• Jakab István

A Pride Felvonulás elmaradt, de az őszi Szuperkupát megtartják

TESZTMECCS 25 éve idén először maradt el a Pride Felvonulás a koronavírus-járvány miatt, de az UEFA Szuperkupát nézők előtt akarják megtartani szeptember 24-én.


A 20 ezres emberkísérletre készülnek a Puskás Arénában.


Míg a Budapest Pride felelős döntést hozott a felvonulók egészsége érdekében, addig 20 ezer nézőt vonzó „tesztmeccsre” készülnek a Puskás Arénában.

Idén a járványügyi előírások nem tették lehetővé a Pride Felvonulás megtartását. A rendezvénysorozat nyomán heves buzizás van éppen. A Pride szervezői igen nehéz helyzetbe kerültek, ráadásul a kormányzati propagandagépezet célkeresztjébe került a rendezvény. Az egyik július 16-i kormányinfón Gulyás Gergely – aki egyébként azóta karanténba került egy rövid időre, mert a Fidesz kommunikációs főnöke Hollik István koronavírus-fertőzött lett – meglebegtette, hogy augusztus 15-től sem engedélyezik a járvánnyal összefüggésben a tömegrendezvényeket Magyarországon, ami így is lett. Majd amíg le nem mondták a szervezők a rendezvényt, pride ellenes anyagok jelentek meg a kormánymédiában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.


Aztán a Pride Felvonulást lemondták, és az 500 fő feletti zenés táncos rendezvényeket sem lehet azóta megtartani. Azóta azonban a járványügyi-helyzet ismét elkezdett romlani. A környező országokban meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, és hazánkban is megugrott az új fertőzöttek száma.


Mindezek dacára 20 ezer néző előtt készülnek megrendezni a Bayern München és a Sevilla közötti mérkőzést szeptember 24-én, a Puskás Ferenc Stadionban. Míg a meleg körökben a nyunyókázásáról elhíresült Müller Cecília egy könyvfesztivál megtartását is veszélyesnek gondolja, addig a futballmeccs megtartása ügyében nagyon hallgat. De nemcsak ő nem szólal meg az ügyben, hanem senki sem a regnáló a hatalom járványügyi szakemberei közül.


A volt tisztifőorvos Falus Ferenc azonban a Népszava kérdésére elmondta: „Semmilyen rendezvényt nem szabadna szervezni, ahol nem visel mindenki szabályosan maszkot, és nem lehet betartani, vagy betartatni a fizikai védőtávolságot. Az ilyen rendezvényeken nagy a kockázat arra, hogy aztán hirtelen megnőjön az orvoshoz forduló betegek száma.” Arra a kérdésre, hogy lehet-e olyan szabályokat alkotni erre a rendezvényre, amivel meg lehet előzni a fertőzésveszélyt, határozottan azt felelte a szakember: nem.


Mindeközben rekordszámú 132 új fertőzöttet diagnosztizáltak tegnap Magyarországon, ezzel 1138-ra emelkedett az aktív esetek száma, 614 az eddig elhunytak száma, 78 személyt ápolnak kórházban, és 7-en vannak lélegeztetőgépen.


A Szuperkupa megrendezésével kapcsolatos járványügyi intézkedésekkel összefüggésben a Népszava megkereste az Európai Labdarúgó Szövetséget, az UEFA azonban érdemi információkkal nem tudott szolgálni, már ami a járványügyi védekezést illeti.


A Népszava megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) is, hogy megtudják, mit jelent a hatásvizsgálat és a megfelelő óvintézkedés, de csak azt közölték, a találkozót az UEFA rendezi. A kormány egyébként épp tegnap figyelmeztetett a koronavírus-portálon arra: nagyon fontos a fegyelmezettség, az éberség, az általános higiénés szabályok betartása, mert hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma.


A Népszava „tesztmeccsre” vonatkozó kérdéseire nem válaszolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az operatív törzs sem. Hiába kérdezték a járvánnyal kapcsolatos ismeretterjesztés két kiemelkedő szakmai tekintélyét Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem (SE) rektorát, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetőjét és Szlávik Jánost a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosát, nem reagáltak a napilap kérdéseire.

#Budapest #koronavírus #futball #tömegrendezvények #pride #PrideFelvonulás #JakabIstván #queerinfo


Oszd meg cikkeinket és nyerj balatoni hosszú hétvégét. A részletekről bővebben itt.

Breaking News:

ffffff