top of page

Mikor lesz az első pride Debrecenben?

4 órával ezelőtt
1 perc olvasás

Magazinunk munkatársától, Talabos Dávidné Lukács Nikolettől az első Debreceni Pride felvonulás esélyeiről és a debreceni LMBTQI-közösségi életről kérdeztem.


Pár éve már, hogy nincs Zeusz buli, ahol annak idején a táncparketten táncoltam, miközben Zoltán Erika Casanova című dalára tombolt a tömeg. Barátkoztam emberekkel, meghallgattam különböző pasik és csajok életútjait, örömeit és bánatait. Voltak olyan helyek is, ahová nem volt ingerenciám elmenni, mert kissé távol álltak tőlem. Ilyen volt például a Káma szexshop szexmozija.


Sok szervezet munkájában is részt vettem. Először a Debreceni Színtér Egyesület programjain vettem részt, majd egy szemesztert töltöttem a krakkói Jagelló Egyetemen. Tanulmányi időszakom utánra a helyi LMBT-emberek első, vagy talán második egyesülete már megszűnt. Ezt részben egy Hajdúszoboszlón élő meleg pár alapította. Az egyesület megszűnése után részt vettem az első CívisColors munkájában, amely számomra hihetetlenül sok szakmai fejlődési lehetőséget és új kapcsolatot hozott. Ebben az időszakban HIV/AIDS-tanácsadói munkát is végeztem. A CívisColors megszűnése után a DebrecenPride szervezésében és programjainak lebonyolításában vállaltam szerepet. Végül egyetemi tanulmányaim folytatása miatt fájó szívvel Budapestre költöztem, azóta azonban továbbra is óvó tekintettel figyelem a debreceni LMBTQI-emberek helyzetét.


Talabos Nikolett az első Pride megszervezésének lehetőségét abban látja, hogy a közösségnek össze kellene fognia, hiszen jelenleg nincs valódi, összetartó közösség. Ahhoz azonban, hogy 2028-ra megszervezhessék az első Debrecen Pride felvonulást, már jövőre el kellene kezdeni a munkát: 2027-től egy jól működő, szervezett csapatot kellene kialakítani.








Hozzászólások


reklam banner vertikalis identitas.jpg

Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

reklam banner identitas .jpg

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page