Jóképű rendőrökkel csalták lépre a meleg férfiakat, majd szexuális orientációjukkal zsarolták őket

Az állambiztonság a homoszexualitást a megfigyelés és a beszervezés eszközeként használta: a lebukástól és a nyilvános megszégyenítéstől való félelem sokakat kiszolgáltatottá tett. Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának elindulása ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogyan működött az a rendszer.

Egy jóképű rendőr besétált a medencébe. A hatóságok tudták, hogy aznap férfinap van a fürdőben, ezért arra számítottak, hogy a saját nemükhöz vonzódó férfiak is megfordulnak majd ott. A civil ruhás rendőr nem sokáig maradt egyedül: egy idősebb férfi odalépett hozzá, ajánlatot tett neki, majd tapogatni kezdte. A rendőr ekkor felfedte magát, és hívta a kollégáit. A férfi hamarosan már a bíróság előtt találta magát.

Nem egy különleges, kivételes esetről volt szó. Az 1950-es évek Magyarországán a rendőrség rendszeresen alkalmazott hasonló módszereket a homoszexuális férfiak felderítésére. Civil ruhás rendőrök jártak nyilvános vécékbe és fürdőkbe, és akadtak közöttük kifejezetten jóképű férfiak is, akiket tudatosan csaliként vetettek be. A cél az volt, hogy olyan helyzetbe hozzák a férfiakat, amelyből aztán rendőrségi eljárás indulhatott.

A történetet Takács Judit szociológus, kutató idézte fel Prókai Eszter 2016-os, az Abcúgon megjelent riportjában, amelyet a BOON is közölt.

A korabeli jogszabályok lehetőséget adtak arra, hogy a férfiak közötti szexuális kapcsolat miatt büntetőeljárás induljon. Az érintetteknek bíróság előtt kellett beszámolniuk intim kapcsolataikról, sokszor megalázó körülmények között. Az első alkalommal lebukók gyakran pénzbüntetést kaptak, a visszaesőket azonban akár elzárással is sújthatták.

A hatóságok ezzel nemcsak büntetőjogi eszközt kaptak a kezükbe. A homoszexualitás olyan kompromittáló információvá vált, amelynek nyilvánosságra kerülése a korabeli társadalmi viszonyok között súlyos következményekkel járhatott. Az érintettek félthették a munkahelyüket, a társadalmi megbecsülésüket, a családi kapcsolataikat, és attól is tarthattak, hogy környezetük megtudja, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.

Az állambiztonság ezt a kiszolgáltatottságot használta fel. A korábban keletkezett rendőrségi és bírósági iratokból, illetve a megfigyelések során összegyűjtött információkból olyan adatokhoz jutottak, amelyekkel nyomást gyakorolhattak az érintettekre. A hetvenes években például korábbi ügyeket is elővettek, és a szexuális orientációt beszervezési kísérletek során használták fel.

Takács Judit kutatásában olyan idős rendőrökkel is készített interjúkat, akik beszámoltak a beszervezések módszereiről. Egyikük kifejezetten büszkén mesélt arról, hogyan zsaroltak embereket a szexuális beállítottságukkal. A kutató szerint létezett központi nyilvántartás a homoszexuális férfiakról, és a zsarolás hatékony eszköznek bizonyult.

A beszervezettektől nem feltétlenül csak azt várták el, hogy meleg ismerőseikről jelentsenek. A rendőrök beszámolói alapján sok esetben a tágabb környezetükről, munkahelyi és személyes kapcsolataikról is információkat kellett szolgáltatniuk. A homoszexualitás így sokszor nem önmagában volt a hatóságok érdeklődésének tárgya, hanem eszköz ahhoz, hogy az érintetteket ellenőrzés alatt tartsák.

1961-ben módosították a Büntető törvénykönyvet, és megszüntették a felnőtt férfiak közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények általános büntethetőségét. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az állam többé nem foglalkozott a meleg férfiakkal.

A korábbi rendőrségi és bírósági ügyek dokumentumai továbbra is rendelkezésre álltak, és az állambiztonság később is felhasználhatta őket. A büntetőjogi fenyegetés mérséklődése tehát nem szüntette meg automatikusan a megfigyelést és a zsarolás lehetőségét.

Takács Judit hatvan személyes interjút készített kutatása során. Többen elmondták, hogy megpróbálták őket beszervezni, de a megkérdezettek közül senki sem állította, hogy végül együttműködött volna a hatóságokkal. A kutató hangsúlyozta: ez rendkívül érzékeny téma, sokan még beszélni sem akartak a velük történtekről.

November 4-én elindult az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának első szakasza. A nyitottaktak.hu oldalon az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kezelt első nyilvántartások váltak kereshetővé. A közzététel a 6-os kartonokat, a B-naplókat és a mágnesszalagos nyilvántartás bizonyos adatait érinti. A beszervezési dossziék közzététele folyamatosan, legkésőbb 2027. február 25-ig történik meg.

A most megnyíló iratok jelentősége túlmutat azon, hogy kiderülhet, kik szerepeltek az egykori állambiztonsági nyilvántartásokban. A dokumentumok segíthetnek megérteni, hogyan működött a beszervezés, milyen módszerekkel gyakoroltak nyomást az emberekre, és milyen szerepet játszott ebben a szexuális orientáció.

Fontos azonban, hogy egy nyilvántartási karton önmagában még nem bizonyítja, hogy az illető ténylegesen jelentett vagy együttműködött az állambiztonsággal. A beszervezés, a beszervezési kísérlet és a tényleges ügynöki tevékenység nem ugyanaz.

A megfigyeltek, a megzsaroltak és a beszervezésre kényszerített emberek történeteinek megismerése nélkül az állambiztonság működéséről is csak hiányos képet kaphatunk. Az újonnan hozzáférhetővé váló iratok lehetőséget teremtenek arra, hogy ezek a történetek is a nyilvánosság elé kerüljenek.