top of page

Alaptörvény módosítással nem lehet megállítani a járványt!

KORONAVÍRUS Már a WHO is elismerte, hogy 2 méteren túl, levegőben is terjed a COVID-19, nem csak cseppfertőzéssel.


Pandémia homofóbia és transzfóbia Magyarországon


Magyarország kormányának és országgyűlésének remek elterelő propagandaanyagok az LMBTQI-szubkultúra elleni informális és jogi lépések

A SARS-CoV-2 vírus zseniális, olyant tud tenni az immunrendszerrel, amit egyik másik koronavírus sem, a SARS, a MERS sem, pedig a SARS-vírussal RNS-azonossága kísértetiesen nagy.


Mégpedig, a gazdaszervezettel való érintkezés során rögtön kikapcsolja az ACE2-receptoron keresztül az interferon-1 citokint, ami ellene fordulna, mint természetes védekezésünk: megelőző csapást mér ránk.


A HIV-vírus a T-fehérvérsejteket támadja, ugyanúgy az immunitást kapcsolja ki, tehát „molekuláris intelligenciája” rendkívül hasonló, de a COVID-19 vírusnak ere pár perc is elég, míg a HIV1, 2-nek évek kellenek ehhez, s úgy sem tud ilyen járványt okozni, mert specifikusan terjed, így a teljes társadalomban sohasem okozott ilyen pánikot.


Már a WHO is elismerte, 2 méteren túl, levegőben is terjed a COVID-19, nem csak cseppfertőzéssel. Minden ötödik embernél garantáltak a neurológiai és pszichiátriai hatások, a fertőzésen már átestek ezrei számoltak be az USA-ban utóhatásként tartós demenciáról, krónikus depresszióról, akár hallucinációkról is: az agyi károsodást a fertőzés után MRI-vel és EEG-vel is tömegesen kimutatták.


Ennek egyik okát is tudjuk: a vírus roncsolja azt a természetes rendszert, ami az agyat védi a vérből bejutó méreganyagokkal szemben (vér/agy-gát). Ez nem egy nátha, sokkal több, sokkal rosszabb, a légzőszerveken és az agyon kívül még variábilisabban, még több mindent megtámadhat.


Az egyes vakcinákra nem térnék ki, csak az alapproblémára: az AstraZeneca gyógyszeróriás vezérigazgatója (ők fejlesztik és gyártják majd az „Oxford-vakcinát”) már rég kijelentette, hogy egyet nem tud, hogy mégis meddig immunizál bármilyen oltás.


Sok kutatás szerint az antitest- (ellenanyag) válasz 3 hónapig marad fenn, a T-sejt (fehérvérsejt) válasz 6 hónapig, könnyen lehet, ez a fenti „víruszsenialitás” miatt van, arról nem is beszélve, hogy több fertőzésen átesett ember másodszor is elkapta ugyanezt a fertőzést, és még súlyosabb tüneteket produkált, ami immunológiai paradoxonnak tűnt, de a vírus intelligens stratégiája miatt érthetjük már, hogy ez miért történhet meg.


Egy fontos megjegyzés: a vakcina oltás, nem ellenszer, és semmit sem tudunk a jövőjükről. A WHO szerint 2021 júliusára lehet bármilyen vakcináról bármit is kijelenteni,tényként. A kínaiak már áprilisban nem a vakcinára koncentráltak (pedig azt is fejlesztettek), hanem az antitest-koktélokra, amely egyszerre megelőz és/vagy kezel.


Már akkor 6 mutánsa volt a SARS-CoV-2-nek, és már egy többedik mutánst találtak dán nyércekben egy hete, 9 megyét lezártak emiatt Dániában. Az amerikai Regeneron cég a célzott antitest kutatást csak júniusban kezdte el (az ő koktéljukat dicsérte annyira Trump, mint „amerikai csodaszert”).


Felmerül a kérdés, hogy ezeket is képes a vírus – legalábbis részben – blokkolni? Ez a módszer extrém költségű, és még így sem garantált; az egyszerű amerikai polgár sem fog ilyent kapni, a magyar társadalombiztosítás biztos nem fog ilyen költséget téríteni. A virológusok egyetértenek abban, hogy egy önmagában adható ellenszer (azaz gyógyszer) sem lesz, csak antivirális gyógyszerkoktélok, drága összköltséggel: hasonlóan, mint a HIV-fertőzésnél, de azzal a nagy különbséggel, hogy a COVID-19-ben (COVID-20 -ban?) azonnal, sok embert kell ellátni.


A szükséges készleteket (bármiből is) a második és a harmadik hullámban sehol sem lehet felbecsülni, leginkább egy olyan forráshiányos országban nem, mint amilyen Magyarország. A szakemberhiányt már meg sem említem.


Magyarország kormányának és országgyűlésének remek elterelő propagandaanyagok az LMBTQI-szubkultúra elleni informális és jogi lépések: a homofóbia és a transzfóbia nem kérdéses a magyar nagypolitikában, de most „duplán jól jövünk nekik”.


A járvány idején hozott LMBT ellenes #homofóbia törvényeknek több funkciójuk is van. Egyrészt elterelik a figyelmet a valós problémákról, jelen esetben a járványhelyzetről. Az előterjesztett javaslatokkal tovább kurtítanák jogainkat, ezzel mélyítve a jogegyenlőséget a homo- és heteroszexuálisok között, valamint gumicsontot ad a társadalom homofóbiára vevő rétegei számára, a gendertörvények így látszatintézkedésekként is felfogható számukra.

Head
fffffffffff

bottom of page