top of page
Keresés

Egyre több brutális támadás éri a brazil melegeket?


Kitörő örömmel fogadták Jair Bolsonaro hívei a brazil elnökjelölt győzelmének hírét

Mit lehet várni a Bolsonaro-kormánytól?

A konzervatív körökben népszerű Bolsonaro hatalomra kerülésétől sok nő és a meleg közösség is tartott

A befektetők is megkönnyebbültek a szélsőjobboldali politikus hatalomra kerülése miatt, azt remélve, hogy ezzel a gazdasági válsággal és a korrupciós ügyekkel összefüggésbe hozott Munkáspártot képes lesz távoltartani a kormányrúdtól.

A befektetők azt is üdvözölték, hogy Bolsonaro munkahelyeket akar teremteni, és jövőbeli pénzügyminisztere megszorításokat vetített előre.

Ennek részeként a megválasztott elnök azt ígérte: a jelenlegi 29-ról 15-re csökkenti a minisztériumok számát. Sokakat azzal nyert meg, hogy megfogadta: visszaszorítja a bűnözést Brazíliában, amely az egyik legsúlyosabb probléma az országban.

Mindezt azonban úgy képzeli el, hogy a rendőrök nagyobb szabadságot kapnak a fegyverhasználatban, és kiterjesztenék az önvédelmi célú fegyverviselés jogát az állampolgárok körében is.

A konzervatív körökben népszerű Bolsonaro hatalomra kerülésétől sok nő és a meleg közösség is tartott: a politikus ugyanis nyíltan homofób és olyan megjegyzéseiről ismert, mely szerint a lánygyermek a gyengeség jele.

Az LMBT-közösség beszámolói szerint habár diszkrimináció mindig is létezett tagjai ellen, Bolsonaro népszerűségének növekedésével egyre több brutális támadás éri őket.

Hozzászólások


Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.

Head
fffffffffff

bottom of page