Antoni Rita
3 perc olvasás

Egy müncheni kórházban szívműtétet követően meghalt Terry Black, azaz Rácz Károly.

Terry Black 71 éves volt.
Terry Black még szeptember 13-án számolt be a közösségi oldalán a jól sikerült szívműtétjéről, de most az örökbefogadott fia, Dániel megerősítette a hírt. Részletekről csak később adnak tájékoztatást.
Terry Black évtizedekig élt Németországban, ahol pornószínészként dolgozott, több mint 150 filmben szerepelt. Magyarországra visszatérve aztán megnyitotta az ország első melegbárját, a Lokált. Majd örökbefogadott két gyereket. Időközben többször úgy érezte, nemet akar változtatni, élt nőként és férfiként is.
Politikai karrierre is tört, a Szabad Szabadság Pártnak volt nyolc évig az elnöke, majd 2009-ben elindult az európai parlamenti választásokon a Magyarországi Kisebbségek Pártja jelöltjeként. 2010-ben már az MSZP-vel indult jelöltként Tököl egyik választókerületében.
Emlékezetes, hogy a tavalyi választási kampány alatt a Tv2-nek nyilatkozva azt állította: Vona Gábor, volt Jobbik-elnöknek homoszexuális kapcsolatai voltak.
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások