Antoni Rita
3 perc olvasás
2020 februárjában 8. alkalommal rendezik meg az LMBT Történeti Hónapot.

2020-ban ünnepeljük Oscar Wilde író (1854-1900) pereinek 125. évfordulóját
A megnyitón fellép Harcsa Veronika énekes-dalszerző. A megnyitót követően levetítik A boldog herceg című filmet, amely Oscar Wilde utolsó éveit mutatja be Emily Watson és Colin Firth szereplésével.
Az egész februárban, különféle helyszíneken zajló programsorozaton kvízek, bulik, színházi előadások, egyetemi előadások, beszélgetések, filmvetítések és városi séta részesei lehetünk. Budapest mellett Debrecenben, Székesfehérváron, Szegeden és Kecskeméten is részt vehettek ingyenes programokon.
Részletes program a következő linkeken: http://lmbttortenetihonap.hu/
Önkéntesek jelentkezését is várják, jelentkezni a következő linken lehet:
Adományokat szívesen fogadják, információk a következő linken:
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvénysorozaton!
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások