Antoni Rita
3 perc olvasás

A Kormány álláspontja szerint, aki örökbe akar fogadni egy gyereket – legyen az homo- vagy heteroszexuális –, annak a számára „a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze”? - tette fel a kérdést az LMP-s képviselő Ungár Péter.

Tényszerűen igaz, hogy meleg párok nem fogadhatnak örökbe?
Ezeket a kérdéseket tette fel többek között Ungár Péter Kásler Miklós miniszternek, aki helyett Rétvári Bence azt válaszolta hogy:
- A magyar jogszabályi környezet tiszta és világos. - A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, ezt az Alaptörvény mondja ki. - Kizárólag házastársak által van lehetőség közös gyermekként történő örökbefogadásra, az élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek erre nincs lehetősége.
Ungár Péter LMP-s képviselő május közepén írásbeli kérdéseket tett fel Kásler Miklós miniszternek azután, hogy Kövér László házelnök a pedofíliához hasonlította a követelést, hogy a melegek is házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe,
Egyébként örökbe fogadhatnak melegek, csak nem közösen, hanem egyénileg, több száz azonos nemű pár nevel ma gyermeket Magyarországon.
Végül az államtitkár hozzátette a vállaltan meleg képviselőnek: „Emlékeztetném Képviselő Urat, hogy azonos nemű pároknak nem jogi, hanem biológiai okokból nem lehet közös gyermeke.” - számol be a 444.hu.
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások