• Balkonköztársaság

Melegjogokért is felszólalt volna Puzsér Róbert?


A meleg- és női jogokért, az illiberalizmus ellen szólalt volna fel Puzsér Róbert a szélsőjobbos Identitás Generáció tüntetésén, de kevesellte a 12 résztvevőt, így inkább hazament.

Ha bármelyik másik szervezet hívott volna Erdoğan látogatása ellen tüntetni, oda is elmentem volna

Nem akartam fellépni egy olyan rendezvényen, amire összesen tizenkét ember jött el

"Először bírjanak megrendezni egy tüntetést, és ha ez sikerül, majd felszólalok rajta. Érdemes észrevenni, ha egy rendezvény nem érdekli az embereket. A beszédem anyagából publicisztikát írok a Magyar Hangba – abból kiderül, mit mondtam volna." - nyilatkozta a 444.hu-nak Puzsér Róbert.

"Nem egy Identitás Generáció-tüntetésen terveztem beszélni, hanem Erdoğan látogatása ellen, a tömeges bebörtönzések ellen, az őrjöngő illiberalizmus ellen, Törökország iszlamizálása ellen, a melegjogokért és a női jogokért, amelyeket Erdoğan és a politikai iszlám fenyeget. Ez egy Erdoğan elleni tüntetés volt, én úgy tudtam – mi volna a megfelelő hely erre, ha nem ez? Őszintén szólva nem számítottam nagy tömegre, de a résztvevők száma minden előzetes elképzelésemet alulmúlta."

"Ha bármelyik másik szervezet hívott volna Erdoğan látogatása ellen tüntetni, az ő rendezvényükre is elmentem volna. Oda tudok elmenni, ahova elhívnak. Ha elmondtam volna a beszédemet, abban konfrontáltam volna az identitáriusokat azzal, amit képviselnek." - mondta Puzsér Róbert a 444.hu-nak adott interjújában.

Puzsér Róbert beszédéből publicisztika született, melyet itt olvashatsz, amiben éppen hogy csak megemlít minket melegeket:

"S mindezeken túl Recep Tayyip Erdogan a politikai iszlám szimbóluma. Sokszor előadott ars poeticája így hangzik: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” Nos, ez a kedvenc verse annak az Erdogannak, akivel haverkodva Orbán Viktor megvédi a keresztény Európát az iszlamizmustól.

Ez az iszlám, melynek a mecsetek a laktanyái, a kupolák a sisakjai, a minaretek a bajonettjei, és a hívek a katonái – ez fenyegeti Európát, ez fenyegeti az európai emberek életmódját, biztonságát és értékeit. Éspedig különösen fenyegeti a homoszexuálisokat, a zsidókat és a nőket – ők a nyugati társadalmak legvédtelenebbjei az iszlamizációval szemben. A Törökország és az olajállamok pénzéből működő európai mecsetek jelentős része ennek az intoleráns ideológiának a fészke. Ennek a hódító, totalitárius iszlámnak a reklámarca Recep Tayyip Erdogan."

#PuzsérRóbert #Balkonköztársaság #Magdiagőzben #444hu #GőzMagdi