top of page

"Visszacsapás" és a gender kutatások Magyarországon


Simon Lehel Alpár évek óta a hazai genderbiológia kiváló képviselője, aki nagyon szomorú tényekre hívja fel a figyelmet. Álláspontja szerint a hazai tudomány ilyen jellegű kutatásait ellehetetlenítik, hiszen jelenleg a "visszacsapás" korszaka zajlik.

Mozgalom és tudomány, különösen a kortárs Magyarországon

Globálisan egyre nagyobb áldozata a gendervissza- csapásoknak

A gender studies "visszacsapásos" jelenségei, miszerint egy gendermozgalmi fejlődés nem lehet lineáris, vannak benne megtorpanások, sőt, a patriarchátus időnként visszacsap, a gender studies alapvetően mozgalmi jellegéből ered.

Ez még intenzívebben érvényes a queer studies esetében, de ezt a logikát magán az egész modern melegmozgalmon értelmezhetjük. az AIDS boom majdnem mindent lerombolt, de ugyanígy a neocon is, 10 évvel később, illetve a transzjogok terén most a "trumpizmus". Valószínű, egy év múlva az egész EU trumpista lesz, az EP-választások jobbos populista eredményeivel.

Globálisan a melegjogok szűkülnek, ha a nyugati, angolszász és a latin Világot zárójelbe tesszük, ahol a fejlődés folyamatos, de nem ez a Világ többsége.

Afrikában legtöbb helyen a melegek a létükért küzdenek (abszolút kivétel a Dél-afrikai Köztársaság, ahol az alkotmány védi a melegeket, de ott is mindez Mandela toleráns bölcsességének köszönhető), a muszlim Világban is, a "demokratikus India" is egy szörnyű hely az ott élő melegeknek, a Kínai Népköztársaság a konfuciánus családmodellt nem hivatalosan, de gyakorlatilag kötelezővé teszi a kínai melegeknek, mivel pl. nincs időskori társadalombiztosítás, a gyermek gondoskodik az idős szülőről.

Oroszország gyakorlatban már mindent tilt, sőt büntet, mint Csecsenföldön kiderült, Törökország is egyre explicitebben halad e modell alkalmazása felé, ezekben az országokban inkább romlik az LMBTQIA-emberek élete.És kezdődik a gendervisszacsapás Nyugaton, a transz embereknek már az USÁ-ban, az EU-ban is lehet hasonló az EP-választások után.

Látható, ha pár éven belül az orbanizmust semmi sem kontrollálja, mi, magyar LMBTQIA-emberek is hasonló sorsra juthatunk, de a demokratikus Franciaországban, pl., tömegek tüntettek az egyenlő házasság ellen, s ezen tüntetések ideológiáját sokszor Ferenc Pápa Vatikánja is adta.

Orbán unortodox melegpolitikája csak egyre rosszabb lesz, ez látható.

Én már több, mint 10 éve küzdök azért, hogy a gay studies függetlenedjen a mozgalmiságtól, példának sokszor felhozom a genderbiológia politikailag semlegesebb alapvetéseit, mindezt azért, hogy változó világokban is legyen LMBTQIA-kutatás, természetesen, ha csak lehet, pozitív vagy pozitívabb genderkörnyezetben, de mint láttuk, a gender studies is elismeri, ez eleve nem mindig lehetséges.

Legalább az objektív kutatás és kutathatóság lehetőségét ne vegyék el tőlünk, de Magyarországon, és már több, mint a Világ felén, ez "politikai homoszexuális provokációnak" minősül, s mint ilyen, globálisan egyre nagyobb áldozata a gendervisszacsapásoknak.

A magyar LMBTQIA-közösségből még csak kevés értelmiségi érzékeli a "csendes", de hivatalossá váló pusztulást.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page