, hogy aztán még nagyobb élvezettel huppanjunk vissza a kellemes meleg lakásba, a kényelmes fotelba.

A tudatot jelenti, hogy itt vagyunk egymásnak, hogy számítunk egymásnak. Emlékeket jelent, melyeket összegyűjtünk ezeken az alkalmakon, s melyek soha el nem veszhetnek, mert nem fog rajtuk az idő, nem sárgulnak meg, nem kopnak el, mert erejükkel, a szeretet végtelen erejével, mely által keletkeztek, örökké ott fognak ragyogni a szívünkben, mint egy soha el nem égő csillagszóró. Egy stabil pontot jelent az évben, amikor teljesen bizonyos, hogy nem mondjuk le egyéb elfoglaltságokra hivatkozva a rég megbeszélt találkozást, amikor egy kicsit kiszállhatunk a teljesítményorientált világ soha meg nem álló körforgásából, amikor egyszerűen csak örülhetünk az életnek, a hóesésnek, a finom ételeknek, a békés együttlétnek. Egy esély, egy alkalom, hogy bármilyen volt is az év, jóleső érzésekkel tehessünk pontot a végére, ajándékba kapva a reményt, hogy hamarosan egy új veszi kezdetét.

A karácsonyi amigo secreto évente egyetlen napra érkezik hozzánk. Létezik azonban mindannyiunk életében egy titkos barát, aki az év minden egyes napján velünk van, vigyáz ránk, egyengeti utunkat és dolgozik fáradhatatlanul értünk, boldogulásunkért. Ez a barát pedig Isten, akinek valamennyien fontosak vagyunk, aki semmilyen körülmények között sem szűnik meg szeretni minket.

A karácsony szelleme, a megfogalmazhatatlan varázslat, ami az évnek ebben a szakaszában mindenkit kicsit jobb emberré tesz, Isten ajándéka. Pici szelet egy másik világból, egy más dimenzióból, a szeretet hatalma által, melyet adni és kapni egyaránt csoda, mellyel élhetünk, mellyel élnünk kell.

Szőke Lídia

#SzőkeLídia #karácsony #LMBTirodalom

ffffff