Keresztény és meleg? Evangélikus püspökök párbeszédet kezdeményeznek egy melegekről szóló képregény bemutatója után
„Egy barátságos püspök azt mondta nekem: elfogad keresztényként, ha lemondok vágyaim megéléséről, a párkapcsolatról. Szomorú lettem, mert szeretek valakit. Talán neked is mondott hasonlót a lelkészed vagy az egyházad.” Ezzel a személyes történettel ajánlja a Cser kiadó Johanna Wikberg svéd teológus és evangélikus lelkész Keresztény és meleg – Az meg hogy lehet? című képregényét, amely még a nyáron jelent meg.

Keresztény és meleg? Lehet? A kiadvány egy queer figura és barátja segítségével, bibliai és történelmi személyeket megszólaltatva, humorosan járja körül a hit és a szexualitás kapcsolatát. A szerző szerint rengeteg értékes, elfogadó teológiai munka létezik az azonos nemű kapcsolatokról és az LMBTQ-emberek jogairól, de ezek gyakran csak tudományos, nehezen hozzáférhető formában érhetők el. – Fotó: AI által generált
Lehet-e valaki egyszerre keresztény és meleg, anélkül, hogy választania kellene a hite és a szerelme között?
A könyv október 21-i, Fasori Evangélikus Egyházközségben tartott bemutatója komoly visszhangot váltott ki. Keczkó Pál, Kondor Péter és Szemerei János evangélikus püspökök közös levelükben bírálták a rendezvényt, mert szerintük az ott elhangzottak eltértek az egyház hivatalos álláspontjától, és azt a hamis látszatot kelthették, hogy az evangélikus egyház megváltoztatta a melegekkel kapcsolatos tanítását.
A püspökök ugyanakkor egy olyan munkacsoport létrehozását kezdeményezték, amelyben a különböző teológiai álláspontok képviselői is helyet kapnának. A szexuáletikáról és más vitás kérdésekről párbeszédet szeretnének folytatni.
A Szemlélek szerzője, Gamplett Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy a lutheránus egyházak között sincs egységes álláspont a kérdésben. A Lutheránus Világszövetség nem fogadott el minden tagegyházra érvényes közös szabályozást, hanem a teológiai párbeszédet támogatja. Svédországban 2009, Norvégiában 2017 óta azonos nemű párok is köthetnek egyházi házasságot, míg az amerikai Missouri Synod elutasítja az azonos nemű párok szexuális kapcsolatát.
A szerző szerint fontos kérdés, hogy az egyház Isten áldását az emberekre vagy a párkapcsolatukra kéri-e. Az egyház ugyanis imádkozhat minden emberért, és kérheti rájuk Isten áldását anélkül, hogy minden döntésükkel egyetértene. Egyházi esküvő esetén azonban már magát a kapcsolatot is házasságként ismeri el.
A kötetben a homoszexualitás ellen gyakran felhozott bibliai idézeteket is új megvilágításba helyezi, teológiai tanulmányai során megismert kutatók munkáira támaszkodva mutatva be, miért nem feltétlenül az azonos neműek szerelmi kapcsolatairól szólnak ezek a szövegek. Célja egy olyan világegyház, amelyben az LMBTQ-emberek a gyülekezeti közösségek magától értetődő tagjai lehetnek, és hitüket, valamint Istennel való kapcsolatukat is szabadon elmélyíthetik.
A képregény eredetileg svédül jelent meg. Szerzője, Johanna Wikberg 1989-ben született, teológus és a Svéd Evangélikus Egyház felszentelt lelkésze. 2017 és 2021 között a svéd Keresztény Szivárvány Mozgalom elnöke volt, és rendszeresen tart előadásokat az LMBT-barát és queer teológiáról. Göteborgban él feleségével és kutyájukkal.






























Hozzászólások